Egy évvel ezelőtt fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretek cégvezetőkkel dolgozni, szeretek beszélgetni velük a problémáikról, a kihívásaikról. Az első megkeresésemnél pénzt kértem, csak hogy lássam, lehet. Utána elengedtem a pénzt. Elengedtem, mert arra voltam kíváncsi, mit csinálok szívesen úgy, hogy nem fizetnek érte. 

Nagyon gyorsan és szépen megmutatta az élet, mi is az, ami vonz, mi az, amit szívvel, lélekkel, szenvedéllyel tudok csinálni. Mentorálni valakit számomra arról szól, hogyan érthetem meg, mire vágyik az illető, mit szeretne elérni, felismerni, mivel akadályozza önmagát, milyen tévhitek, paradigmák szorítják  kényszerpályára, mi az, amitől nem meri meghozni azokat a döntéseket, melyekről egyébként pontosan tudja, meg kellene hoznia. 

Azokkal az emberekkel tudtam együtt menni, akikre kíváncsi voltam. Őket tudtam hosszasan hallgatni, tőlük tudtam jókat kérdezni és velük tudtam hétről-hétre együtt menni. Hálás vagyok ezért az egy évért, hogy lehetőségem volt egy évig csak azt csinálni, amit szeretnék. Érdekmentesen. Örömmel. Kíváncsisággal. 

A mentorált vezetők visszajelzéseit, megéléseit itt tudod megnézni.

Kívánom, hogy egyszer mindenkinek legyen egy ilyen időszaka, mert rengeteget ad ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat.

Egy évvel ezelőtt fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretek cégvezetőkkel dolgozni, szeretek beszélgetni velük a problémáikról, a kihívásaikról. Az első megkeresésemnél pénzt kértem, csak hogy lássam, lehet. Utána elengedtem a pénzt. Elengedtem, mert arra voltam kíváncsi, mit csinálok szívesen úgy, hogy nem fizetnek érte... 

2023 a pro bono mentorálás éve volt számomra

A szerendipitás egy fura szó, de elképesztően fontos a tartalma. A szerendipitás olyan helyzet, amelyben valami váratlan, de kedvező, pozitív eredmény születik, miközben az illető valami egészen mást keresett vagy egy másik cél érdekében tevékenykedett.

Ez olyan, mint miközben turistaként sétálsz, keresed a híres épületet, eltévedsz és besétálsz egy imádnivaló helyi kis piacra, ahol rátalálsz valami kis csodára. Véletlen? Ez nem a véletlenről szól, hanem arról a képességről, hogy valaki felismeri a váratlanul adódó lehetőségeket, és képes azokkal élni, hogy nyitott a változásra, arra, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy eltervezte. Annál sokkal jobban.

Egy jó beszélgetésben sosem tudod, mi fog történni.

2022-ben szerettem volna egy új céget indítani. Tanácsadóként, mentorként, vagy valahogy… 2023-ban megvolt az első fizetős ügyfelem, hát bevételi mátrixot terveztem magamnak, kommunikációs stratégiát, üzleti modellt. És mi történt? Igazából az elmúlt két évem kapcsolódásokról, beszélgetésekről szólt. Cégvezetőkkel, vállalkozókkal beszélgettem hol az üzleti kihívásaikról, elakadásaikról, döntéseikről, hol a személyes kérdéseikről, azokról a dolgokról, amik meghatározzák az életük irányát és a hétköznapjaik megélését.

Majd egy beszélgetés alapján idén júliusban új ötlet született, elindultak az erdei sétáim. Az eddigi legjobb projektem. Mindenféle ember jött az ország különböző helyeiről. Érdekes emberek sokféle élethelyzettel, kérdésekkel. Ezek a beszélgetések sokszor egészen másfajta felismeréseket hoztak ezeknek az embereknek, mint amire számítottak. Majd ezek a felismerések új kérdéseket generáltak, a kérdésekből újabb kérdések majd válaszok, majd ezekből új meglátások születtek, melyek másfajta döntésekhez vezettek. A másfajta döntések pedig másfajta eseményeket, majd tapasztalásokat eredményeztek. Elindult valamilyen változás.

Talán mert nincsenek elvárások, nem kell megfelelned, nem kell okosakat mondanod. Elég, ha elmondod azt, ami benned van, ami foglalkoztat. Ettől már könnyebb egy picit. Érzed, nem vagy egyedül, van kivel megosztanod azt, ami benned van. Majd ettől picit nagyobb biztonságban is érzed magad. Ettől lejjebb engeded a falaidat, amitől többet látsz a világból, miközben picit közelebb kerülsz ahhoz, hogy te mit is akarsz valójában, majd mindez megnyitja azt a lehetőséget, hogy könnyebben ismerd fel azt, ami valóban fontos a számodra.

Lehet, hogy nem ezért jöttek, akik jöttek, nem ez volt a céljuk, nem ezt akarták. De vannak dolgok, amit nem kell és nem is lehet akarni. A szerelmet sem lehet akarni. Felismerni lehet, ha találkozol vele, majd hagyni megtörténni és élni vele. Amit érdemes akarni, amit érdemes tenni talán az az, hogy keressük azokat a lehetőségeket, ahol esélyünk van találkozni ezekkel.

Azt a tevékenységet, ami szenvedéllyel tölthet fel, ami célt adhat a napjaimnak. Az érzést keresem. Szeretem ezeket a beszélgetéseket. Azt érzem, dolgom van ezekkel a beszélgetésekkel. Nem tudom mi, de szeretnék közelebb jutni ahhoz, hogy felismerjem, hova vezetnek. Mi is az a dolog, ami ebben az életszakaszomban meghatározza majd a hétköznapjaim, formálja a céljaim, amiből majd valami számomra fontos dolgot, egy új vállalkozást építhetek. Keresem a lehetőségeket. A lehetőségeket a beszélgetésekre. Szerintem ezekben van az igazi érték. Az egymásra figyelésben, a kíváncsiságban, az őszinteségben.

Épp ezért szeretnék egy új platformot nyitni arra, hogy beszélgessünk. Beszélgessünk a céges dolgokról, arról, amiben vagyunk, ami fontos nekünk, amit szívesen megosztunk egymással. Esetleg úgy, hogy többen is vagyunk. Úgy is jó, ha csak ülnél és figyelnél, ha csak jelen lennél, csendben figyelve a többieket és majd szólsz, ha szeretnél, akkor és úgy, ahogy épp jön.

Legyenek ezek kávéházi beszélgetések!

Szóval üljünk össze egy csendes reggelen, csatlakozz hozzám egy kávéra, teára. Ha van miről dumálnunk, dumáljunk, ha ketten, ketten, ha többen, hát többen. Ahogy alakul. Beszéljünk a cégedről, a kétségeidről, a lehetőségekről. Vagy arról, ami jön. Majd alakul, mi jön.

Én ott leszek. Decembertől minden pénteken… Érdekel?

Szerendipitás

Furcsán hangozhat, de ha gyerekkoromban nem kezdődnek el az ízületi fájdalmaim, valószínűleg sosem jutok el idáig és nem lenne a Lost Garden sem.

Az egész ott kezdődött, hogy nyolc éves koromban komoly térdfájdalmak jelentkeztek nálam. Akkoriban aktívan sportoltam, de a fájdalom miatt egyre nehezebben bírtam a mozgást. Kiderült, hogy csonthártyagyulladásom van, és csontkinövések is kialakultak a térdemben a gyulladás hatására. A kamaszkor sem hozott enyhülést, 17 évesen már egy porcmozaik-plasztikai műtéten estem át, mivel a bokaízületemben - leírhatatlan fájdalom kíséretében - addigra csontig kopott a porc.

Azóta is együtt élek az ízületi gyulladással. Hol jobban, hol rosszabbul, de a fájdalom szinte mindig jelen van az életemben. A COVID-19 fertőzés pedig még egy nehéz próbatétel volt: a betegség hatására olyan súlyos ízületi gyulladások alakultak ki, hogy hosszú hónapokra mozgáskorlátozott lettem. Ez az “élmény” világossá tette a számomra, sürgősen megoldást kell találnom az életminőségem javítására.

Saját étrend-kiegészítő fejlesztése - a kezdetek

Rengeteg étrend-kiegészítőt és kezelési módszert kipróbáltam, de egyik sem hozott igazán tartós enyhülést. A termékekben lévő különböző adalékanyagok és mesterséges összetevők miatt sok esetben nem éreztem magam biztonságban. Ekkor jött az ötlet, hogy a saját szakmai hátteremre, tudásomra építve fejlesszek ki olyan készítményt, mely összetételével specifikusan a saját igényeimre van kialakítva. Akkor még eszembe sem jutott, hogy ebből mások számára is elérhető termék legyen, csak a saját fájdalmamtól szerettem volna megszabadulni.

Olyan készítményt akartam létrehozni, amely teljesen természetes, gyógyhatású összetevőkből áll, és amelyek mindenféle mesterséges adalékanyagtól mentes. Ahogy egyre jobban belemerültem a fejlesztésbe, egyre világosabb lett, hogy a gyógynövények jelentik számomra az ideális alapanyagot. Sikerült. Pár hónap alatt jelentősen csökkent a szervezetemben a gyulladás és így az addigra állandósult fájdalom is eltűnt.

2009-ben élelmiszer-biotechnológus mérnökként végeztem, az itt megszerzett tudományos háttér tette lehetővé számomra, hogy belevágjak a saját fogyasztásra szánt étrend-kiegészítő fejlesztésébe. A folyamatos szakmai kutatás és a hatóanyag kombinációk tesztelése számomra elhozta a remélt eredményt.

Szerettem volna, ha mások számára is elérhetővé válna a készítményem. Ahhoz, hogy a termékeimben gyógynövény-alapú összetevőket használhassak, és tényleg a legmagasabb minőséget érjem el, szükségem volt még mélyebb tudásra a gyógynövényekkel kapcsolatban. Így felvételiztem és felvettek egy posztgraduális gyógynövény-szakmérnöki képzésre a Magyar Agrártudományi Egyetemre, ahol a fitoterápia (azaz a gyógynövényekkel való gyógyítás) tudományos alapjait sajátíthattam el. Most éppen a záróvizsgám, és a szakdolgozat védés előtt állok, szakterületem az ízületi gyulladások gyógynövény alapú kezelése.

Az első saját készítményeim sikerén felbuzdulva alapítottuk meg Balázzsal a Lost Garden Kft.-ét , ahol a saját fejlesztésű termékeimet gyártom és forgalmazom. Az első négy termékem mindegyike mögött egy-egy személyes történet, másfél évnyi kutatómunka, gondos tervezés és rengeteg idő áll. Minden kapszula kézzel készül, nem automatizált, gépesített gyártással, azért, hogy csakis a legjobb minőségű, természetes összetevőket használhassam fel a termékekben, mindenféle mesterséges adalékanyagtól mentesen (a gépesített folyamattal készült étrend-kiegészítőkbe muszáj beletenni ezeket az adalékanyagokat).

Ez a folyamat nem könnyű, hiszen sok időt és munkát igényel, de számomra megéri, mert így pontosan azt nyújthatom, amit én magam is biztonsággal szednék, illetve szedek is. Az elért eredmények pedig minden szempontból megerősítettek abban, hogy ez az én utam. Szükségem volt külső szakmai visszajelzésre is, hogy megtudjam, más szakemberek, hozzáértők szerint is jó-e az, amit csinálok. Ezért neveztem nemzetközi versenyekre a termékeimmel. A nemzetközi szakmai zsűri mindegyik megmérettetésen kiemelte a termékeink tisztaságát, az összetételük egyediségét és ezeket mind az öt alkalommal dobogós helyezéssel jutalmazta.. Ezekre a szakmai díjakra is szükségem volt ahhoz, hogy erősítsék a hitemet abban, jó irányba haladok.

Szeretem a munkám, szeretem a cégtársam

Nem jutottam volna el idáig a férjem, Balázs Vendler támogatása nélkül. Ő minden lépésnél mellettem állt, biztatott, hogy ne adjam fel, és akkor is erőt adott, amikor én már kételkedtem magamban. Rengeteget köszönhetek neki – nélküle talán nem is sikerült volna mindez.

Most pedig egy újabb mérföldkőhöz érkeztem: úgy döntöttem, hogy elkezdek írni, információkat, tapasztalatokat, tanácsokat megosztani az érdeklődőkkel. A célom az, hogy hasznos és érdekes tartalmakat osszak meg, amivel mások is megtalálhatják a saját útjukat a természetes, gyógynövény alapú megoldások világában.

Remélem, hogy az általam szerzett tudás és tapasztalat hasznos lesz mindazoknak, akik az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és minőségibb élet felé vezető utat keresik.

Eredetileg publikálva Vendler-Simon Katinka Facebook oldalán.

Vendler-Simon Katinka írása betekintést ad abba, hogyan alakította életét és pályafutását az ízületi fájdalom. A gyerekkorában jelentkező térdfájdalmai és az évek során megélt küzdelmei vezették el a saját étrend-kiegészítők fejlesztéséhez. Saját fájdalmának enyhítésére olyan természetes, adalékmentes készítményeket alkotott, melyek tiszta gyógynövényalapú összetevőket tartalmaznak. Így jött létre a Lost Garden... 

A Lost Garden mögötti fájdalom

Érdekes volt olvasni, hallgatni az "Egy haverom haverja mesélte..." posztom utáni üzeneteket. A poszt alá írtak is nagyon beszédesek voltak, jó volt látni, hogy vannak, akik nyíltan tudnak a férfi változó korról beszélni.

Izgalmasak voltak a privát üzenetek és a személyes találkozásoknál elejtett mondatok és az is, hogy több mindenkit beszélgetésre ösztönzött. Olyan szakemberek kerestek meg, akik nem direktben foglalkoznak a témával, de mégis valahogy lecsapódik náluk a probléma. Segítő szándékkal szakmai javaslatokat, tanulságos tapasztalatokat osztottak meg és bíztattak, írjak róluk.

Érdekes, hogy mennyire nincs benne a kultúránkban az, hogy hogyan lehet jól kezelni a gyengeséget. Ezt tapasztaltam a szorongásról és a testképzavarról írt cikkem után is.

De ez a téma most valahogy más. Talán a férfiasságunk és a szexuális teljesítményünk, az energiaszintünk, a "teremtő" képességünk, a potenciánk (mindegy, hogy pénzcsinálásban, alkotásban, vagy utódnemzésben) annyira összenőtt az identitásunkkal, hogy ez sokkal mélyebben érint minket, mint hogy milyen a testünk, vagy hogy épp nyomaszt-e valami.

Amikor Katinka kitalálta a Lost Garden Supplements projektet, az első ötlete az volt, a 40 feletti férfiakkal kell foglalkozni. Annyira el van hanyagolva ez a terület. Amit kínálnak a piacon, azok pedig zömében a pillanatnyi, insant megoldásra törekednek.

Ezt emelte ki a londoni Nourish Awards bírálata is, ahol 95%-os értékeléssel a legmagasabb besorolást nyertük meg az ADAM termékünkkel, ami kifejezetten az andropauza tüneteinek enyhítésére kialakított komplex termék.

Fontos téma, nem csak itthon, nemzetközileg is nagyon elhanyagolt. Ha beszélni nem is akar róla az érintett fél, érdemes odafigyelni, tájékozódni és támogatni egymást.

Akár barátról, akár férjről van szó...

Férfi dolog

Nyáron egy pasis baráti társaságban szóba került a szex - mi más. Talán a csillagok álltak máshogy mint a megszokott, de nem skalpokról, valamelyik barát valamelyik barátjának a filmbe illő történeteiről dumáltunk, hanem arról, hogy nem úgy megy mint korábban, pedig jó lenne, ha úgy menne.

Ennek érdekében az egyik srác beszerzett valamilyen bogyókat, szeretett volna minden értelemben férfi lenni otthon, de szégyellt az egészről a feleségének beszélni, ezért eldugta a dobozt. 

Ilyet ugye nem érdemes csinálni, egy feleség mindig mindent megtalál.

Most is ez történt, lett is belőle balhé, mert a hölgy nem hitte el, hogy a férje miatta szedi azokat a tablettákat. Szóval, hiába tudott végre beleállni a helyzetbe a srác, nem volt már mibe.

Ez az őszinte sztori megnyitotta a csapatot és kiderült, hogy a 10 fős társaságban többen is küzdenek hasonló problémával, függetlenül a családi állapotuktól... 

40 felett elkezdünk rohamosan változni. Testileg mindenképp. Ezt a változást nehezen tudjuk követni, sokszor nem értjük, nem is tudjuk, mi történik. Csak azt látjuk, nem úgy mennek a dolgok, mint korábban.

50 leszek hamarosan. Szeretem a koromat, azt, ahogy élek, ahogy vagyok. Sokat is foglalkozom azzal, hogy megértsem a szervezetem működését, ebben talán a biológia tanári végzettségem is segít. Figyelek a kajámra, a megfelelő mozgásra és a stresszmentességre - amennyire lehet.

A női változó korról már egyre többet beszélnek, talán ismertebb is, mint az a tény, hogy a pasik is átmennek egy csomó változáson. Olyanon is, amin a sportautó nem segít.

Elkezdtünk ilyen témákról is írni a Lost Garden oldalunkon. Olyan dolgokról, amik 40 felett már nem elkerülhetők, max befolyásolhatók.

Egy haverom haverja mesélte...

Lost Garden - szeretem ezt a projektet, több dolog miatt is. Szerettem nézni, ahogy Katinka az elmúlt 1,5 évben formálgatja magában az ötletet, ahogy tervezget, álmodozgat, ahogy elbizonytalanodik, majd újra belevág. Majd ahogy újra és újra lefut ez a kör, de valahogy hónapról-hónapra mégis másként.

Jó volt látni, ahogy abból, hogy az elején még nem is nagyon merte elmondani másoknak, mit szeretne, idén nyárra az lett, hogy nemzetközi versenyeket keresett és ezekre nevezett. Jó volt látni az örömet, amikor nyert. 

Még el sem indultunk, de már 5 nemzetközi díjat hozott el.

Jó volt benne lenni a tesztelésben, örülni az első megrendeléseknek, melyek a zárt csoportunk tagjaitól érkeztek. Látni, ahogy a magyar szabályozás átláthatatlan útvesztőjében mindig megtalálja a kiutat, ahogy hezitálás nélkül, de alapos mérlegeléssel építi a nemzetközi kapcsolatokat.

Jó volt mindezt szemlélni és nem csinálni. Csak ott lenni és segíteni, feltenni a kérdéseket, bíztatni akkor, amikor nem látszódott, hogy lehet-e mindebből valóság. És elképedve néztem, hogy milyen szigorral és következetességgel kezeli a beszállítók pontatlanságait, hogyan érvényesíti az akaratát, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyennek megálmodta.

Elkészültek a termékek. Most elkészült a weboldal is, ahol mindezt bemutatjuk, ahol mindezt elérhetitek.

Bízunk benne, hogy tetszeni fog, hogy szeretni fogjátok. És ha bármi hibát, pontatlanságot találnátok, szóljatok, javítjuk. Ahogy eddig is tettük az elmúlt 1,5 fejlesztési folyamatában.

Lost Garden - szeretem ezt a projektet, több dolog miatt is. Szerettem nézni, ahogy Katinka az elmúlt 1,5 évben formálgatja magában az ötletet, ahogy tervezget, álmodozgat, ahogy elbizonytalanodik, majd újra belevág. Majd ahogy újra és újra lefut ez a kör, de valahogy hónapról-hónapra mégis másként.

Elindult a Lost Garden

Ma reggel 3 óra alatt elindítottam egy angol nyelvű podcastot, ami 5 résszel elérhető már a YouTube-on. Mindezt ingyenesen is elérhető AI szoftverek segítségével.

Jelenleg 60+ percben 5 témát sikerült feldolgoznom. A lejátszási lista megtekintéséhez klikk ide.

Mivel a nyelvtudásom sajna nincs annyira jó, hogy belevágjak egy angol nyelvű podcastba, óriási segítség és lépés ez nekem. Összeszedtem a teljes folyamatot, hogyan készül 1-1 felvétel.

1) Cikk megírása: első lépésben elkészül a blog cikk magyarul. Ez talán a legidőigényesebb rész. Általában 2-4 óra összerakni valamit, időnként 30 perc. Attól függően, mennyire ránt be a téma. Itt semmi AI, az van, ami belőlem jön. Ha olyan a téma, akkor anyaggyűjtéshez használom a chatGPT-t.
2) Cikk elemzése: mindig kielemeztetem a megírt szöveget, hogy visszajelzést kapjak arra, hogyan mennek át az üzenetek. chatGPT-t használok, itt előfizetésem van. Kb. 10-15 perc mire különböző szempontok alapján átnézem az írást és szükség esetén módosítom.
3) Cikk fordítása: 1 perc a fordítás, hála a chatGPT képességeinek, majd kb. 15-20 perc, amíg átrágom magam a fordításon és ha kell, 1-2 helyen finomítom abban az esetben, ha valami nagyon elcsúszott.
4) Illusztráció készítése: a midjorney AI rendszerét használom képgenerálásra. Itt is van előfizetésem. Ez 5-15 perc alatt van meg, attól függően, mennyire tudok jó parancsot írni. A parancs megírásában a chatGPT segít.
5) Publikálás: a weboldalamra kitenni a magyar és az angol anyagot kb. 5-6 perc, majd megosztani a Facebookon, LinkedIn-en további 5-6 perc.
6) Podcast anyaga: a NotebookLM kb. 5 perc alatt elkészíti a hanganyagot. 
7) Átirat készítése: a TurboScribe ingyenes verzióját használom arra, hogy a podcast hanganyagából legyen egy szöveges átiratom. Napi 3 anyagot tudok készíteni, kb. 7-8 perc egy-egy videó feldolgozása.
8) Szöveg ellenőrzése: miután meghallgatom, a teljes szöveget lefordítom chatGPT-vel, biztos, ami biztos... Ez a teljes folyamat kb. 30 perc.
9) Videó vágása: az Apple iMovie szoftverével kb 5 perc a videó összeállítása és exportálása.
10) Publikálás a YouTube-on: minden szöveget elkészített a NotebookLM a podcast generálásakor. Kitenni a csatornára további 5 perc....

Összesen egy 15-20 perces hosszúságú angol podcast elkészítése a nulláról, ha még a téma sincs meg, 5-6 óra. De ebben benne van már egy magyar és egy angol cikk is illusztrációval, ami majd bekerül a könyvbe.

Azt mondod, hogy AI segítségével csak sablonos anyagokat lehet előállítani? Hogy a LinkedIn-en messziről látszik, mit írt egy AI? Akkor sem lesz egyedi egy AI podcast, ha a forrásanyagot egy ember írta? Erre vagyok kíváncsi én is.

Ha van kedved, hallgasd meg őket, vagy hallgass bele és írd meg, szerinted milyenek lettek.

Ma reggel 3 óra alatt elindítottam egy angol nyelvű podcastot, ami 5 résszel elérhető már a YouTube-on. Mindezt ingyenesen is elérhető AI szoftverek segítségével. Jelenleg 60+ percben 5 témát sikerült feldolgoznom. 
Mivel a nyelvtudásom sajna nincs annyira jó, hogy belevágjak egy angol nyelvű podcastba, óriási segítség és lépés ez nekem. Összeszedtem a teljes folyamatot, hogyan készül 1-1 felvétel.

Embertelen csapat

Hosszú évek után, szeptember elején voltam újra előadó egy konferencián. Egész pontosan beszélgetőpartner. A kutyasétáltatós projektem felkeltette a szervezők érdeklődését, így kaptam meghívást a HR Fest Health eseményre. Élveztem, jó volt újra kicsit visszacsöppeni a forgatagba. Pár nappal ezelőtt érkezett a Linkedin értesítés, valaki megemlített egy posztban. Barkóczy Barbara írt egy beszámolót az eseményről, kifejezetten a Pagonyi Adrival folytatott beszélgetésemről. Barbara hozzájárulásával ezt osztom meg változatlan formában. Köszönöm! 

Az eredeti írás ide kattintva érhető el.

Szeretném megosztani veletek pár bejegyzésben, hogyan is éreztem magam egy online eseményen, ahol a fő téma az egészség és a vállalati jóllét volt.

Be kell valljam, hogy kizökkentem már az online eseményekből, de ez az esemény egy remek szervezés volt, és külön köszönet a szervezőknek, hogy ingyenessé tették.🙏

Pagonyi Adrienn, az esemény háziasszonya végig nagy figyelemmel és felkészüléssel vezette az eseményt. Éreztem rajta, hogy otthon van a témában. (Az esemény után néztem csak meg a LinkedIn profilját és képbe is kerültem miért 😊.)

Első vendége Vendler Balázs volt. Nagyon erős kezdés, és annyira betalált a téma, a szókimondás, az őszinteség, hogy mindenkinek ajánlok egy közös sétát Balázzsal.

Pár kérdést fel is írtam magamnak, mert ezeken érdemes időről időre elgondolkoznom:

Észreveszi a vezető, vagy a HR kolléga, ha egy munkatárs besokkal?

Megéri-e a cégnek arra pénzt áldozni, hogy fejlessze a munkavállalója kockázatvállalói skilljét?

Nekem milyen kockázatvállalói skillem van?

Work, Life balance azt nem rövid, hanem hosszabb távon értelmezzük, mert úgy lesz értelme.

Mi a szerepe a munkáltatónak a munkavállaló életében? ☝️ Olalala… egy remek kérdés, ami engem is elgondolkodtatott.

Munkáltatói szerep a munkavállaló életében lehet, hogy az életéhez szükséges pénz megteremtésének segítője. Ezzel a munkavállaló tudatában van, érti, és erre a polcra helyezi a munkáltatót.

A gondolatmenetben, ez miért is van rendben? Azért, mert ez a munkavállaló lehet a magánéletében éli ki a kreativitását, szenvedélyét, és neki így van meg az egyensúly. Érdekes gondolat nem?

Sokan mondják, hogy olyan munkakörben dolgozz, amit szenvedélyesen szeretsz. Ez így elég fekete és fehér.

Ne érezd magad azért rosszul, mert elvégzed a napi 8 óra munkádat és utána másban éled ki a szenvedélyedet. Az a szenvedély lehet a gyerek Halloweeni partijának a megszervezése, vagy rájössz, hogy ejtő ernyőzni szeretnél megtanulni, vagy önkéntes munkát vállalsz az állatkertben.

Ez így is rendjén van, hiszen, ha van egy hobbi, amit szenvedéllyel szeretünk, de ha abból mondjuk főállás lenne, más fajta szenvedély lenne úrrá az emberek többségén. Mindenki más és tényleg el kell tudnunk fogadni azt, amink van a jelen helyzetben és abból főzni.

Sok esetben nem abba fáradunk el, hogy 8-10 órát dolgozunk, hanem nem találjuk meg azt, hogy mi az értelme a munkánknak. 📢

… és itt még nem volt vége a 20 perces gondolatébresztő beszélgetésnek.

Wellbeing programokkal vajon mi a célja a munkáltatóknak? Cél-e az, hogy a munkatárs jól legyen vagy jól végezze inkább a munkáját…

Egy befásult munkatársat hogyan lehetne abban segíteni, hogy akkor nyugodt szívvel menjen el a cégtől, de inkább menjen, mint maradjon.

Sok stratégia létezik, de nagyban a munkavállalót is függ, hiszen ő úgy él, ahogy ő akar. Nem erőltethetünk rá programokat, képzéseket, hiszen neki még nincs meg a saját miértje, hogy ő miért tenné azt meg magáért?

Rugalmasnak kell lennünk a mai világban, és önismeret kulcsfontosságú, hogy fejlesszük magunkat. Így szerencsésnek érzem magam, hogy a cég, ahol dolgozom van lehetőségünk olyan tréningeken részt venni, ami különböző kompetenciákat fejleszt. Viszont érdeke ez minden vállalatnak, hogy a munkavállalójának erős önismerete legyen?

Számomra ez a beszélgetés meglepően jó volt és sokat adott, mert olyan dolgokat, gondolatokat mondtak ki, amik elfogadására és kimondására nem minden munkahelyen van lehetőség. Egész nap tudtam volna csak őket hallgatni.

Vendler Balázs munkássága maga a csoda számomra. Tényleg! Ahogy elmondja a hallgatóságnak, ... hogy az embernek nem egy csendes kávézó a környezete.

Az erdő az 🌿, hiszen ott a nyugalom, ott áramlik az energia ✨ , és aki elmegy hozzá és egy sétálás közben jót beszélgetnek az erdőben, az az ember igazából önmagához kapcsolódik az erdő és Balázs segítségével. 😊

Hosszú évek után szeptember elején voltam újra előadó egy konferencián. Egész pontosan beszélgetőpartner. A kutyasétáltatós projektem felkeltette a szervezők érdeklődését, így kaptam meghívást a HR Fest Health eseményre. Élveztem, jó volt újra kicsit visszacsöppeni a forgatagba. Pár nappal ezelőtt érkezett a Linkedin értesítés, valaki megemlített egy posztban. Barkóczy Barbara írt egy beszámolót az eseményről, kifejezetten a Pagonyi Adrival folytatott beszélgetésemről. Barbara hozzájárulásával ezt osztom meg változatlan formában. Köszönöm!

HR Fest Health után

Januárban kezdtem el blogot írni, céges dolgokkal indítottam, mentorálasról írtam, majd a világűrről, 1-2 céges projektről... majd májustól elkezdtem egyre gyakrabban önismereti, kicsit talán elvontabb témákról írni. Majd a dilemmáimról... a kétségeimről. A félelmeimről. A vágyaimról.

Olyan dolgokról, melyek meghatározzák azt, aki vagyok. Olyan dolgokról, amik meghatározzák, hogyan élem az életem, hogyan építem a cégem, hogyan vagyok jelen a kapcsolataimban. Erről szól a blogom.

Ez a könyv egy offline blog. Az érzés, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, nem összehasonlítható azzal, ahogy a blogomra gondolok. A könyv különleges. A könyv élménye messze túlmutat a tartalmon, pedig ugyanaz a szöveg online formában is elérhető. Mégis...

A könyv kézzelfogható dolog. Amikor összeraktam és kinyomtattam a saját írásaim, egy fizikai tárgyat hoztam létre, ami kézzelfogható, lapozható, elhelyezhető a polcon. Ez az érzés sokkal erősebb, mint egy online publikáció. Egy könyv súlya, textúrája, illata mind az alkotás kézzelfoghatóságát erősítik, egy maradandó emléket teremtve.

Én írtam. Majd tördeltem. Borítót terveztem. És épp a nyomdát szervezem.

Egy könyv elkészítése gyakran egy folyamat, egy szakasz lezárását jelzi. Az írások online folyamatosan frissíthetőek, szerkeszthetőek. Hetente írok valamit... De amikor egy könyvet összerakunk, az valami véglegeset, lezártat szimbolizál. Ez az érzés, a valami befejezésének az érzése és az önálló mű létrehozása valami... valami elképesztően felemelő.

De ez nem csak az alkotóról és az alkotásról szól. A kapcsolatról is. Egy könyv egészen másfajta kapcsolatot hoz létre az olvasóval. Egy könyv olvasása talán egy lassabb, mélyebb élményt nyújt. Talán a figyelem folyamatosabb, és talán az emberek több időt töltenek egy könyvvel. Talán a könyv, annak a megfogása, a kézben tartása segít abban, hogy azt érezzük, azok a gondolatok, ha egy rövid időre is, de részévé válnak a valóságunknak.

És persze ott van az is, hogy a könyv, mint médium, hosszú múltra tekint vissza, évszázadok óta a tudás és a művészetek fő hordozója. A könyvekben halhatatlanná teszik a gondolatokat. A könyv része az életemnek egészen pici korom óta, ezzel szemben az internet, a digitális kiadványok épp csak pár évtizede. Csoda hát, hogy máshogy viszonyulok hozzájuk?

Tettem pár lépést magam felé. Áldoztam a gondolataimra, arra, hogy maradandó testet öltsenek. Időt, energiát, figyelmet. Fontosak voltak annyira a számomra, hogy kézzelfoghatóvá, ajándékozhatóvá alakítsam őket.

Ez lett a címe. Minden írásom pár perc alatt elolvasható, átlapozható. Ideális egy kávé mellé, vagy ha elvonulnál valahova, ahol nincs net. Ha picit nem nyomkodnál, hanem inkább lapoznál.

Ma pár darab fog készülni belőle. Azoknak, akik közel állnak hozzám. Azoknak, akik benne vannak - név szerint, vagy egy-egy történet név nélküli szereplőjeként, vagy épp csak sejtetve elbújtatva a sorok között.

Ez itt egy könyv

Három hónapja írtam arról, hogy szorongok. Rengeteg üzenetet kaptam, zömében diagnózist, vagy javaslatokat a gyógymódra, esetleg egy-egy kedves együttérző gondolatot.

De jöttek hívások meglepő helyekről, sikeres, elismert emberektől - cégvezetőtől, ex-bankigazgatótól, nemzetközileg elismert szakembertől… sorolhatnám - akik üzenetükben arról meséltek, hogy ők hogyan, mennyire szoronganak, vagy szorongtak. Volt, aki vissza sem mert gondolni erre az időszakára, mert félt, hogy akkor újra visszajöhet ez a nyomasztó érzés. Meglepő őszinteséggel reagáltak az írásomra.

Együtt élünk a szorongással, együtt élünk vele, csak nem beszélünk róla. Pedig szorongunk, szoronganak a gyerekeink, a szüleink. De ez tabu. Talán azt gondoljuk, hogy aki szorong, az gyenge, áldozat. Nem akarunk áldozatok lenni.

Talán ezért volt fura hogy írtam róla, mert ha ezt valaki leírja, valaki ezt publikussá teszi, akkor ott már biztosan nagy bajok lehetnek. Főleg, ha egy cégvezető ír erről… Szóval, inkább nem beszélünk róla.

Talán a cikkem érintette meg a szervezőket, talán csak egy szerencsés egybeesés, de erre kaptam lehetőséget a HR Feszt csapatától, akik szintén úgy érezték, érdemes teret adni a témának.

Három hónapja írtam arról, hogy szorongok. Rengeteg üzenetet kaptam, zömében diagnózist, vagy javaslatokat a gyógymódra, esetleg egy-egy kedves együttérző gondolatot. Talán a cikkem érintette meg a szervezőket, talán csak egy szerencsés egybeesés, de arra kaptam lehetőséget a HR Feszt csapatától, hogy erről beszélgessek Bán Andrással a színpadon.

Szorongás a színpadon

Az idei évem legizgalmasabb projektje az ismeretlenekkel közös kutyasétáltatás ötlete. Eltelt 3 hónap, megtelt az évem, eddig 20+ ember jelentkezett, bő a felén már túl is vagyunk.

Ehhez a projekthez semmi extra nem kell. Mégis van benne valami megfoghatatlan. Valami, amitől a beszélgetések után mindig jobban érzem magam. Picit többnek, picit jobbnak. Két-három óra beszélgetés egy ismeretlennel.

Ezek a beszélgetések mindig nagyon egyszerűen indulnak. Semmi feszengés, semmi szorongás. Olyan gyorsan kapcsolódunk. Pedig mindenféle ember jelentkezett. Voltak régi ismerősök, facebook barik, akikkel talán még nem is találkoztam, ismerősök ismerősei, akikkel biztosan nem találkoztam és olyanok, akikkel sosem volt semmi kapcsolatom, akik épp csak olvastak tőlem valamit, talán csak a kutyasétáltatós posztot és kíváncsiak lettek.

Kb. egyformán jöttek nők és férfiak. A csapat túlnyomó része Budapest és környékéről való. Nagyobb részt működő cégek vezetői kerestek meg, kisebb részben a kezdő vállalkozók. Zömében a szolgáltató szektorból jöttek hozzám, de volt beszélgető partnerem IT-ból, kereskedelemből, élelmiszer gyártásból, vendéglátásból is. A pénzügyi háttér is nagyon vegyes, a legnagyobb cég hatszázmillió körüli, a legkisebb 5 millió alatti.

Nagyon vegyes csapat. Mégis, van, volt valami, ami közös bennük. Ami mindenkinél működött. Mindenki szeretett volna egyet beszélgetni. Csak úgy. Hallani egy másik véleményt, megismerni egy másik megközelítést. Senki nem várta, hogy ott, akkor megoldjunk bármit is. Csak azt, hogy legyen egy jó kis reggeli séta. És ezért sokan 5-6 órát utaztak.

Semmi extra. Nem kell hozzá puccos tárgyaló, se pezsgő, se tip-top öltözet. Nem kell hozzá készülni. Nincsenek róla insta posztok, tiktok videók. Mégis, - talán, remélem, hiszem - mindenkiben marad valami maradandó az ő saját sétájából. Egy mondat, egy gondolat, egy érzés.

Jó lepörgetni fejben az elmúlt 3 hónap beszélgetéseit. Jó érzés kapni egy-egy visszajelzést és jó várni a következő hetet, hogy vajon mi lesz. Ki fog jönni? Mi fog történni?

Balogh Orsi jó 2,5 órát utazott, hogy reggel 7:30-kor közösen indulhassunk. Jó 2,5 órát sétáltunk, beszélgettünk. Majd közel 2,5 órát álltunk, vártunk, intézkedtünk, miközben a rendőrök helyszíneltek, kutyával nyomot kerestek, dokumentáltak, hogy rögzítsék Orsi autójának a feltörésének minden apró kis részletét.

Nem egy olyan kaland, amit bárkinek is kívánnék. Mégis jó volt látni, hogy Orsi milyen nyugodtan kezeli a helyzetet, hogyan intézi a biztosítót, az üvegest, a visszautat. Jó volt látni, ahogy 1-1 telefonhívásra hogyan mozdulnak meg a barátaim, hogy segítsenek. Ahogy Norbi barátom egyből jött, hogy szépen végigvárva a rendőri intézkedést, rendbe rakjuk Orsi autóját, hogy el tudjon indulni.

A beszélgetés, az egymásra figyelés, a segítségnyújtás. Talán még tanulnunk sem kell ezt, talán ezek a dolgok bennünk élnek, jönnek az élettel, talán részei annak, hogy emberek vagyunk.

Egyik sem került pénzbe, nem kellett hozzá semmi különleges. Csak egy kis nyitottság, kedvesség, türelem és jószándék.

Ez egy egyszerű dolog. Ehhez a projekthez semmi extra nem kell. Mégis van benne valami megfoghatatlan. Valami, amitől a beszélgetések után mindig jobban érzem magam. Picit többnek, picit jobbnak. Két-három óra beszélgetés egy ismeretlennel.

Egyszerű

4 termék, 4 díj. Mindegyik a dobogó legtetején…

Nem is tudom, mit fűzzek ehhez hozzá. Csak ismételni tudom a korábban írtakat: közel 400 termék közül választott be minket az angol zsűri a nemzetközi Nourish Awards döntőjébe, ahol végül mind a négy termékkel elhoztuk az adott kategória legmagasabb besorolását.

Katinka bő egy éve álmodta meg a Lost Gardent, több hónapos előkészítés, specifikálás után tavaly ősszel indult el a tesztelés és a design tervezés, majd tavasszal a cégalapítás, a csomagolás gyártása és nyár elején egy zárt csoportban az értékesítés.

A piaci bevezetés előkészítésének része, hogy több versenyen is indultunk. Szerettünk volna visszajelzést kapni a nemzetközi szakmától, hogy jobban megérthessük, mi is az, amit létrehoztunk. Jó látni az eredményeket: ma a NOURISH, alig egy hónapja pedig Global Green Beauty Awards zsűrije ismerte el a termékek szakmai hátterét.

Szeretjük a munkánkat. Élvezzük azt, ahogy hónapról-hónapra közelebb kerülünk egy álom valóra válásához. Kata álmának a beteljesüléséhez.

A termékek szűk körű értékesítése már zajlik pár hónapja, a webshop elindításával szerettük volna megvárni, amíg lesz elegendő visszajelzésünk a termékekre.

Ez már alakul, így hamarosan rendelhetőek lesznek az étrend-kiegészítőink.

London - jöttünk, győztünk

Kíváncsi vagyok arra, ki hogyan látja a közös beszélgetéseinket. Érdekel, ők mit kapnak ezekből. Elkezdtem hát visszajelzéseket kérni azoktól, akikkel összesodort az élet, hogy mondják el, számukra mi maradt meg az együtt megtett időből.

Eszterrel 2021 vége fele találkoztam. Inspiráló, humoros, sziporkázó ember, aki elképesztő őszinteséggel képes az olvasói elé tárni a hétköznapjai kihívásait, kudarcait, fájdalmait és persze örömeit. Találkozásunkkor már megjelent az első könyve és épp a második kiadásán dolgozott.

A beszélgetéseink pont olyan könnyedséggel és őszinteséggel formálódtak, ahogy a könyvei vezetik az olvasót oldalról-oldalra. Egy lapot a mi találkozásunk is kapott, az életünk könyvében biztosan.

Vannak az ember életében fontos találkozások. Ezeket általában a „szerencsés véletlen” sodorja az utunkba, amit én egy ideje inkább sorsnak hívok, vagy karmának.

"A karma jelentése: ok-okozat, pontosabban az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása; a cselekedetek következményeinek törvénye." (wikipedia)

Az ilyen találkozások megváltoztatnak benned valamit. Lehet, hogy nem is abban az időpillanatban, amikor épp történik, hanem utólag tesz helyre dolgokat.

Nagyon sok, végtelenül hosszú beszélgetés felidéződik bennem, ahogy írom ezeket a sorokat. Személyesek voltak, mélyek, fontosak! Ami különlegessé tette nekem, az a figyelem! Az értő figyelem, amit kaptam! A kérdések, amik arról szóltak, hogy bizonyos dolgokat mondjak ki! Akár újra és újra! Mert van, amikor simán csak a saját szádból kell visszahallanod, hogy mennyire nem is hiszel magadban!

Akkor még megijedtem attól a ténytől, hogy egy „idegen” ember jobban lát engem, mint én saját magamat, és egyszerűen elmenekültem. Zéró tudatosság, inkább önvédelmi ösztön... vagy éretlenség, esetleg önbizalomhiány. Vagy mindegyik.

A lényeg hogy akkor, ott, megnyomódott valami piros gomb bennem. Ez először csak pár követ gördített le. Ezek még fájdalmas felismerések voltak magammal kapcsolatban. De aztán megindult a lavina, ami ledózerolta azt a falat, amit évekig építgettem gondosan magam köré.

Kösz, jól vagyok! Hálás vagyok a sorsnak, hogy a legjobbkor sodort az utamba! Jó, hogy ismerlek! 

Rólam mondták – Nagy Eszter, Naugye

Rólam mondták – Nagy Eszter, Naugye...

Működhet-e egy céges tanácsadás úgy, hogy az ügyfél annyit fizet érte, amennyit az a megélése alapján ért neki? Meg merünk-e bízni egymásban ennyire? Mi kell az üzlethez, ha nem a bizalom? Ha nem bízunk meg egymásban, miért üzletelnénk? Mi lehet más értékes egy ilyen kapcsolatban, ha a pénz nem? Vajon könnyebb-e értéket találni egy olyan munkakapcsolatban, ami nem a pénzről szól, hanem az üzlet eredeti céljáról: az értékteremtésről és a hatékony értékkonverzióról?

Ez itt az új cégem indításának első naplóbejegyzése.

És akkor kezdeném is azzal, miért akarok céget csinálni. Mit szeretek ma csinálni, miből szeretnék megélni úgy, hogy azt őszinte kíváncsisággal, fejlődni akarással és szenvedéllyel tudjam nap, mint nap megtenni? A válasz egyszerű, azt szeretném csinálni, amit most csinálok, csak üzleti alapon.

Vállalkozási ötletekről, ezek megtervezéséről, megvalósításáról és a menet közben felmerülő problémákról beszélgetek, ezekről gondolkodom. Talán kicsit máshogy, mint ami megszokott. Nem a vállalkozás felől, sokkal inkább az önvizsgálat, az introspekció és az élet nehézségeivel való szembenézés irányából kiindulva. Olyan témákat boncolgatok, mint a kudarcoktól való félelem, a személyes vágyaink felvállalása, a saját erőforrásaink ismerete és a belénk nevelt paradigmák torzító hatásai. Mindezt a saját, lassan 30 éves vállalkozói és közel 50 éves élettapasztalataimra építve. Igyekszem nem elfogadni a bevett társadalmi normákat és a konformizmust. Arra ösztönzök, hogy mélyebben gondolkodj el a saját életeden, és merj szembenézni saját félelmeiddel és bizonytalanságaiddal, hogy rátalálj a saját utadra, ahelyett, hogy egyszerűen követnéd a társadalom által diktált, elvárt mintákat. Valójában arra bátorítom a beszélgetőpartnerem, hogy kérdőjelezze meg a dolgokat, s miközben erről dumálunk, ugyanezt teszem önmagammal is.

Elsősorban önmagam, és erre buzdítom azokat, akik valami miatt megtalálnak. Erről szólnak az írásaim, a videóim és a szerda reggelenkénti kutyasétáltatós beszélgetéseim is. Mivel semmiért sem kérek pénzt (kivéve a mentorálásaim), az elmúlt lassan 2 év alatt kikristályosodott, hogy ez az, ami most hív, amit csinálni akarok. Pénz nélkül is szeretem. De ha vállalkozást szeretnék ebből építeni, akkor a vállalkozás feladata az, hogy pénzt, profitot termeljen. De hogyan legyen ebben a pénz termelése úgy, hogy közben meg tudjam tartani az értékalapúságot? És egyébként is...

Mi is az értékem? És mitől működik?

Az, hogy valóban kíváncsi vagyok a másikra. Ezért tudok kapcsolódni. Nem azért sétálok vele, mert fizet érte, s miközben beszél én nem azon gondolkodom, mi lehet a gyerekkel, az autóval, az asszonnyal... hisz nekem jelenleg a hasznom a közös sétákból pont az, hogy érdekes embereket ismerek meg, az az érték a számomra, amit hallok. Nincs elvárásom, az érdekel, ami jön belőled. Mert pont ez tud számomra új lenni, ebből épülök, tanulok.

Ha ezért pénzt kérek, nem fogja ez a dinamikát megtörni? Hiszen, ha pénzt kérek, azért adnom kell valamit, akkor is, ha nem annyira érdekel a másik, tehát már nem igazán őszinte, érdekmentes a kapcsolódásom és ha nem így kapcsolódok, hogyan tudok valóban a hallottakra reagálni, és nem pedig valami klisé, tankönyvi bölcseletet mondani... Ez az egész egy elcseszett Schrödinger macskája!? Nem, nem fogok pénzt kérni, nem rontom el azt, amit annyira szeretek.

Mennyit? Amennyit érek neked. Szóval szívesen dumálok a céges dolgaidról, ha úgy érzed, én vagyok a megfelelő ember. Annyit kérek, hogy írd meg azokat a kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó fontosnak tartott infókat, amiről beszélgetni szeretnél. És fejtsd ki, neked mennyit ér meg, mennyit fizetnél, hogy erről dumáljunk!

Ha úgy érzem, rá tudok kapcsolódni a problémára, van releváns tapasztalatom, el tudom képzelni, hogy van hozzáadott értékem a témához, keressünk egy időpontot egy személyes találkozóra Pécsett.

Gyere el Pécsre! Beszéljük át a dolgaidat és a beszélgetés végén annyit fizetsz, amennyit szerinted ténylegesen ért ez a számodra. Kevesebbet, többet, mint amit előzetesen mondtál? Csak rajtad áll. Te döntöd el, mennyit ért neked az a két óra, amíg beszélgettünk. Én csak annyit kérek, mondd el, miért annyit, amennyit.

Nem tudom, hogy ez hogyan tud működni, de abban hiszek, hogy így nem döglik meg az, amiről ennek az egésznek szólnia kell. Nincs szándék, nincs akarás. Arról a jelen pillanatról szól majd, amiben vagyunk, amit adok neked. Amit te ki tudsz venni ebből. Nem az időmet adom el, azt nem szeretném. A gondolataim, a tapasztalataim adom át. Ott, akkor. Ami jön.

Ne a múltam, a weboldalam, a díjaim, a végzettségem, vagy a personal brandigem fizesd meg!

 Fizesd meg azt, amit ott, akkor kaptál. Aki vagyok, amit képviselek, amit ez az egész abban a 2 órában számodra jelent. Azt értékeld!

Te bevállalnád?

A 2024-es Global Green Beauty Awards versenyen a Best women’s supplement kategóriában bronzérmet kapott az EVE termékünk.

Az idei verseny volt az ötödik a Global Green Beauty Awards történetében, és több mint 650 különböző környezettudatos csomagolású és károsanyag mentes terméket neveztek. A csomagolás környezettudatos kialakítása mellett a legfontosabb szempont az összetevők vizsgálata volt a bírálat során. A felelős márkák egyre inkább természetes alapanyagokhoz nyúlnak, és egyre inkább elfordulnak a káros adalékanyagoktól és tartósítószerektől.

A Lost Garden termékei nem csupán étrend-kiegészítők; termékeink számunkra az életminőség javításának eszközei. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden terméket kézzel készítsünk, elutasítva a gépesített gyártási folyamatokat. Igaz, hogy ez mennyiségi korlátokkal jár, hiszen a kézzel készített termékek nem állíthatók elő olyan nagy mennyiségben, mint gépi úton, de cserébe minden egyes termék egyedi, magas minőségű és teljes egészében adalékanyag mentes lesz.

A zsűri a Lost Garden ezen törekvéseit ismerte el a nemzetközi versenyben.

Nagyon örülünk, büszkék vagyunk az elért eredményre!

Gratulálok a feleségemnek, a cégtársamnak, Vendler-Simon Katinkának, aki megálmodta és megalkotta a Lost Gardent.

Ééééés Nyertünk!

Ebben a bonyolult világban az egyszerű dolgok lesznek újra érdekesek?

Az állandó zajban a csend lesz a leghangosabb? Visszamegyünk a gyökerekhez, oda, amikor egy séta az erdőben, egy beszélgetés értékes lesz, pedig nem kerül semmibe?

Az erdei sétáim július eleje óta tartanak, minden szerdán eljön velem valaki, az esetek zömében Budapestről, vagy a környékéről. Olyan emberek, akiket nem, vagy nem igazán ismerek. Róluk, a cégükről beszélgetünk. Ma 2 hónapra tudok csak szabad időpontot mondani.

Mi lehet ebben, hogy konferencia szervezők számára is érdekes?

És érdekes lehet ez a hallgatóságnak? 

Nem tudom, de nagyon kíváncsi vagyok. Szeptember 12-én kiderül... 

Az első konferencia

Nem beszélünk arról, miben vagyunk jók. Miben vagyunk kiemelkedők. Nem beszélünk, mert az büdös. Én sem beszéltem róla. Nem is írok. Miért? Miért van az, hogy ha valaki megdicséri valamilyen teljesítményünket, teljesítményemet, akkor azt mondom: ugyan, semmiség... te is meg tudnád csinálni... ez nem is olyan nagy dolog... Ma már nem mondom. Nem is gondolom. De sokan így reagálnak, amikor beszélgetek velük. Miért hallgatunk a tehetségünkről?

Túl vagyok bő 100 oldalnyi cikk írásán. Teljesen tele írtam a nyarat, a forró, száraz napokat. Mikről írtam? A vállalkozói létem kihívásairól, a belső utazásomról, az önismeretről és arról, hogyan próbálok meg kapcsolatot teremteni a világban – önmagammal, másokkal, vagy a technológiával. Próbáltam az olvasóimat – ahogy magamat is –, szembesíteni a kérdéseimmel, segíteni értelmet keresni a mindennapok zűrzavarában, picit jobban megérteni, mi zajlik bennünk és körülöttünk. Picit nyitottabbá válni.

Nehéz kérdések, nehéz élethelyzetek. De tényleg ezt akarom? Erről írni? Hisz olyan nehéz tud lenni egyébként is az élet. Olyan sok nehézség van egy vállalkozás indításában. Biztosan jók ezek a témák? Biztos az, hogy szükséged van ezekre a kérdésekre? Amikor fáj a hátam és elmegyek a masszőrhöz, tudom, hogy jobb lesz majd. Majd. De miközben nyomkodja a hátamon a csomókat, rettenetesen fáj. Egy pont után már csak egy kis simogatásra vágyom. Vagy arra, kicsit hagyja abba. Üvöltök. Belül. El szeretném rántani a testem, szeretném arcon vágni, megrázni, hogy nem érteeed? Fááj!

Csak fekszem. Figyelek a légzésemre, próbálok nem rinyálni. Tűrök. Tudom, hogy jobb lesz. Bízom benne. Szeretném, ha vége lenne. Nem akarok masszőr lenni. Nem akarom ezt csinálni másokkal. Vagy de, egy picit de. Érdemes megkeresni a csomókat, a letapadásokat. Ha ezek megvannak, ha ezeket ki lehet mozgatni, minden jobb lesz. Nem fog fájni a mozgás, a létezés, sőt, talán még erősebb is leszel.

Azt hiszem, jó vagyok ebben. Szeretem ezt csinálni. Szeretem, mert magamon kezdtem, önmagamból masszíroztam ki a görcsöket, a letapadásokat. Nem mind, van még. És nem esik jól ráfeküdni az SMR hengerre, meg a labdára és próbálni szétnyomni a csomókat, ellazítani a vállamat. De ez elég? Elég nekem? Ez az, amit szeretnék? Ez lenne maga a cél, vagy csak egy lépés az úton a célom fele? Mit szeretnék? Író lenni? Motivációs tréner? Könyvet, amiről én mosolygok vissza egy kupacba pakolva a bevásárlóközpontok kirakatában? Tanító szeretnék lenni, mester? Buddha közép-európai modernizált vállalkozói változata? Egy bálvány?

Igen, hatással lenni. Kire? Miért? Ebben keresem a létezésem értelmét? Hogy bizonyítsam, van annak értelme, hogy élek. Hogy újra cikkeket olvashassak magamról, hogy mások mit írnak rólam? Vagy csak túléni akarok? Hogy túléljem a halálom? Hogy a nevem túlélje a halálom? Vagy ez csak a megértés része, hogy ki vagyok én ebben a végtelennek tűnő világban? Mert kell, hogy legyen valami értelme!

Lehet, hogy mindegyik, lehet, hogy egyik sem. De fontos ez? Ha valakit érdekel ez, ha valakit érdeklek, kereshet magyarázatot, választ. Biztos, találni is fog. Engem az érdekel, mit csinálok. Mit fogok csinálni? Mit csinálok ma? Rengeteget gondolkodom arról, hogyan működöm, miben vagyok, mi történik bennem és ezekből milyen döntések születnek. Milyen gondolatok vannak bennem, milyen érzések. Ezekből melyik késztet cselekvésre. Ezek a cselekvések aztán hogyan hatnak vissza arra, hogy milyen gondolataim, érzéseim jönnek és azokból milyen új döntések, cselekedetek következnek. Szemlélem a karmámat. Az ok-okozatok láncolatát.

A tehetséget keresem. És úgy érzem, látom. Hallom. Érzem. A sétáim alatt, a beszélgetésekben, az online callokban, mindenhol ott van. Ott van a másikban. Van, hogy ragyogóan fényes, szinte elvakít, van, hogy tompán pislákol, mert annyi minden mögé van eldugva, hogy szegényem fénye alig látható. De látható. Nekem ez a tehetségem. Meglátom a másikban azt, amit ő önmagáról nem mer elmondani. Sokszor akkor sem, amikor reflektorként vakítja el a környezetét. Mert mi lenne, ha elmondaná? Ha kimondaná, felvállalná:

Így van ez egyáltalán? Mit szólnának a többiek? Nagyképűnek tartanának? Kérkedőnek? Nárcisztikusnak? Bolondnak? És így van-e ez egyáltalán, mármint tehetséges vagyok? És ha így is lenne, hogy tehetséges vagyok, mire megyek vele? Hisz nem tudom elindítani a cégem, nem tudom felpörgetni, nem elég nagy, nem elég gyors, nem elég jó... Nem tudok élni a tehetségemmel, vagy lehet, hogy haszontalan dologban vagyok tehetséges?!

Csendben szipog, elhasználtan. Pont úgy, ahogy mi tettük akkor, amikor szeretetlennek éreztük magunkat, magányosnak, elhagyottnak. Ne tedd ezt vele! Hagyd, hogy megszólaljon benned a tehetség. Én ezt szeretném. Segíteni ebben. És ez nem a masszázs, ehhez nem elég csak a csomókat nyomkodni. Ezt meg kell tanulni. Meg kell tanulni, hogyan merjünk tehetségesek lenni. Meg kell tanulnunk élni a tehetségünkkel.

Hősökre vágyunk. Hősök kellenek. Hősök vagyunk. És nem kell ehhez repülni. Átmenni a falon. Elég csak felismerni, kik vagyunk. Elég felvállalni, kik vagyunk. Elég hinni abban, akik vagyunk. Elég bíznunk abban, hogy akik vagyunk, az elég. Elég jó. Önmagunknak mindenképp. És ha ez megvan, szárnyalni fogunk. Falak sem nagyon lesznek. És majd eljutunk valahova.

Azt hiszem, ez az igazi szupererőm. És a hit ragadós. Erről szólnak a mesék, a játékok, a filmek. Gondolj csak egy jó filmre. Amikor megnézek egy jó filmet, ahol ott van a végén a katarzis, ahol beszippant a főhős útja, ott picit én is vele megyek. Meg-megmozdul a kezem, a lábam egy-egy csatában, visszatartom a levegőt, amíg úszik a víz alatt, én is megkönnyebbülök, ha túlél egy zuhanást... Ráhangolódok. Több olyan történet kellene, ahol arra tudunk hangolódni, hogy merjük felvállalni a tehetségünk. Merjünk kiállni mások elé.

Szóval, az tesz mostanság boldoggá, hogy erről beszélgetek. Ezért sétálok ismeretlenekkel. Ezért beszélgetek velük a cégükről. Mert valahogy a beszélgetés alatt a tehetséget keresem és talán a végére ők is. Önmagukban.

Vállalkozásokat segítek építeni, beindítani. Én hogy állok a saját cégem építésével? Lehet, hogy igazából nem is az a motivációm, hogy másoknak segítsek a cégük építésében, hanem csak az, hogy amíg ezt csinálom, nekem nem kell a sajátommal foglalkoznom? Menekülök? Megúszni akarom az új saját cégem építését? Félek, hogy nem sikerül? Arról miért nem beszélek, hogy mi a helyzet a saját önmegvalósításommal? Csak terelek az írásaimmal? Bújócskázom önmagammal? Szeretnék egyáltalán új, saját céget építeni?

Szeretnék ebből az egészből egy vállalkozást felépíteni. Önmagammal sétálva előhívni azt a tehetséget, hogy képes vagyok rendszerbe foglalni és üzletté konvertálni azt, amiről most írtam. Monetizálni önmagam. Szeretném a bennem lévő tehetséget kihangosítani. Kihangosítani és üzletileg sikerre vinni. És mindeközben csendben szeretnék lenni. Nem keresem a katedrát, sem a színpadot. Mert ez nem rólam kell, hogy szóljon. Az én sikerem az lesz, ha te sikeres leszel. Sikeres leszel és elmondod.

Még nem tudom de ki szeretném találni, hogyan lehet. Erre vágyom, ez az utam most, bármerre is visz. Ezt az utat pedig meg fogom írni. Bármerre is visz, leírom. Legyen látható a cél, az út, a kudarc, a siker. Legyen ez egy olyan történet, amiből meríthetsz, ha te is ebben vagy. Vagy ha csak szeretnél ebben lenni.

Legyen ez egy új fejezet, egy csendes forradalom naplója.

Újrakezdés

Van, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy terveztük. Elképzeljük valahogy az elején, szerelmesek leszünk az ötletünkbe, hiszünk benne. Majd belevágunk, csináljuk, a pénz inkább megy, mint jön. A feszkós napok száma rohamosan nő és már nem is tudod, jó ötlet volt-e ebbe az egészbe belevágni. Folytassam, vagy hagyjam az egészet a fenébe? Meddig tartsak ki?

Hiszek a megérzéseimben, hiszem azt, hogy van első látásra szerelem. Amikor első szóra elönt valami megmagyarázhatatlan bizsergés, amikor tudod, hogy ez kell. Kell akkor is, ha semmi logikus magyarázat nincs rá. Benne akarsz lenni. A részese szeretnél lenni ennek az egésznek, bármi is lesz. 

Na, pont így voltam ezzel, amikor 2020 novemberében Kőszegi Bogi és Krisztina Sutka megkeresett azzal, hogy csináljunk a családoknak, szülőknek egy olyan appot, amivel abban segítünk nekik, hogyan küzdjenek meg a mindennapok kihívásaival, hogyan működjenek együtt, mint egy jól szervezett csapat, hogyan találják meg a kommunikációnak azt a formáját, amivel a lehető legkevesebb feszkóval a lehető legmagasabb hatékonyságot érhetjük el a családban. 

De mit is jelent a hatékonyság egy családban. Mit jelent a szülői létben a hatékonyság? Hát elsőre nekem azt, hogy jól csinálom a dolgom. Jó férj vagyok, jó társ, jó apa. Jó apa. Szeretnék jó apa lenni. Mindig szerettem volna jó apa lenni. A válásom környékén pedig ez volt az egyik legfájóbb kérdés az életemben. Lehetek-e jó apa úgy, hogy épp elköltöztem a családomtól. Elköltöztem az otthonomból. Ahogy Bogi és Suti csillogó szemmel meséltek az appról, nem is igen hallottam, mit mondanak. Mindegy, milyen lesz ez az app, mindegy, hogy sikeres lesz-e. Szeretnék valamit tenni ezért. 

Hogy ettől jobb leszek-e? Nem tudom. De nem is érdekelt. Egyszerűen tudtam, hogy a részese szeretnék lenni az útnak és majd meglátjuk, mi jön ki ebből. Belevágtunk hát. És elkezdtek pörögni az események. 

Hétről-hétre jöttek a megbeszélések: milyen lesz az app, mik lesznek a funkciók, mik lehetnének a funkciók, mit mondanak a szakemberek, elkészült egy specifikáció, kiírtunk egy tendert, kértünk és kaptunk ajánlatokat, készült pénzügyi terv, marketing terv, előkészítettük a befektetésem, lepapíroztunk mindent, amit kellett, elindult a fejlesztés, teszteltünk, folytatódott a fejlesztés, a csajok elkezdték a szakmai cikkeket írni az apphoz arról, hogyan legyél jó szülő, vitatkoztunk, teszteltünk és így tovább... Elkészült az app 2023 tavaszára. Volt egy user tesztelésünk amerikai családokkal. Vegyes visszajelzésekkel. 

De mindenki imádta az appban lévő írásokat.

Két és fél éve dolgoztunk az appon. Rengeteg idő, energia, pénz égett el a folyamatban. Rengeteg tervezés, fejlesztés, újra tervezés. És végre kikerült az app a store-okba. Elkezdtük az egyeztetéseket. Mindenkinek tetszett a koncepció, de senki sem használta. Akinek mutattuk, akivel beszéltünk róla, aki hallott róla, mindenkitől az jött: mekkora ötlet! De jó, hogy ilyet csináltok. 

Mit csináljunk? Fogy a pénz, befektetőt erre így nem nagyon lehet/érdemes keresni. Jussunk el több emberhez! Folytattuk a tárgyalásokat, itthon, külföldön. Elkezdtünk egy blogot. Bogi zseniálisan ír. Szuper, szuperebb, sőt, szerintem a legszuperebb történetek lettek publikálva a Medium blog oldalon. 

Három év ment bele. Rengeteg idő, pénz, energia égett el a történetben. És akkor nem is beszéltünk még arról, hogy ennek a folyamatos útkeresésnek, - miközben rengeteg pénz, idő és energia égett el, - mi volt az ára. Mennyi bizonytalanság, feszültség, talán kétségbeesés... Megéri ez? 

Hiszek a megérzéseimben. Hiszek abban, hogy az első látásra szerelem valami olyan dolog, ami a lelkem legmélyebb vágyaihoz kapcsolódik. Olyan pontosan illeszkedik hozzám, ami képes egyetlen pillanat alatt kapcsolódni és feltölteni valami olyan hittel, ami a legritkább esetekben adatik meg. 

2023 a pro bono mentorálás éve volt számomra
2023.12.31.

2024. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.

2023 a pro bono mentorálás éve volt számomra2023.12.31.

2024. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.

2023 a pro bono mentorálás éve volt számomra
2023.12.31.