Ebben a bonyolult világban az egyszerű dolgok lesznek újra érdekesek?

Az állandó zajban a csend lesz a leghangosabb? Visszamegyünk a gyökerekhez, oda, amikor egy séta az erdőben, egy beszélgetés értékes lesz, pedig nem kerül semmibe?

Az erdei sétáim július eleje óta tartanak, minden szerdán eljön velem valaki, az esetek zömében Budapestről, vagy a környékéről. Olyan emberek, akiket nem, vagy nem igazán ismerek. Róluk, a cégükről beszélgetünk. Ma 2 hónapra tudok csak szabad időpontot mondani.

Mi lehet ebben, hogy konferencia szervezők számára is érdekes?

És érdekes lehet ez a hallgatóságnak? 

Nem tudom, de nagyon kíváncsi vagyok. Szeptember 12-én kiderül... 

Az első konferencia

Szeretem a reggeleket, a csendet, az egyedüllétet. Mintha az egész világ aludna, csak én lennék ébren. Hajnali négy körül valahogy mások a rezgések, az érzések. Nem zavar semmi. Valahogy szabadabban áramlanak a gondolatok, valahogy frissebben, élénkebben jönnek-mennek a képek a fejemben. Talán azért, mert olyan közel vagyok még az almáimhoz ilyenkor. Talán ezért olyan filmszerű, plasztikus minden, amit ilyenkor látok. És mostanában egyre hosszabb, élénkebb a film, ami bennem pörög. 

Látok valamit. S ahogy nézem a mozimat, felmerült bennem a kérdés, tudok-e olyan dologról gondolkodni, ami nincs, ami nem létezik? De talán ennél is sokkal jobban érdekel a másik oldala a kérdésnek: ha meg tudok magamban valamit fogalmazni, ha valamiről képes vagyok gondolkodni, akkor az már van, az már létezik?  

Már jó ideje. Keresem, hogy merre tovább. Ebben a nagy keresésben talán az egyik legjobb dolog, hogy rengeteget gondolkodom, filózgatok, el-elképzelek dolgokat magamnak, magamról. Egyre inkább formálódik egy érzés, egy kép bennem. Látok magam előtt egy jövőt és felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan is állok ehhez a jövőképhez.

Hát elkezdtem feszegetni ezeket a kérdéseket, mert azt hiszem, az életem fontos döntési helyzetek előtt áll és a hozzáállásomat alapvetően az fogja alakítani, milyen válaszaim lesznek. Céget szeretnék indítani, új vállalkozást építeni, valami olyanba vágni, ami még nincs. 

Ha azt gondolom, hogy ez a valami még nincs, nem létezik, akkor azon kell gondolkodnom, hogyan hozhatok létre valamit, ami még nincs. De vajon képes vagyok létrehozni valamit a semmiből? Testbe, formába önteni egy nem létező dolgot? 

Ha azt gondolom, hogy ez már van, hisz, kitaláltam, hisz minden nap gondolkodom róla, elképzelem a részleteit, talán még nevet is adok neki, s akkor így már "valamiről" tudok beszélni és a valami az már van. És ha ennek a valaminek még neve is van, akkor már hivatkozni is tudok rá. 

Ha elmondom a többieknek, mesélek róla, nevén nevezem, akkor ezután a többiek is egyszerűen tudni fogják, hogy ez mi, nem kell hosszan magyaráznom. Így erősödik meg bennem ez a kép, így lesz az, hogy majd érdeklődnek a többiek, hogy mizu ezzel a dologgal, és persze anyám is meg tudja majd kérdezni, hogy “na, fiam, hogy halad ez a dolog”? Így bővül majd ez a kép, így csatlakoznak rá egyszerűbben mások, így tudok majd írni róla, lesznek gondolatok, cikkek, kapcsolódó érzések és érdeklődő emberek körülötte. Körülöttem.

Ezek a tapasztalások építik bennem azt a tudatot, hogy ez már nemcsak hogy van, de 

És nem csak bennem, de a többiekben is. A kérdés hát nem az, hogy létrejött-e már - hisz beszélek róla, van, érdeklődnek -, hanem az, hogy hogyan fejlesztem, hogyan segítek neki, hogy a gondolati síkból átkerüljön az anyagi síkba, hogy megfogható legyen, hogy egyre többen ismerjék a nevét, tudjanak hozzá kapcsolódni.  

És ezeken a kapcsolódásokon keresztül kezd el növekedni, kezd el szép lassan egyre erősebb és élettelibb lenni. Nem kérdés, hogy létezik-e, hisz itt van, itt van bennem, majd benned. A kérdés csak az, hogy milyen. És ezt a milyent a cselekedeteim fogják formálni. A cselekedeteimet pedig meghatározzák a gondolataim. Így nem mindegy, hogy mit gondolok erről: 

A nincs nem tud kapcsolódni, a van, a valami igen. És ha a valaminek már neve is van, akkor már asszociálunk is dolgokra, így elkezdjük a gondolatainkkal felruházni, kiszínezni és ettől még több kapcsolódási pontot hozhatunk létre, ami ezek után felgyorsíthatja az egész folyamatot.

Ahogy közeledik a reggel 7 és világosodik odakinn, úgy kezd ez a film elhalványulni, jönnek a zajok, indulnak a szomszédok a munkába, Ottó is az ajtóban áll már, menne sétálni. Indul az élet és én mindeközben a kanapén ülve egyszerűen tudom:

A film, amit látok, nem egy kitaláció, inkább egy dokumentumfilm. Egy történet, ami már van, ami már megtörtént, csak még nem értem oda az életemben.

Szeretem a reggeleket, a csendet, az egyedüllétet. Mintha az egész világ aludna, csak én lennék ébren. Hajnali négy körül valahogy mások a rezgések, az érzések. Nem zavar semmi. Valahogy szabadabban áramlanak a gondolatok, valahogy frissebben, élénkebben jönnek-mennek a képek a fejemben. Talán azért, mert olyan közel vagyok még az almáimhoz ilyenkor. Talán ezért olyan filmszerű, plasztikus minden, amit ilyenkor látok. És mostanában egyre hosszabb, élénkebb a film, ami bennem pörög. A film a jövőmről.

A létezés határa

"Fizess annyit, amennyit ért" üzleti modell és a hullámok, amiket generál...

Lassan egy éve, hogy elkezdtem különböző alternatív üzleti modellekkel kísérletezni. Ebben vannak jól működő kezdeményezések és vannak olyanok, amikről még nem tudom eldönteni, hogy mi lesz a sorsa...

Írtam az egyikről tegnap egy cikket, Reciprocitás címmel. Olvasom az üzeneteket, a kommenteket a Linkedinen és a Facebook posztom alatt is és felmerült bennem, hogy összefoglalom, hogyan is megy ez a "fizess-amennyit-ért" modell. Mert ez egy nagyon egyszerű dolog, nem hálapénz, nem ajándék, teljesen transzparens, több ponton is van egyeztetés.

És ami az egész folyamat megítélése szempontjából fontos, én sosem ajánlom magam senkinek, minden tárgyalás úgy kezdődik, hogy a vevő keres meg engem, ő szeretne valamit.

Első körben átgondolod, mi a problémád és hogy szerinted tudnék-e segíteni.

Ha nincs problémád, vagy nem hiszed, hogy tudnék segíteni, meg sem keresel.

Ha igen-igen a válasz, akkor gondold át, mekkora a probléma és mit nyernél azzal, ha megoldódna. Ezt egyébként is érdemes megtenned, hiszen ez az alapja annak, hogy tudatosan dolgozz a problémád megoldásán. Van, hogy az derül ki, nem is probléma igazából az üzlet szempontjából a dolog, csak valamilyen személyes beakadás.

Majd ez alapján gondold át, mekkora a valószínűsége-kockázata a tőlem kapható megoldásnak. Hiszel-e abban, hogy van kapcsolódó tudásom, tapasztalatom. Szerintem ez megint egy alapvetően fontos dolog, hisz így választunk más üzleti modellben dolgozó beszállítókat, szakembereket is.

Ezt árazod be. Te és nem én. Ez az egyetlen dolog, ami eddig más, mint a megszokott. Hidd el, nekem tényleg mindegy, hogy mennyit mondasz. Nem az összeg érdekel, hanem a magyarázatod. Volt, aki nem pénzt ajánlott, hanem egy számára nagyon fontos tárgyat. Azzal szerette volna viszonozni a segítségem. Elfogadtam.

Ha megvan az ajánlatod, megbeszéled velem. Lesz kérdésem, de csak azért, hogy a fentieket megértsem.

Ha az egyeztetés után mindketten benne vagyunk, leülünk a problémáról beszélni.

Majd a beszélgetés végén eldöntheted, kaptál-e segítséget és milyet. Ez alapján fizetsz annyit, amennyit gondolsz, akár semennyit.

A hagyományos üzleti modellben ezt megteheted? Ha a fodrászod nem jól találta el a hajszíned, ha a kaja nem volt most olyan jó, mint korábban, fizethetsz kevesebbet? Nem, csendben, vagy hangosan méltatlankodsz, hogy már ez sem a régi...

Én vállalom ezt a kockázatot és elfogadom, hogy nem kapok semmit. De csak akkor ülök le veled beszélgetni, ha bízom benned.

Te is ezt tedd. Vagy ne, ez már a te döntésed.

Ellenállás

A reciprocitás az egyik legelemibb, ha nem a legelemibb etikai norma, amely a kölcsönösségre alapozva az adni és kapni gyakorlatára értendő. - Heller Ágnes: Morálfilozófia

Hat hónapja vágtam bele abba az üzleti modellbe, hogy nem kérek pénzt az engem megkeresőktől, azt ajánlom, fizessenek annyit, amennyit ért nekik a beszélgetésünk. Csak magyarázzák el, miért annyit, amennyit. Még nem volt ügyfelem, még senki nem akart így üzletelni. Volt, aki azt mondta, ez így nem jó. Mondjam meg, mennyit kérek és majd eldönti, kell-e. Volt, aki azt mondta, nem tudja, mennyit szoktak ilyenkor adni, attól tart, túl keveset adna. Így inkább nem jön. De senki nem mondta meg, neki mennyit érne meg és senki nem kérdezte meg, nekem az megfelelne-e. Miért van az, hogy ha valamiért bármennyit fizethetnél, az nem a szabadság érzését hozza meg, hanem a bizonytalanságét, az ellenállásét?

Bárkit kérdeztem a témában, senki sem biztatott semmi jóval. Ez nem így működik, az emberek nem ilyenek, ez nem tud fenntartható modell lenni. Miért? Mi lehet a hátterében? Talán nem szoktunk hozzá, hogy mi magunk határozzuk meg egy szolgáltatás árát. Nem találkozunk ilyen helyzetekkel a “piacon”, nincs tapasztalatunk, nincs jó példa előttünk. Talán a szolgáltató oldali árazás egy társadalmi konvenció, amit megszegtem ebben a modellben, és ez zavart okozott, okoz.

Talán ez az egész szituáció egy döntési szorongást generál: az ár meghatározása felelősségérzetet szül, egy felesleges nyomást, amit igyekszünk elkerülni, mert nincs iránymutatás arra, hogyan is kellene ezt kezelni, ezért inkább elkerüljük.

Talán félünk attól, hogy túl keveset, vagy túl sokat fizetnénk: ha túl keveset adnánk, bűntudatunk lehetne. Ha túl sokat, akkor attól tartanánk, hogy „balfékek” vagyunk. Ez az egész egy belső konfliktust generál, ami inkább eltántorít, minthogy cselekvésre ösztönözne.

Ez az egész csak megnehezíti a helyzetet.

De könnyűvé kellene tennem? Ez dolgom volna? Szeretném valahogy jobban megérteni a vevői oldal érzelmi megélését. Szeretném megérteni, milyen helyzetben lehetnek azok, akik bár szeretnének velem dolgozni, nem teszik, mert nem okés nekik ez a modell.

Én élnék egy ilyen lehetőséggel? Mihalik Judit hívta fel a figyelmem egy érdekes kezdeményezésre a Facebookon. Van egy hölgy, aki társasjátékozásra invitál idegeneket az otthonába. Egy önismereti játékra, a Gráptóra. Időnként csak nőket, időnként csak férfiakat, s van amikor vegyes csapatokat.

Mindezt Pilisszentlászlón, egy csöppnyi kis faluban, Szentendrétől 15 percre az erdők ölelésében egy gyönyörű környezetben. Azonnal megfogott az ötlet, megnéztem a posztokat, a visszajelzéseket, rákerestem a google-ben, próbáltam minél több infót gyűjteni, hogy megértsem, ki is lehet ő, Bolváry Réka, a házigazda.

Viszonylag gyorsan találtam egy podcast beszélgetést, amiben Réka az életéről, egy magával ragadó szerelmi történetről mesélt, majd arról, hogyan kapcsolódott ez a regénybe illő történet később a már felnőtt gyermekeihez. Mindez egy 60-hoz közelítő nő visszaemlékezése volt, de a hangja sokkal inkább volt egy 20-30 évesé. Az a finom, lágy, kedves, szerelmes, hol szomorú, hol bolondos hang olyan mélyre ment, olyan közel került, hogy szerettem volna jobban megismerni a tulajdonosát.

Még akkor hajnalban írtam neki a Facebookon, majd hamarosan már telefonon beszélgettünk. Ugyanaz a fiatal, energikus, de lágy hang, már-már érzed, ahogy átöleli a lelked. Érzed, hogy otthon vagy benne, hogy biztonságban vagy, hogy ez a hang neked szól. A bő egy órás beszélgetésben kiderült, nagyon hasonló dolgok foglalkoztatnak minket, s bár egészen más a motivációnk, talán picit másfele is tartunk, de érezhetően egy az út, az az út, amit mostanában járunk.

Réka a maga kalandos és sokrétű életének tapasztalataival segíti az őt megkeresők életszemléletét formálni. Nézőpont váltó. Éééés...

Csak azt kéri, ha úgy érzed, hasznos volt a vele töltött idő, hagyj ott annyit egy kehelyben, amennyit szeretnél. Ezt ki akarom próbálni! De mennyit adjak neki? Végre abba a szituációba kerültem, amibe azok kerülnek, akik engem is megkeresnek. Végre átélhetem azt, amiben ők vannak.

Szóval leültem és átgondoltam hát, hogy mennyit adnék ezért a beszélgetésért akkor, ha nem lesz számomra hasznos és mennyit, ha igen… Szerdán felkeltem hát hajnali 4-kor és elutaztam reggel 8:30-ra Pilisszentlászlóra, Réka otthonához. Nem gondolkodtam azon előtte, hogy milyen lesz a hely, de talán pont ilyet képzeltem volna el. Illet Rékához, az ő szépségéhez, a természetességéhez.

Réka az az ember, aki mellett megpihenhetsz, aki mellett egy picit elengedheted azt, hogy elég jó vagy-e, hogy minek hol, hogyan kellene lennie, egyszerűen csak elég ott lenned, lenned.

Gyorsan elrepült az a 3 óra, s a beszélgetés mellett picit belekóstolhattam a társasjátékba is. Olyan sok dolgot érintettünk, olyan könnyű és szép volt az a délelőtt, igazi feltöltő élmény. A végén pedig odaléptem a kehelyhez, hogy adhassak én is valamit azért, amit kaptam.

A reciprocitás az egyik legelemibb, ha nem a legelemibb etikai norma, amely a kölcsönösségre alapozva az adni és kapni gyakorlatára értendő. Ha valaki segít nekünk, tudjuk, érezzük, hogy valahogy viszonoznunk kell. Hogy ez egy üzleti helyzetben nem működhet? Miért? Mert az érték és a pénz ma már nem jár kéz a kézben? Annyira féltenénk a pénzünket, hogy nem is figyelünk már az értékre, csak az árra?

Olyan világban élünk, amikor értéktelen dolgok birtoklásáért adunk ki vagyonokat, s mindeközben vakok leszünk arra, ami értékes számunkra? Talán piaccá tettük az egész életünk, az üzlet szabályai szerint élünk, s a probléma az, hogy ez a piac nem az erkölcsi reciprocitásra, hanem a monetáris tranzakciókra épül. Már a kapcsolatainkat is kamatoztatni akarjuk…

A pénz mennyiségi kérdés, az érték minőségi. 

Nehéz tud lenni ezek megfeleltetése, talán ezért várjuk el, hogy ezt a másik tegye meg, ne mi. Tegnap kipróbáltam hát, hogy milyen ezt megtenni. Igénybe venni egy olyan támogató szolgáltatást, ahol úgy adok pénzt, hogy nem kérték azt tőlem. Úgy kapok értéket, hogy lehet, hogy csak napokkal később értem meg, mit is kaptam.

Szerettem volna átélni, milyen ez, s eközben találtam valakit, aki valami hasonlót csinál, mint én, aki hasonlóan gondolkodik, hasonló az értékrendje. És ez jó.

Ha Pécs számodra messze van, ha gond eljönnöd ide egy sétára, de keresel valakit, aki tud hozzád kapcsolódni, jó szívvel ajánlom Rékát, akár a beszélgetést, akár a társasozást... és hidd el: 

Elég annyit adnod érte, amennyit kaptál belőle. De annyit igen.

Hat hónapja vágtam bele abba az üzleti modellbe, hogy nem kérek pénzt az engem megkeresőktől, azt ajánlom, fizessenek annyit, amennyit ért nekik. Csak magyarázzák el, miért annyit, amennyit. Még nem volt ügyfelem, még senki nem akart így üzletelni...

Reciprocitás

A második kötetet… Elkezdtem a tervezgetést, a szerkesztést.

Talán, ha írok arról, hova tovább, kiderül, hova tovább. Kiderül, merre, hova tart az, amit most csinálok. Talán az írás lesz az, ami kicsalogatja a gondolatot, talán egyszer csak, ahogy visszaolvasom magam, megérkezik az a bizonyos aha érzés.

"Hovatovább (határozószó) - Egyre inkább; az idő haladtával beálló változást jelzi; szinte már." (Magyar etimológiai szótár)

Arról, amiben vagyok. Egyre inkább. A változásról, az idő haladtával beálló változásról. Nem is tudom, hogy én csinálom-e ezt, vagy csak megtörténnek ezek a dolgok velem. Van-e választásom. Hova vezet mindez, mit ad a mindennapokban, hogyan változtatja meg mindez az életem megélését. 

Arról fog szólni, hogy keresem, hova tovább...

Szeretném erre tenni a fókuszom, szeretnék erről beszélgetni. Ha te is változásban vagy, ha te is most szeretnél változtatni, de nem tudod hogyan, mit, miért, csak az érzés húz, csavar minden nap, szólj.

Dumáljunk egy kávé mellett, dumáljunk egy séta alatt. A többi majd alakul.

Elkezdtem

Decemberben valahogy sorra jönnek az olyan események, amik naponta meglepnek, elgondolkodtatnak és rádöbbentenek arra, hogyan hat a környezetemre az őszinteségem. Az, hogy ennyire transzparensen kiírom magamból az érzéseimet, azt, hogy miben vagyok.

Amikor belevágtam a blogolásba, sorra kaptam a környezetemből a kritikákat, az értetlenkedéseket, hogy mi ez a hülyeség, már megint feltűnési viszketegségem van, hogy nem tudok mit kezdeni magammal jódolgomban. A közeli és távoli barátokkal is egymást követték az időnként kicsit feszkós, felkérdezős párbeszédek, majd a tanácsok, hogy mit és hogyan kellene csinálnom. Vissza-visszahallottam egy-egy kritikát a hátam mögül. De valahogy úgy voltam vele, nekem erre szükségem van. Na nem a fikázásra, az írásra.

Majd eljött a nyár, és ez a csoda is csak 3 napig tartott. Valószínűleg volt, aki elkönyvelte, hogy aki hülye, az hülye, talán volt, aki megszokta, talán megszerette az írásaimat, voltak, akik értelmet találtak benne és egyre többen kerestek meg egy-egy üzenettel, visszajelzéssel.

Megkereséseket kaptam, konferencia meghívásokat, felkéréseket és jöttek a telefonhívások, beszélgetések, kávézások. Így keveredtem el a Growth Magazin irodájába is, ahol egy könnyed, jó hangulatú, párórás meetingen megismerkedhettem a tulajdonos házaspárral. Dumáltunk egyet, elköszöntünk… majd ebből a beszélgetésből kikerekedett egy interjú, ami a ma megjelent lapban már olvasható is.

Nem szokás az érzelmeinkről, a nehézségeinkről, a kudarcainkról, azok megéléséről írni, beszélni. Talán már a családokon belül sem. Olyan nehéz időnként csak elmondani valamit, olyan nehéz jótanácsok nélküli hallgatóságot találni. Pedig vágyunk rá. Mert talán a legszebb élet is tele van nehézségekkel, kudarcokkal, tragédiákkal. És ha nem velünk történnek ezek, megtörténhet a szeretteinkkel és az ő nehézségeik számunkra is nehézségek. Sőt, talán még nehezebbek, hisz sokszor nem tudjuk, mit is tehetnénk mi, hogy nekik jobb legyen.

Talán a tudat, hogy nem csak velünk történnek meg ezek a dolgok, talán az, hogy láthatjuk, hogy más emberek is küszködnek, hogy valahogy közösek a gondjaink, hogy valahogy osztozni tudunk ezekben a helyzetekben, könnyebbé, elviselhetőbbé teszik azokat az időszakokat, amikor nehéz. Talán az, amikor erről olvasunk, az olyan, mintha mi magunk mondanánk el valakinek, aki érti, tudja, mi van bennünk.

A Growth Magazinban őszintén beszélek ezekről a helyzetekről, a csalódásról, az elrontott dolgokról és arról, hogyan keresem ma a helyem.

Az, hogy kiírom magamból mindezt, olyan kapcsolatokat, lehetőségeket, élményeket adott már nekem ebben a szűk egy évben, amiért nagyon hálás lehetek az életnek és mindenkinek, aki valahogy kapcsolódott a történetemhez. Az is vagyok!

Köszönet - Growth Magazin 2024/Q4

Köszönet

“Hányan vannak, kiknek életében egy-egy elolvasott könyv új korszakot nyitott. Valahol a mi számunkra is megvan az a könyv, amely megmagyarázza a régi csodákat, és újakat mutat meg. Valahol ki van mondva az, amit ma még kimondhatatlannak vélünk. Azok a kérdések, amelyek bennünket gyötörnek, kínoznak, rendre fölmerültek minden bölcsben; egyetlenegy probléma sem maradt ki...” Henry David Thoreau: Walden // Fordította Szőllősy Klára

Emlékszem Feldmár András Őszinteség című könyvére. Nem tudom, miért vettem meg, nem igazán olvastam előtte Feldmártól, nem is hallgattam tőle akkor még semmit. Emlékszem, amikor elkezdtem olvasni a könyvet, pár oldal után letettem, hogy ez egy baromság. Majd pár hónappal később valami miatt újra elővettem, alig pár óra alatt kiolvastam. Arculcsapás volt az egész, de valamit megnyitott, valahogy önmagamra, az életemre, a bennem lévő kérdésekre döbbentett rá.

Miként vagyok jelen az életemben? Tudom-e, mit, miért csinálok? És valóban azt csinálom-e, amit csinálni szeretnék?

Miért olvasok? Nem tudom. Gyerekként, fiatalként a sci-fi irodalom, a fantázia világa, az elképzelt jövő, a végtelen világűr adta meg talán az érzést: hős lehetek én is, hős vagyok én is, egy felfedező, egy vakmerő utazó!

Később a szakmai könyvek segítettek okosabbnak tűnnöm, majd jobbnak lennem a szakmámban, új dolgokat ismertem meg. Elismertebb lettem. Talán itt is az a hős voltam a felnőtt önmagamnak, mint gyerekként a lézerkardos lovag. 

Ma gondolatokat keresek, megközelítéseket, újabb és újabb perspektívákat, hogy talán ezáltal végre valóban az a hős lehessek, akinek születtem, azok számára, akik azzá tesznek, tettek.

Idén azt a megtisztelő felkérést kaptam Pistyur Veronikától, a Bridge Budapest vezetőjétől, hogy csatlakozzak a Bridge Booklist kampányhoz. A kampány célja, hogy felhívjuk az üzleti szereplők figyelmét az olvasás jelentőségére és hasznára.

Már nyolcadik alkalommal jelenik meg a Bridge Booklist, amely szakmai és szépirodalmi műveken keresztül mutatja be az olvasás kézzelfogható értékét. Ezek a könyvek eszközök, amelyek segítenek jobban megérteni a vezetői lét komplexitását, legyen szó önreflexióról, stratégiai gondolkodásról vagy az emberi kapcsolatok finomhangolásáról.

Jó böngészést a listán és jó olvasást!

Fedezd fel, hogyan változtathatja meg egy könyv az életünket! Inspiráció Feldmár Andrástól a Bridge Booklist kampányig, amely az olvasás üzleti és személyes jelentőségét hangsúlyozza. Olvass, fejlődj, kapcsolódj!

Az olvasás ereje: Hogyan formálják életünket a könyvek?

Az írás megmarad

A szerendipitás egy fura szó, de elképesztően fontos a tartalma. A szerendipitás olyan helyzet, amelyben valami váratlan, de kedvező, pozitív eredmény születik, miközben az illető valami egészen mást keresett vagy egy másik cél érdekében tevékenykedett.

Ez olyan, mint miközben turistaként sétálsz, keresed a híres épületet, eltévedsz és besétálsz egy imádnivaló helyi kis piacra, ahol rátalálsz valami kis csodára. Véletlen? Ez nem a véletlenről szól, hanem arról a képességről, hogy valaki felismeri a váratlanul adódó lehetőségeket, és képes azokkal élni, hogy nyitott a változásra, arra, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy eltervezte. Annál sokkal jobban.

Egy jó beszélgetésben sosem tudod, mi fog történni.

2022-ben szerettem volna egy új céget indítani. Tanácsadóként, mentorként, vagy valahogy… 2023-ban megvolt az első fizetős ügyfelem, hát bevételi mátrixot terveztem magamnak, kommunikációs stratégiát, üzleti modellt. És mi történt? Igazából az elmúlt két évem kapcsolódásokról, beszélgetésekről szólt. Cégvezetőkkel, vállalkozókkal beszélgettem hol az üzleti kihívásaikról, elakadásaikról, döntéseikről, hol a személyes kérdéseikről, azokról a dolgokról, amik meghatározzák az életük irányát és a hétköznapjaik megélését.

Majd egy beszélgetés alapján idén júliusban új ötlet született, elindultak az erdei sétáim. Az eddigi legjobb projektem. Mindenféle ember jött az ország különböző helyeiről. Érdekes emberek sokféle élethelyzettel, kérdésekkel. Ezek a beszélgetések sokszor egészen másfajta felismeréseket hoztak ezeknek az embereknek, mint amire számítottak. Majd ezek a felismerések új kérdéseket generáltak, a kérdésekből újabb kérdések majd válaszok, majd ezekből új meglátások születtek, melyek másfajta döntésekhez vezettek. A másfajta döntések pedig másfajta eseményeket, majd tapasztalásokat eredményeztek. Elindult valamilyen változás.

Talán mert nincsenek elvárások, nem kell megfelelned, nem kell okosakat mondanod. Elég, ha elmondod azt, ami benned van, ami foglalkoztat. Ettől már könnyebb egy picit. Érzed, nem vagy egyedül, van kivel megosztanod azt, ami benned van. Majd ettől picit nagyobb biztonságban is érzed magad. Ettől lejjebb engeded a falaidat, amitől többet látsz a világból, miközben picit közelebb kerülsz ahhoz, hogy te mit is akarsz valójában, majd mindez megnyitja azt a lehetőséget, hogy könnyebben ismerd fel azt, ami valóban fontos a számodra.

Lehet, hogy nem ezért jöttek, akik jöttek, nem ez volt a céljuk, nem ezt akarták. De vannak dolgok, amit nem kell és nem is lehet akarni. A szerelmet sem lehet akarni. Felismerni lehet, ha találkozol vele, majd hagyni megtörténni és élni vele. Amit érdemes akarni, amit érdemes tenni talán az az, hogy keressük azokat a lehetőségeket, ahol esélyünk van találkozni ezekkel.

Azt a tevékenységet, ami szenvedéllyel tölthet fel, ami célt adhat a napjaimnak. Az érzést keresem. Szeretem ezeket a beszélgetéseket. Azt érzem, dolgom van ezekkel a beszélgetésekkel. Nem tudom mi, de szeretnék közelebb jutni ahhoz, hogy felismerjem, hova vezetnek. Mi is az a dolog, ami ebben az életszakaszomban meghatározza majd a hétköznapjaim, formálja a céljaim, amiből majd valami számomra fontos dolgot, egy új vállalkozást építhetek. Keresem a lehetőségeket. A lehetőségeket a beszélgetésekre. Szerintem ezekben van az igazi érték. Az egymásra figyelésben, a kíváncsiságban, az őszinteségben.

Épp ezért szeretnék egy új platformot nyitni arra, hogy beszélgessünk. Beszélgessünk a céges dolgokról, arról, amiben vagyunk, ami fontos nekünk, amit szívesen megosztunk egymással. Esetleg úgy, hogy többen is vagyunk. Úgy is jó, ha csak ülnél és figyelnél, ha csak jelen lennél, csendben figyelve a többieket és majd szólsz, ha szeretnél, akkor és úgy, ahogy épp jön.

Legyenek ezek kávéházi beszélgetések!

Szóval üljünk össze egy csendes reggelen, csatlakozz hozzám egy kávéra, teára. Ha van miről dumálnunk, dumáljunk, ha ketten, ketten, ha többen, hát többen. Ahogy alakul. Beszéljünk a cégedről, a kétségeidről, a lehetőségekről. Vagy arról, ami jön. Majd alakul, mi jön.

Én ott leszek. Decembertől minden pénteken… Érdekel?

Fedezd fel a szerendipitás erejét! Inspiráló beszélgetések céges kihívásokról, személyes fejlődésről, és a váratlan lehetőségekről, amelyek új irányt adhatnak az életednek. Csatlakozz te is kávéházi találkozóimhoz!

Szerendipitás: Hogyan találjuk meg az értéket a váratlan lehetőségekben?

Szerendipitás

Ma reggel 3 óra alatt elindítottam egy angol nyelvű podcastot, ami 5 résszel elérhető már a YouTube-on. Mindezt ingyenesen is elérhető AI szoftverek segítségével.

Jelenleg 60+ percben 5 témát sikerült feldolgoznom. A lejátszási lista megtekintéséhez klikk ide.

Mivel a nyelvtudásom sajna nincs annyira jó, hogy belevágjak egy angol nyelvű podcastba, óriási segítség és lépés ez nekem. Összeszedtem a teljes folyamatot, hogyan készül 1-1 felvétel.

1) Cikk megírása: első lépésben elkészül a blog cikk magyarul. Ez talán a legidőigényesebb rész. Általában 2-4 óra összerakni valamit, időnként 30 perc. Attól függően, mennyire ránt be a téma. Itt semmi AI, az van, ami belőlem jön. Ha olyan a téma, akkor anyaggyűjtéshez használom a chatGPT-t.
2) Cikk elemzése: mindig kielemeztetem a megírt szöveget, hogy visszajelzést kapjak arra, hogyan mennek át az üzenetek. chatGPT-t használok, itt előfizetésem van. Kb. 10-15 perc mire különböző szempontok alapján átnézem az írást és szükség esetén módosítom.
3) Cikk fordítása: 1 perc a fordítás, hála a chatGPT képességeinek, majd kb. 15-20 perc, amíg átrágom magam a fordításon és ha kell, 1-2 helyen finomítom abban az esetben, ha valami nagyon elcsúszott.
4) Illusztráció készítése: a midjorney AI rendszerét használom képgenerálásra. Itt is van előfizetésem. Ez 5-15 perc alatt van meg, attól függően, mennyire tudok jó parancsot írni. A parancs megírásában a chatGPT segít.
5) Publikálás: a weboldalamra kitenni a magyar és az angol anyagot kb. 5-6 perc, majd megosztani a Facebookon, LinkedIn-en további 5-6 perc.
6) Podcast anyaga: a NotebookLM kb. 5 perc alatt elkészíti a hanganyagot. 
7) Átirat készítése: a TurboScribe ingyenes verzióját használom arra, hogy a podcast hanganyagából legyen egy szöveges átiratom. Napi 3 anyagot tudok készíteni, kb. 7-8 perc egy-egy videó feldolgozása.
8) Szöveg ellenőrzése: miután meghallgatom, a teljes szöveget lefordítom chatGPT-vel, biztos, ami biztos... Ez a teljes folyamat kb. 30 perc.
9) Videó vágása: az Apple iMovie szoftverével kb 5 perc a videó összeállítása és exportálása.
10) Publikálás a YouTube-on: minden szöveget elkészített a NotebookLM a podcast generálásakor. Kitenni a csatornára további 5 perc....

Összesen egy 15-20 perces hosszúságú angol podcast elkészítése a nulláról, ha még a téma sincs meg, 5-6 óra. De ebben benne van már egy magyar és egy angol cikk is illusztrációval, ami majd bekerül a könyvbe.

Azt mondod, hogy AI segítségével csak sablonos anyagokat lehet előállítani? Hogy a LinkedIn-en messziről látszik, mit írt egy AI? Akkor sem lesz egyedi egy AI podcast, ha a forrásanyagot egy ember írta? Erre vagyok kíváncsi én is.

Ha van kedved, hallgasd meg őket, vagy hallgass bele és írd meg, szerinted milyenek lettek.

Ma reggel 3 óra alatt elindítottam egy angol nyelvű podcastot, ami 5 résszel elérhető már a YouTube-on. Mindezt ingyenesen is elérhető AI szoftverek segítségével. Jelenleg 60+ percben 5 témát sikerült feldolgoznom. 
Mivel a nyelvtudásom sajna nincs annyira jó, hogy belevágjak egy angol nyelvű podcastba, óriási segítség és lépés ez nekem. Összeszedtem a teljes folyamatot, hogyan készül 1-1 felvétel.

Fedezd fel, hogyan lehet tudatosan felhasználni az AI erejét! Egy 15-20 perces önismeretről szóló angol podcast teljes folyamata magyar cikkírástól a YouTube publikálásig, emberi kreativitással és mesterséges intelligencia támogatásával.

Embertelen csapat: Hogyan készül egy angol podcast AI segítségével?

Embertelen csapat

Hosszú évek után, szeptember elején voltam újra előadó egy konferencián. Egész pontosan beszélgetőpartner. A kutyasétáltatós projektem felkeltette a szervezők érdeklődését, így kaptam meghívást a HR Fest Health eseményre. Élveztem, jó volt újra kicsit visszacsöppeni a forgatagba. Pár nappal ezelőtt érkezett a Linkedin értesítés, valaki megemlített egy posztban. Barkóczy Barbara írt egy beszámolót az eseményről, kifejezetten a Pagonyi Adrival folytatott beszélgetésemről. Barbara hozzájárulásával ezt osztom meg változatlan formában. Köszönöm! 

Az eredeti írás ide kattintva érhető el.

Szeretném megosztani veletek pár bejegyzésben, hogyan is éreztem magam egy online eseményen, ahol a fő téma az egészség és a vállalati jóllét volt.

Be kell valljam, hogy kizökkentem már az online eseményekből, de ez az esemény egy remek szervezés volt, és külön köszönet a szervezőknek, hogy ingyenessé tették.🙏

Pagonyi Adrienn, az esemény háziasszonya végig nagy figyelemmel és felkészüléssel vezette az eseményt. Éreztem rajta, hogy otthon van a témában. (Az esemény után néztem csak meg a LinkedIn profilját és képbe is kerültem miért 😊.)

Első vendége Vendler Balázs volt. Nagyon erős kezdés, és annyira betalált a téma, a szókimondás, az őszinteség, hogy mindenkinek ajánlok egy közös sétát Balázzsal.

Pár kérdést fel is írtam magamnak, mert ezeken érdemes időről időre elgondolkoznom:

Észreveszi a vezető, vagy a HR kolléga, ha egy munkatárs besokkal?

Megéri-e a cégnek arra pénzt áldozni, hogy fejlessze a munkavállalója kockázatvállalói skilljét?

Nekem milyen kockázatvállalói skillem van?

Work, Life balance azt nem rövid, hanem hosszabb távon értelmezzük, mert úgy lesz értelme.

Mi a szerepe a munkáltatónak a munkavállaló életében? ☝️ Olalala… egy remek kérdés, ami engem is elgondolkodtatott.

Munkáltatói szerep a munkavállaló életében lehet, hogy az életéhez szükséges pénz megteremtésének segítője. Ezzel a munkavállaló tudatában van, érti, és erre a polcra helyezi a munkáltatót.

A gondolatmenetben, ez miért is van rendben? Azért, mert ez a munkavállaló lehet a magánéletében éli ki a kreativitását, szenvedélyét, és neki így van meg az egyensúly. Érdekes gondolat nem?

Sokan mondják, hogy olyan munkakörben dolgozz, amit szenvedélyesen szeretsz. Ez így elég fekete és fehér.

Ne érezd magad azért rosszul, mert elvégzed a napi 8 óra munkádat és utána másban éled ki a szenvedélyedet. Az a szenvedély lehet a gyerek Halloweeni partijának a megszervezése, vagy rájössz, hogy ejtő ernyőzni szeretnél megtanulni, vagy önkéntes munkát vállalsz az állatkertben.

Ez így is rendjén van, hiszen, ha van egy hobbi, amit szenvedéllyel szeretünk, de ha abból mondjuk főállás lenne, más fajta szenvedély lenne úrrá az emberek többségén. Mindenki más és tényleg el kell tudnunk fogadni azt, amink van a jelen helyzetben és abból főzni.

Sok esetben nem abba fáradunk el, hogy 8-10 órát dolgozunk, hanem nem találjuk meg azt, hogy mi az értelme a munkánknak. 📢

… és itt még nem volt vége a 20 perces gondolatébresztő beszélgetésnek.

Wellbeing programokkal vajon mi a célja a munkáltatóknak? Cél-e az, hogy a munkatárs jól legyen vagy jól végezze inkább a munkáját…

Egy befásult munkatársat hogyan lehetne abban segíteni, hogy akkor nyugodt szívvel menjen el a cégtől, de inkább menjen, mint maradjon.

Sok stratégia létezik, de nagyban a munkavállalót is függ, hiszen ő úgy él, ahogy ő akar. Nem erőltethetünk rá programokat, képzéseket, hiszen neki még nincs meg a saját miértje, hogy ő miért tenné azt meg magáért?

Rugalmasnak kell lennünk a mai világban, és önismeret kulcsfontosságú, hogy fejlesszük magunkat. Így szerencsésnek érzem magam, hogy a cég, ahol dolgozom van lehetőségünk olyan tréningeken részt venni, ami különböző kompetenciákat fejleszt. Viszont érdeke ez minden vállalatnak, hogy a munkavállalójának erős önismerete legyen?

Számomra ez a beszélgetés meglepően jó volt és sokat adott, mert olyan dolgokat, gondolatokat mondtak ki, amik elfogadására és kimondására nem minden munkahelyen van lehetőség. Egész nap tudtam volna csak őket hallgatni.

Vendler Balázs munkássága maga a csoda számomra. Tényleg! Ahogy elmondja a hallgatóságnak, ... hogy az embernek nem egy csendes kávézó a környezete.

Az erdő az 🌿, hiszen ott a nyugalom, ott áramlik az energia ✨ , és aki elmegy hozzá és egy sétálás közben jót beszélgetnek az erdőben, az az ember igazából önmagához kapcsolódik az erdő és Balázs segítségével. 😊

Hosszú évek után szeptember elején voltam újra előadó egy konferencián. Egész pontosan beszélgetőpartner. A kutyasétáltatós projektem felkeltette a szervezők érdeklődését, így kaptam meghívást a HR Fest Health eseményre. Élveztem, jó volt újra kicsit visszacsöppeni a forgatagba. Pár nappal ezelőtt érkezett a Linkedin értesítés, valaki megemlített egy posztban. Barkóczy Barbara írt egy beszámolót az eseményről, kifejezetten a Pagonyi Adrival folytatott beszélgetésemről. Barbara hozzájárulásával ezt osztom meg változatlan formában. Köszönöm!

HR Fest Health után

Januárban kezdtem el blogot írni, céges dolgokkal indítottam, mentorálasról írtam, majd a világűrről, 1-2 céges projektről... majd májustól elkezdtem egyre gyakrabban önismereti, kicsit talán elvontabb témákról írni. Majd a dilemmáimról... a kétségeimről. A félelmeimről. A vágyaimról.

Olyan dolgokról, melyek meghatározzák azt, aki vagyok. Olyan dolgokról, amik meghatározzák, hogyan élem az életem, hogyan építem a cégem, hogyan vagyok jelen a kapcsolataimban. Erről szól a blogom.

Ez a könyv egy offline blog. Az érzés, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, nem összehasonlítható azzal, ahogy a blogomra gondolok. A könyv különleges. A könyv élménye messze túlmutat a tartalmon, pedig ugyanaz a szöveg online formában is elérhető. Mégis...

A könyv kézzelfogható dolog. Amikor összeraktam és kinyomtattam a saját írásaim, egy fizikai tárgyat hoztam létre, ami kézzelfogható, lapozható, elhelyezhető a polcon. Ez az érzés sokkal erősebb, mint egy online publikáció. Egy könyv súlya, textúrája, illata mind az alkotás kézzelfoghatóságát erősítik, egy maradandó emléket teremtve.

Én írtam. Majd tördeltem. Borítót terveztem. És épp a nyomdát szervezem.

Egy könyv elkészítése gyakran egy folyamat, egy szakasz lezárását jelzi. Az írások online folyamatosan frissíthetőek, szerkeszthetőek. Hetente írok valamit... De amikor egy könyvet összerakunk, az valami véglegeset, lezártat szimbolizál. Ez az érzés, a valami befejezésének az érzése és az önálló mű létrehozása valami... valami elképesztően felemelő.

De ez nem csak az alkotóról és az alkotásról szól. A kapcsolatról is. Egy könyv egészen másfajta kapcsolatot hoz létre az olvasóval. Egy könyv olvasása talán egy lassabb, mélyebb élményt nyújt. Talán a figyelem folyamatosabb, és talán az emberek több időt töltenek egy könyvvel. Talán a könyv, annak a megfogása, a kézben tartása segít abban, hogy azt érezzük, azok a gondolatok, ha egy rövid időre is, de részévé válnak a valóságunknak.

És persze ott van az is, hogy a könyv, mint médium, hosszú múltra tekint vissza, évszázadok óta a tudás és a művészetek fő hordozója. A könyvekben halhatatlanná teszik a gondolatokat. A könyv része az életemnek egészen pici korom óta, ezzel szemben az internet, a digitális kiadványok épp csak pár évtizede. Csoda hát, hogy máshogy viszonyulok hozzájuk?

Tettem pár lépést magam felé. Áldoztam a gondolataimra, arra, hogy maradandó testet öltsenek. Időt, energiát, figyelmet. Fontosak voltak annyira a számomra, hogy kézzelfoghatóvá, ajándékozhatóvá alakítsam őket.

Ez lett a címe. Minden írásom pár perc alatt elolvasható, átlapozható. Ideális egy kávé mellé, vagy ha elvonulnál valahova, ahol nincs net. Ha picit nem nyomkodnál, hanem inkább lapoznál.

Ma pár darab fog készülni belőle. Azoknak, akik közel állnak hozzám. Azoknak, akik benne vannak - név szerint, vagy egy-egy történet név nélküli szereplőjeként, vagy épp csak sejtetve elbújtatva a sorok között.

Egy blogból született könyv első érintése. Hogyan lesz az önismereti írásokból kézzelfogható alkotás? Gondolatok az alkotás, lezárás és olvasói kapcsolatok mélységéről a Párpercesek című könyv kapcsán.

Párpercesek: Egy offline blog születése – Önismeret és tudatosság kézzelfogható formában

Ez itt egy könyv

Három hónapja írtam arról, hogy szorongok. Rengeteg üzenetet kaptam, zömében diagnózist, vagy javaslatokat a gyógymódra, esetleg egy-egy kedves együttérző gondolatot.

De jöttek hívások meglepő helyekről, sikeres, elismert emberektől - cégvezetőtől, ex-bankigazgatótól, nemzetközileg elismert szakembertől… sorolhatnám - akik üzenetükben arról meséltek, hogy ők hogyan, mennyire szoronganak, vagy szorongtak. Volt, aki vissza sem mert gondolni erre az időszakára, mert félt, hogy akkor újra visszajöhet ez a nyomasztó érzés. Meglepő őszinteséggel reagáltak az írásomra.

Együtt élünk a szorongással, együtt élünk vele, csak nem beszélünk róla. Pedig szorongunk, szoronganak a gyerekeink, a szüleink. De ez tabu. Talán azt gondoljuk, hogy aki szorong, az gyenge, áldozat. Nem akarunk áldozatok lenni.

Talán ezért volt fura hogy írtam róla, mert ha ezt valaki leírja, valaki ezt publikussá teszi, akkor ott már biztosan nagy bajok lehetnek. Főleg, ha egy cégvezető ír erről… Szóval, inkább nem beszélünk róla.

Talán a cikkem érintette meg a szervezőket, talán csak egy szerencsés egybeesés, de erre kaptam lehetőséget a HR Feszt csapatától, akik szintén úgy érezték, érdemes teret adni a témának.

Három hónapja írtam arról, hogy szorongok. Rengeteg üzenetet kaptam, zömében diagnózist, vagy javaslatokat a gyógymódra, esetleg egy-egy kedves együttérző gondolatot. Talán a cikkem érintette meg a szervezőket, talán csak egy szerencsés egybeesés, de arra kaptam lehetőséget a HR Feszt csapatától, hogy erről beszélgessek Bán Andrással a színpadon.

Miért tabu a szorongás, és hogyan beszélhetünk róla nyíltan, akár vezetőként is? Gondolatok a mindennapi szorongásról, a HR Feszt színpadáról és az önismeret fontosságáról. Gondolatok arról, hogyan találhatunk erőt a gyengeségeinkben!

Szorongás a színpadon: Őszinteség és önismeret a tabuk mögött

Szorongás a színpadon

Az idei évem legizgalmasabb projektje az ismeretlenekkel közös kutyasétáltatás ötlete. Eltelt 3 hónap, megtelt az évem, eddig 20+ ember jelentkezett, bő a felén már túl is vagyunk.

Ehhez a projekthez semmi extra nem kell. Mégis van benne valami megfoghatatlan. Valami, amitől a beszélgetések után mindig jobban érzem magam. Picit többnek, picit jobbnak. Két-három óra beszélgetés egy ismeretlennel.

Ezek a beszélgetések mindig nagyon egyszerűen indulnak. Semmi feszengés, semmi szorongás. Olyan gyorsan kapcsolódunk. Pedig mindenféle ember jelentkezett. Voltak régi ismerősök, facebook barik, akikkel talán még nem is találkoztam, ismerősök ismerősei, akikkel biztosan nem találkoztam és olyanok, akikkel sosem volt semmi kapcsolatom, akik épp csak olvastak tőlem valamit, talán csak a kutyasétáltatós posztot és kíváncsiak lettek.

Kb. egyformán jöttek nők és férfiak. A csapat túlnyomó része Budapest és környékéről való. Nagyobb részt működő cégek vezetői kerestek meg, kisebb részben a kezdő vállalkozók. Zömében a szolgáltató szektorból jöttek hozzám, de volt beszélgető partnerem IT-ból, kereskedelemből, élelmiszer gyártásból, vendéglátásból is. A pénzügyi háttér is nagyon vegyes, a legnagyobb cég hatszázmillió körüli, a legkisebb 5 millió alatti.

Nagyon vegyes csapat. Mégis, van, volt valami, ami közös bennük. Ami mindenkinél működött. Mindenki szeretett volna egyet beszélgetni. Csak úgy. Hallani egy másik véleményt, megismerni egy másik megközelítést. Senki nem várta, hogy ott, akkor megoldjunk bármit is. Csak azt, hogy legyen egy jó kis reggeli séta. És ezért sokan 5-6 órát utaztak.

Semmi extra. Nem kell hozzá puccos tárgyaló, se pezsgő, se tip-top öltözet. Nem kell hozzá készülni. Nincsenek róla insta posztok, tiktok videók. Mégis, - talán, remélem, hiszem - mindenkiben marad valami maradandó az ő saját sétájából. Egy mondat, egy gondolat, egy érzés.

Jó lepörgetni fejben az elmúlt 3 hónap beszélgetéseit. Jó érzés kapni egy-egy visszajelzést és jó várni a következő hetet, hogy vajon mi lesz. Ki fog jönni? Mi fog történni?

Balogh Orsi jó 2,5 órát utazott, hogy reggel 7:30-kor közösen indulhassunk. Jó 2,5 órát sétáltunk, beszélgettünk. Majd közel 2,5 órát álltunk, vártunk, intézkedtünk, miközben a rendőrök helyszíneltek, kutyával nyomot kerestek, dokumentáltak, hogy rögzítsék Orsi autójának a feltörésének minden apró kis részletét.

Nem egy olyan kaland, amit bárkinek is kívánnék. Mégis jó volt látni, hogy Orsi milyen nyugodtan kezeli a helyzetet, hogyan intézi a biztosítót, az üvegest, a visszautat. Jó volt látni, ahogy 1-1 telefonhívásra hogyan mozdulnak meg a barátaim, hogy segítsenek. Ahogy Norbi barátom egyből jött, hogy szépen végigvárva a rendőri intézkedést, rendbe rakjuk Orsi autóját, hogy el tudjon indulni.

A beszélgetés, az egymásra figyelés, a segítségnyújtás. Talán még tanulnunk sem kell ezt, talán ezek a dolgok bennünk élnek, jönnek az élettel, talán részei annak, hogy emberek vagyunk.

Egyik sem került pénzbe, nem kellett hozzá semmi különleges. Csak egy kis nyitottság, kedvesség, türelem és jószándék.

Ez egy egyszerű dolog. Ehhez a projekthez semmi extra nem kell. Mégis van benne valami megfoghatatlan. Valami, amitől a beszélgetések után mindig jobban érzem magam. Picit többnek, picit jobbnak. Két-három óra beszélgetés egy ismeretlennel.

Egyszerű

Működhet-e egy céges tanácsadás úgy, hogy az ügyfél annyit fizet érte, amennyit az a megélése alapján ért neki? Meg merünk-e bízni egymásban ennyire? Mi kell az üzlethez, ha nem a bizalom? Ha nem bízunk meg egymásban, miért üzletelnénk? Mi lehet más értékes egy ilyen kapcsolatban, ha a pénz nem? Vajon könnyebb-e értéket találni egy olyan munkakapcsolatban, ami nem a pénzről szól, hanem az üzlet eredeti céljáról: az értékteremtésről és a hatékony értékkonverzióról?

Ez itt az új cégem indításának első naplóbejegyzése.

És akkor kezdeném is azzal, miért akarok céget csinálni. Mit szeretek ma csinálni, miből szeretnék megélni úgy, hogy azt őszinte kíváncsisággal, fejlődni akarással és szenvedéllyel tudjam nap, mint nap megtenni? A válasz egyszerű, azt szeretném csinálni, amit most csinálok, csak üzleti alapon.

Vállalkozási ötletekről, ezek megtervezéséről, megvalósításáról és a menet közben felmerülő problémákról beszélgetek, ezekről gondolkodom. Talán kicsit máshogy, mint ami megszokott. Nem a vállalkozás felől, sokkal inkább az önvizsgálat, az introspekció és az élet nehézségeivel való szembenézés irányából kiindulva. Olyan témákat boncolgatok, mint a kudarcoktól való félelem, a személyes vágyaink felvállalása, a saját erőforrásaink ismerete és a belénk nevelt paradigmák torzító hatásai. Mindezt a saját, lassan 30 éves vállalkozói és közel 50 éves élettapasztalataimra építve. Igyekszem nem elfogadni a bevett társadalmi normákat és a konformizmust. Arra ösztönzök, hogy mélyebben gondolkodj el a saját életeden, és merj szembenézni saját félelmeiddel és bizonytalanságaiddal, hogy rátalálj a saját utadra, ahelyett, hogy egyszerűen követnéd a társadalom által diktált, elvárt mintákat. Valójában arra bátorítom a beszélgetőpartnerem, hogy kérdőjelezze meg a dolgokat, s miközben erről dumálunk, ugyanezt teszem önmagammal is.

Elsősorban önmagam, és erre buzdítom azokat, akik valami miatt megtalálnak. Erről szólnak az írásaim, a videóim és a szerda reggelenkénti kutyasétáltatós beszélgetéseim is. Mivel semmiért sem kérek pénzt (kivéve a mentorálásaim), az elmúlt lassan 2 év alatt kikristályosodott, hogy ez az, ami most hív, amit csinálni akarok. Pénz nélkül is szeretem. De ha vállalkozást szeretnék ebből építeni, akkor a vállalkozás feladata az, hogy pénzt, profitot termeljen. De hogyan legyen ebben a pénz termelése úgy, hogy közben meg tudjam tartani az értékalapúságot? És egyébként is...

Mi is az értékem? És mitől működik?

Az, hogy valóban kíváncsi vagyok a másikra. Ezért tudok kapcsolódni. Nem azért sétálok vele, mert fizet érte, s miközben beszél én nem azon gondolkodom, mi lehet a gyerekkel, az autóval, az asszonnyal... hisz nekem jelenleg a hasznom a közös sétákból pont az, hogy érdekes embereket ismerek meg, az az érték a számomra, amit hallok. Nincs elvárásom, az érdekel, ami jön belőled. Mert pont ez tud számomra új lenni, ebből épülök, tanulok.

Ha ezért pénzt kérek, nem fogja ez a dinamikát megtörni? Hiszen, ha pénzt kérek, azért adnom kell valamit, akkor is, ha nem annyira érdekel a másik, tehát már nem igazán őszinte, érdekmentes a kapcsolódásom és ha nem így kapcsolódok, hogyan tudok valóban a hallottakra reagálni, és nem pedig valami klisé, tankönyvi bölcseletet mondani... Ez az egész egy elcseszett Schrödinger macskája!? Nem, nem fogok pénzt kérni, nem rontom el azt, amit annyira szeretek.

Mennyit? Amennyit érek neked. Szóval szívesen dumálok a céges dolgaidról, ha úgy érzed, én vagyok a megfelelő ember. Annyit kérek, hogy írd meg azokat a kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó fontosnak tartott infókat, amiről beszélgetni szeretnél. És fejtsd ki, neked mennyit ér meg, mennyit fizetnél, hogy erről dumáljunk!

Ha úgy érzem, rá tudok kapcsolódni a problémára, van releváns tapasztalatom, el tudom képzelni, hogy van hozzáadott értékem a témához, keressünk egy időpontot egy személyes találkozóra Pécsett.

Gyere el Pécsre! Beszéljük át a dolgaidat és a beszélgetés végén annyit fizetsz, amennyit szerinted ténylegesen ért ez a számodra. Kevesebbet, többet, mint amit előzetesen mondtál? Csak rajtad áll. Te döntöd el, mennyit ért neked az a két óra, amíg beszélgettünk. Én csak annyit kérek, mondd el, miért annyit, amennyit.

Nem tudom, hogy ez hogyan tud működni, de abban hiszek, hogy így nem döglik meg az, amiről ennek az egésznek szólnia kell. Nincs szándék, nincs akarás. Arról a jelen pillanatról szól majd, amiben vagyunk, amit adok neked. Amit te ki tudsz venni ebből. Nem az időmet adom el, azt nem szeretném. A gondolataim, a tapasztalataim adom át. Ott, akkor. Ami jön.

Ne a múltam, a weboldalam, a díjaim, a végzettségem, vagy a personal brandigem fizesd meg!

 Fizesd meg azt, amit ott, akkor kaptál. Aki vagyok, amit képviselek, amit ez az egész abban a 2 órában számodra jelent. Azt értékeld!

Hogyan működik egy tanácsadás, ahol te döntöd el, mennyit fizetsz? Fedezd fel az értékalapú üzlet lehetőségeit, introspekciót és őszinte kapcsolódást! Olvasd el, hogyan épülhet bizalomra egy üzleti kapcsolat, és mit tanulhatunk a megtapasztalt érték alapú árazásról!

Te Bevállalnád? Tanácsadói üzlet bizalomra építve kicsit máshogy

Te bevállalnád?

Nem beszélünk arról, miben vagyunk jók. Miben vagyunk kiemelkedők. Nem beszélünk, mert az büdös. Én sem beszéltem róla. Nem is írok. Miért? Miért van az, hogy ha valaki megdicséri valamilyen teljesítményünket, teljesítményemet, akkor azt mondom: ugyan, semmiség... te is meg tudnád csinálni... ez nem is olyan nagy dolog... Ma már nem mondom. Nem is gondolom. De sokan így reagálnak, amikor beszélgetek velük. Miért hallgatunk a tehetségünkről?

Túl vagyok bő 100 oldalnyi cikk írásán. Teljesen tele írtam a nyarat, a forró, száraz napokat. Mikről írtam? A vállalkozói létem kihívásairól, a belső utazásomról, az önismeretről és arról, hogyan próbálok meg kapcsolatot teremteni a világban – önmagammal, másokkal, vagy a technológiával. Próbáltam az olvasóimat – ahogy magamat is –, szembesíteni a kérdéseimmel, segíteni értelmet keresni a mindennapok zűrzavarában, picit jobban megérteni, mi zajlik bennünk és körülöttünk. Picit nyitottabbá válni.

Nehéz kérdések, nehéz élethelyzetek. De tényleg ezt akarom? Erről írni? Hisz olyan nehéz tud lenni egyébként is az élet. Olyan sok nehézség van egy vállalkozás indításában. Biztosan jók ezek a témák? Biztos az, hogy szükséged van ezekre a kérdésekre? Amikor fáj a hátam és elmegyek a masszőrhöz, tudom, hogy jobb lesz majd. Majd. De miközben nyomkodja a hátamon a csomókat, rettenetesen fáj. Egy pont után már csak egy kis simogatásra vágyom. Vagy arra, kicsit hagyja abba. Üvöltök. Belül. El szeretném rántani a testem, szeretném arcon vágni, megrázni, hogy nem érteeed? Fááj!

Csak fekszem. Figyelek a légzésemre, próbálok nem rinyálni. Tűrök. Tudom, hogy jobb lesz. Bízom benne. Szeretném, ha vége lenne. Nem akarok masszőr lenni. Nem akarom ezt csinálni másokkal. Vagy de, egy picit de. Érdemes megkeresni a csomókat, a letapadásokat. Ha ezek megvannak, ha ezeket ki lehet mozgatni, minden jobb lesz. Nem fog fájni a mozgás, a létezés, sőt, talán még erősebb is leszel.

Azt hiszem, jó vagyok ebben. Szeretem ezt csinálni. Szeretem, mert magamon kezdtem, önmagamból masszíroztam ki a görcsöket, a letapadásokat. Nem mind, van még. És nem esik jól ráfeküdni az SMR hengerre, meg a labdára és próbálni szétnyomni a csomókat, ellazítani a vállamat. De ez elég? Elég nekem? Ez az, amit szeretnék? Ez lenne maga a cél, vagy csak egy lépés az úton a célom fele? Mit szeretnék? Író lenni? Motivációs tréner? Könyvet, amiről én mosolygok vissza egy kupacba pakolva a bevásárlóközpontok kirakatában? Tanító szeretnék lenni, mester? Buddha közép-európai modernizált vállalkozói változata? Egy bálvány?

Igen, hatással lenni. Kire? Miért? Ebben keresem a létezésem értelmét? Hogy bizonyítsam, van annak értelme, hogy élek. Hogy újra cikkeket olvashassak magamról, hogy mások mit írnak rólam? Vagy csak túléni akarok? Hogy túléljem a halálom? Hogy a nevem túlélje a halálom? Vagy ez csak a megértés része, hogy ki vagyok én ebben a végtelennek tűnő világban? Mert kell, hogy legyen valami értelme!

Hogyan találhatjuk meg és vállalhatjuk fel tehetségünket? Miért hallgatunk róla, amikor kiemelkedők vagyunk valamiben? Egy belső utazás a hit, önismeret és vállalkozói lét kihívásain keresztül. Ez egy csendes forradalom – a tehetség felszabadításáért.

Az első konferencia
2024.08.30.

2025. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.

Az első konferencia2024.08.30.

2025. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.

Az első konferencia
2024.08.30.