Egymásra hangolva

2025.03.05.

Valahogy egyre gyakrabban sodor össze olyan emberekkel a sors, akik érezhetően hatással vannak a gondolkodásomra. Izgalmas beszélgetések, ahol a gondolataink egymásba ölelkezve hoznak minket is egyre közelebb, arra inspirálva hogy újabb és újabb beszélgetéseket kezdjünk. Mindegy, hogy ez egy kisgyerek, aki a tisztaságával lep meg, vagy egy nyugdíj közeli férfi, aki a szenvedélyét keresi a munkájában, vagy egy nálam 10 évvel idősebb nő, aki közös játékra hívva próbálja önmagukhoz közelebb vinni a hozzá látogatókat.

Valahogy összehoz minket az élet.

Így találkoztam Heller Gáborral is. Bő egy hete Bolváry Réka javasolta, találkozzam vele, mert úgy érzi, érdemes lesz. Gyorsan megnéztem, ki is Gábor, mert csak annyit tudtam, hogy ő viszi az Igaz Történetek podcastot, ahol korábban Réka történetével is megismerkedtem. Egy gyors Google keresés: 20 év New York, ahol taxisoförködés után a világ legnagyobb reklámügynökségének volt az art directora; majd forgatókönyvírás („Csak szex és más semmi”), és cégépítés - ő volt a Bónusz Brigád társalapítója.

Elmentem hát beszélgetni, Budán a Retek utcában egy pindurka kis pékségben találkoztunk. Ő már ott volt, amikor megérkeztem, nyugodtan, kedvesen, érdeklődően indult az ismerkedésünk. Gyorsan pörögtek a percek, jöttek a témák, a kérdéseim, a dilemmáim, Gábor pedig szinte mindennel kapcsolatban tudott egy tanulságos történetet. Egy beszélgetést, amiben ő is benne volt, amiben ismeri a másik ember sztorit…

Egy történetet, amiből tanulhatok.

Mert Gábor évek óta építget egy projektet, amiben különböző emberek mesélnek az életük egy-egy meghatározó eseményéről. Eddig 4 történettel végeztem, de elkezdtem gondolkodni ezeken a történeteken. Hogy miről is szól ez az egész?

Úgy érzem, kezdem érteni a történetek lényegét. Nekem valahogy az volt a fejemben, hogy vagy valami tanulságnak, vagy valami csattanónak kell lennie ezek végén. Hogy legyen valami konkrét elvihető üzenet. De az eddigi videókból inkább érzem azt, hogy ezek kedves, emberi történetek, ahol inkább az a lényeg, hogy érzelmileg hogyan azonosulok a hallottakkal. És hát, volt, ami nagyon megfogott, ahol elöntöttek az érzelmek, ahol elérzékenyültem: a hajón zongorázó idős férfi, vagy a balerina kislány történetétől, aki nem írja meg a szüleinek a balesetét, hogy lehet, hogy amputálni kell a lábát.

És persze tudom, hogy mindenkinél más-más mondat talál be, vagy hogy lehet, hogy egy másik napon nálam is más talált volna be. Valahogy úgy éreztem, érzem, ők mit érezhetnek… Majd azon gondolkodtam, én mit is tettem volna... ami persze csak egy teoretikus kérdés, de talán pont ezért olyan fontosak ezek a videók, ahogy a szépirodalmi művek is, hogy olyan helyzetekbe kerüljünk általuk, ahol a saját érzelmi világunkkal kapcsolatos döntésekre nézhetünk rá. Azért, hogy ezekből a művekből, ezekből a történetekből valójában önmagunkról tanulhassunk.

Szép dolog, ami itt épül.

Szép és egyben nagyon nehéz műfaj ez. Olyan sok dolog kell hozzá... Ha mesélők vagyunk, akkor talán a legfontosabb, hogy értékeljük önmagunkat, hogy értékesnek, érdekesnek, megosztásra alkalmasnak érezzük az életünk 1-1 részletét. Majd kell a bátorság, hogy meg merjük kockáztatni, hogy tényleg érdekes lesz-e a történetünk és hogy mi lesz, ha nem lesz az.

Tudni kell mesélni, és itt talán nem is az a lényeg, hogy milyenek a színészi képességeink, vagy a dramaturgiai gondolkodásunk, hogy hogyan tudjuk felépíteni, kiszínezni az eseményeket, hanem hogy hogyan tudunk őszintén megnyílni, visszamenni abba a pillanatba, amiről mesélünk, újra átélni, újra az eseményekkel rezegni, elérzékenyülni... mindegy, hogy ezt közönség előtt, vagy egy stúdióban tesszük, a kérdés csak az, mennyire tudunk önmagunkhoz közel kerülni. És ez teszi ezt a műfajt az elmesélő oldaláról olyan nehézzé...

És ha önmagunkat így értékeljük, ha önmagunkkal ezt meg tudjuk tenni, talán jobb hallgatóság is lehetünk mi magunk is.

Mert hát ott van a másik oldal is, a hallgató, a néző, akinek valahogy kapcsolódnia kellene ehhez az "alkotáshoz". Valaki más életéhez. De milyen az a kulturális, társadalmi közeg, amiben vagyunk? Megvan-e a kultúrája a baráti társaságokban, a családokban, hogy ítélkezés, összehasonlítgatás, megoldani akarás nélkül, pusztán kíváncsisággal tele hallgassunk meg valaki mást. Egy ismeretlent. Hogy arra a 15-20 percre egy kicsit átélhessük az ő történetét.

És ezek a történetek nem adnak gyors megoldásokat, talán lassúakat sem. Nem akar egyik sem életvezetési tanácsot adni, nincs bennük karrier útmutató, vagy sikerkalauz jellegű önfejlesztési segédlet. Egyszerűen csak szépek, természetesek.

Hogyan tudunk kapcsolódni ebben az impulzív, pörgős életben ezekhez a csendesen csordogáló, novella szerű történetekhez? Hogyan tudja átvinni az ingerküszöbünket? Hogyan lehetnek ezek a hétköznapi történetek annyira fontosak, hogy odafigyeljünk rájuk?

Elgondolkodtam ma reggel a videókon, azon, amit a kávézóban mesélt Gábor. Valóban, azt hiszem megértettem, ez a projekt sokkal több, mint egy podcast sorozat. Sokkal inkább egy társadalmi kísérlet, egy kezdeményezés, ami empátiára, nyitottságra, elfogadásra és - talán ezek elkerülhetetlen folyamányaként - összetartozásra inspirál minket és arra, hogy merjünk önmagunk lenni.

Mi történne, ha többen lennénk ilyen mesélők, hallgatók?

Lehet ennek társadalmi hatása? Valószínűleg igen, de ez nem egyik napról a másikra történne. A közbeszéd minőségét nagyban befolyásolja az, hogy az emberek mennyire hajlandók meghallgatni egymást ítélkezés nélkül, és mennyire képesek belehelyezkedni mások helyzetébe. A történetmesélés egyik legfontosabb hatása, hogy a hallgatót egy rövid időre kiszakítja a saját nézőpontjából, és ráébreszti arra, hogy minden élethelyzet mögött egy összetettebb emberi történet húzódik meg.

Ha szélesebb körben elterjedne az ilyen történetek hallgatása, az talán csökkenthetné a társadalomban az elhamarkodott ítélkezést, az „egy igazság” szemléletet, és növelhetné a nyitottságot. Gondoljunk csak arra, milyen gyakran formálunk véleményt valakiről vagy egy helyzetről anélkül, hogy valóban ismernénk a másik megélését. Ha hozzászoknánk ahhoz, hogy előbb megpróbáljuk meghallgatni, megérteni a másik felet, mielőtt véleményt alkotnánk, az hosszú távon változást is hozhatna az egymáshoz való viszonyunkban.

Persze ez nem egy mindenható megoldás. Az ítélkezési hajlam mélyen gyökerezik bennünk, a társadalmunkban, és sok tényező – például a média hatása, az oktatás, a szociális környezet – is befolyásolja. Azonban az biztos, hogy ha rendszeresen találkoznánk hiteles, emberi történetekkel, az fokozatosan formálhatná a gondolkodásmódunkat, és ez elősegíthetné egy empatikusabb, elfogadóbb társadalmi légkör kialakulását.

De nem mindegy, milyen történeteket hallgatunk. Ezért van szükség az ilyen projektekre, amit Gábor is épít már 5 éve. Érdemes picit megállni és időt szánni ezekre az Igaz történetekre és ha úgy érzed, a te történeted is olyan, ami másoknak segíthet, keresd meg őt és oszd meg vele az életed egy kis részét.

Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@igaztortenetekpodcast4450