Az egyensúly megtalálása az üzleti partneri szerepekben

2024.05.09.

Az utóbbi időben egyre inkább felerősödött bennem egy kérdés: Hogyan tudok másokkal együtt dolgozni, vagy pontosabban, hogyan kellene együttműködnöm, hogy hatékony legyen a folyamat? Hol húzódnak a határok aközött, ahol aktívan kell jelen lennem, és ahol hátra kell lépnem, és hagynom, hogy mások vegyék át a vezetést, mások döntsenek? És itt nem a hagyományos főnök-beosztott hierarchikus viszonyról beszélek.

Közel 25 évig irányítottam cégeket tulajdonosként. A cég mindig az enyém volt (teljesen, vagy majdnem teljesen), én finanszíroztam, és minden kritikus döntést is én hoztam meg. Majd amikor az autokrata rendszerből együttműködő (de nem demokratikus) céges struktúrát alkottam, valójában akkor is nálam maradt az irányítás. Azonban 2022 óta teljesen más rendszerekben működöm. Van, ahol befektető vagyok, van, ahol csendestárs, és van, ahol csak finanszírozom a projektet, de nem feltétlenül látom át a részleteket, mert nem az én ötletem. Különböző modellekben vagyok jelen, de mindegyikben közös, hogy a partnerem a szakértő a szakmai részben, és ő az, aki végrehajtja a projektet.

Ezekben a közös munkákban többször előfordult, hogy másként láttam az üzleti kérdéseket, másképp építettem volna fel a stratégiát, és időnként még szakmai kérdésekben is más volt a véleményem. A szakmai, üzleti pontok mellett aztán ott van még az a kérdés is, hogyan lehetne emberileg jól kezelni egy-egy kérdést. Mikor kell nyomnom a véleményem és keménynek lennem, és nem engedni a vitában? Mikor kell engednem és átadnom a döntést a partneremnek, vagy épp hagynom küzdeni a helyzetekkel a másikat?

Néha ez az egész a gyereknevelésre emlékeztet, ahol hasonló kérdéseim vannak :) és talán, ahogy a gyerekeimnél, ezeknél az üzleti projekteknél is csak bíznom kellene a megérzéseimben, nem túl sokat gondolkodni rajtuk, és a kockázatok felvállalásával menni előre. Az élet majd megmutatja, jól csinálom-e.

És hagyom is, de azért az excell az excell :) jó ha vannak elvek, amik mentén megvizsgálom a döntéseim. Az elmúlt 2 év elég intenzív tapasztalásából ezeket a következtetéseket vontam le:

Döntési dinamika

Az átállás a fő döntéshozói szerepből a támogató szerepbe jelentős változás volt. Ez egy olyan út, amely során meg kell tanulni bízni mások szakértelmében és vízióiban. Bár két és fél évtizedes tapasztalattal, pár látványos sikerrel és talán elég mély üzleti ismeretekkel is rendelkezem, partnereim friss perspektívákat és speciális tudást hoznak, amelyek felbecsülhetetlen értékűek a projektek számára. Ezek mellett kritikus kérdés a megfelelő egyensúly megtalálása a hasznos tanácsok nyújtása és az autonómia biztosítása között. Valahogy így próbálom kezelni a helyzeteket:

Amikor beleállok a döntésekbe (persze, korábban nem mindig tettem meg)

• Kritikus döntések: Ha egy adott döntés jelentős hatással van az egész cég működésére, vagy a projekt pénzügyi "egészségére", fontos, hogy erőteljesen kifejtsem a nézőpontomat.
• Tapasztalat alapú meglátások: Cégvezetői, vállalkozói tapasztalataimat felhasználva kiemelni a potenciális buktatókat vagy lehetőségeket, amelyek nem feltétlenül nyilvánvalóak mások számára. Legalább addig eljutni, hogy a másik fél biztosan megértse az elmondottakat.
• Az alapértékekkel való összhang: Biztosítani a működésben, hogy a döntések összhangban legyenek a projekt alapértékeivel és hosszú távú víziójával. Sokszor hozhatunk olyan döntéseket, melyek rövid távon előnyösek, de eltávolítanak minket az eredeti célunktól.

Amikor inkább engedek és hagyom a másikat dönteni, cselekedni

• Szakmai kérdések: Bízni kell a szakértőkben, hogy a legjobb döntéseket hozzák meg saját területükön. Szerintem én még sosem feszegettem a fogorvosomnál azt a kérdést, jól fúrja-e a fogam. Ha nem bíznék ebben, azonnal váltanék.
• Kreatív szabadság: Amikor a saját cégem építettem anno, egy rakás olyan ötletem volt, amire a környezetem furán nézett. De működtek. Szeretem azokat a dolgokat, amik máshogy vannak, mint a megszokott modellek, így ezeket hagyom szabadon áramolni a partnereimnél is.
• Tapasztalati tanulás: Vannak helyzetek, amikor hagyni kell a másikat beleszaladni a pofonba. Vannak dolgok, amit meg kell tapasztalni az elején, hogy kicsiben fájjon, mert ha nagyban kapja az ember, lehet, hogy sosem áll fel belőle.

A Párhuzamok a Gyerekneveléssel

Érdekes módon, ez az egyensúlyozási aktus gyakran emlékeztet a gyereknevelésre. Csakúgy, mint a gyerekeimnél, vannak olyan pillanatok az üzleti partnerségekben is, amikor el kell döntenem, hogy közbelépek vagy hagyom, hogy a másik személy saját kihívásaival szembesüljön. Mire is van szükségem mindkettőhöz:

• Bizalom és türelem: Hinni a partnereim képességeiben, és türelmesnek lenni, amíg ők saját maguk áthidalják a kihívásokat.
• Támogató jelenlét: Elérhetőnek lenni, hogy támogatást nyújtsak anélkül, hogy elnyomnám az erőfeszítéseiket, ötleteiket.
• Függetlenség ösztönzése: Felelősségérzet és tulajdonosi szemlélet kialakítása a partnereimben, hasonlóan ahhoz, ahogy a gyerekeimet ösztönzöm saját döntéseik meghozatalára.

Összefoglalva, marha nehéz tud ez lenni... Néha arra gondolok, hagyni kellene a fenébe az egészet és újra egyedül csinálni valamit. De szeretem ezt, szeretem megtapasztalni ezt az új helyzetet, szeretem látni az embereket, ahogy járjáj a saját útjukat a saját módjukon és tempójukban. Ahogy a gyerekeimet is nagyon szeretem akkor is, ha időnként kikergetnek a világból.