Mára annyian használjátok a Vendler AI.-t, hogy közelít a technikai határaihoz a rendszer. Már várakozási idő van, nem tud mindenkit kiszolgálni időben. 

A Vendler AI.-ban - önmaga becslése szerint - napi 100 user kezdeményez már átlag 1-2 beszélgetést - így kezdi elérni a jelenlegi verzió a technikai korlátait. Elkezdtem hát beszélgetni vele, hogyan lehetne egy egyedi üzleti alkalmazást fejleszteni, bővíteni a kapacitásokat. 

Némi vita és ötletelés után összeállt az elképzelés, a mesterséges intelligencia felvázolt egy technikai lehetőséget, majd megkérdezte, hogy szeretném-e, ha készítene egy kipróbálható szoftvert, hogy jobban el tudjam képzelni a végleges megoldást. 

A videón azt látjátok, ahogy a mesterséges intelligencia a közösen átbeszélt tervek szerint leprogramozza az önmaga új verzióját, egy perc múlva már nyomkodtam. Ez a folyamat korábban több napos munka volt 2-3 ember bevonásával... 

Most tesztelem, gondolkodom rajta, egy fejlesztővel egyeztetek a végleges program elkészítéséről... 

Vasárnap reggel ez az egész még csak egy ötlet volt. Ma napi 100 ember használja, önmagát tervezi, leprogramozza és engem is mentorál. 

Meddig lehet ezzel eljutni? Mi lehet a vége?

VENDLER AI - 6. nap

Milyen kérdéseket beszélünk meg egy AI-val? Vajon könnyebben megbízunk benne az anonimitásunkban bízva, mint egy hús-vér szakemberben? Könnyebb-e levetkőznünk a gátlásainkat, a bennünk lévő ellenállásunkat az arctalanság, a kényelem, vagy bármilyen más illúzió miatt? 

5 napja működik a Vendler AI. 

A ChatGPT keretrendszere nem biztosít a számomra pontos adatokat, nem tudom ki-miről-mit beszélgetett, azt sem látom, hogy ki használta. A kommentek, a privát üzenetek és a személyes beszélgetések alapján valahol 100 körül lehet az aktív felhasználók száma. Ha pontos adatokat és beszélgetéseket nem is tesz hozzáférhetővé a program, a lefolytatott beszélgetéseket elemzi és ebből érdekes adatok jönnek elő.

Eddig ki, miért használta?

A témákat tekintve a beszélgetések 55-60%-a vállalkozói problémákról, karriert érintő - elindulás, újratervezés, elakadás, pozicionálás, önbizalom, értékesítés, időkeret, „miből élhetnék meg?” - kérdésekről szól. A maradék 45-40% pedig magánéleti, önismereti - hitelesség, párkapcsolat, döntésképtelenség, önértékelés, elengedés, kiégés, identitásválság - témákról.

Az AI elemzése szerint sok vállalkozói kérdés mögött valójában érzelmi dinamika húzódik meg (pl. megfelelési kényszer, „bizonyítani akarok apámnak”, stb.), míg a magánéleti dilemmák gyakran üzleti döntésekben csapódnak le (pl. nem tudok nemet mondani ügyfélnek, mert félek a visszautasítottságtól).

Érdekes a beszélgetések stílusának az elemzése is: a gyakorlati, célorientált hozzáállás kb. a felhasználók 40–45%-ra jellemző, ilyenkor sok a világos kérdés, konkrét dilemma, időkeret, döntési helyzet és kevés az érzelmi töltet. Gyakori szavak: hogyan, mikor, mit válasszak, hol kezdjem.

Az elmélkedő, önreflexív beszélgetések kb. a 35–40%-t teszik ki a párbeszédeknek, ilyenkor hosszabb bevezetés, képes nyelvezet, érzelmek, kérdések mögötti kérdések dominálnak és kevés konkrétum, a sok „érzésből dolgozom” van jelen. A kettő között billegő userek kb. 15–20%-ban vannak, az ilyen felhasználó egyszerre hoz be konkrétumot és mélyebb gondolatokat, de még nem tudja, melyik irányba mozduljon. Gyakori mondat: „csak gondolkodom, nem sürgős, de valahogy érzem, hogy kéne valami más”.

Leggyakoribb témakör az elemzések alapján toronymagasan az identitásválság és belső újrahangolás – különösen döntési helyzetekben. Ez nem csak vállalkozói vagy szakmai kérdésként, hanem mélyen személyes dilemmaként jelenik meg: „Amit eddig csináltam, már nem működik – de még nem tudom, mi jön helyette.” Ide tartoznak a váltás, elengedés, újratervezés, kiégés, bizonytalanság és önazonosság témái.

Kiváncsian várom a folytatást, hogy hogyan működik a Vendler AI., hogy mit gondoltok róla. Próbáljátok ki a prototípust és írjátok meg. 

Sokat segítene. Nekem biztosan, de talán neked is.

Link az AI használatához: https://chatgpt.com/g/g-67e0273295f88191b5525e71180265f9-vendler-ai

Milyen kérdéseket beszélünk meg egy AI-val? Vajon könnyebben megbízunk benne az anonimitásunkban bízva, mint egy hús-vér szakemberrel? Könnyebb-e levetkőznünk a gátlásainkat, a bennünk lévő ellenállásunkat az arctalanság, a kényelem, vagy bármilyen más illúziók miatt? 

5 napja működik a Vendler AI. 

AI beszélgetések - ti kérdeztétek

A múltkor felmerült bennem, hogy meg kellene próbálni a mentori beszélgetések anyagaival betanítani egy mesterséges intelligenciát. Megkérdeztem hát őt - a Mesterséges Intelligenciát - hogy hogyan tudom ezt megtenni. Kiválasztottam egy olyan megoldást, amivel gyorsan tesztelhető, hogy van-e ennek értelme, és létrehoztam egy egyedi, ChatGPT alapú, mentorásási MI rendszert. 

Ha akarod, próbáld ki, van-e benne bármi egyedi. Minden észrevétel, kritika segíthet. 

Link: https://chatgpt.com/g/g-67e0273295f88191b5525e71180265f9-vendler-ai

A terveim szerint a Vendler AI. egy önismereti és döntéstámogató beszélgetőtárs lesz, kifejezetten kis- és középvállalkozások (KKV) vezetői, valamint vállalkozásindítás előtt álló vagy cégükön aktívan dolgozók számára. 

A célom nem az, hogy kész válaszokat adjon a szoftver, sokkal inkább hogy mély, érzékeny kérdésekkel segítsen felfedni a személyes és üzleti dilemmák mögötti összefüggéseket, mintázatokat, belső konfliktusokat.

Reményeim szerint úgy működik, mint egy nyugodt tükör: visszajelez, reflektál, ha kell, provokatívabb vagy érzelmileg megérintő módon szólal meg, amikor a beszélgetés elér egy mélyebb szintet. 

A kialakított MI a betáplált szabályok szerint különösen figyel a következő témákra és logikákra - ebben más, mint az általános ChatGPT:

Az üzleti elakadás mögött húzódó személyes konfliktusok

Az önigazolásként használt célok felismerése

Vágyból vagy félelemből születik-e a döntés?

A stressz, mint működési minta és identitáselem

A fiatal vállalkozók bizonytalanságaiban rejlő valódi félelmek

A kezdő vállalkozói utak tapogatózó szakaszai (önbizalom, elismerés, visszajelzés)

Reményeim szerint a beépített kérdéssor alapján képes lehet végigvezetni egy vállalkozót azon, hogy hol tart a cégével és önmagával. Ehhez nem lineárisan, hanem érzékenyen, lépésről-lépésre nyúl a kérdésekhez. Ha elakadást észlel, képes visszatérni a vágy–cél–félelem–érték–bizonytalanság–tervezés tengely mentén.

A rendszer betanításához a háttértudás részeként rendelkezésre állnak anonim személyes interjúk, önismereti beszélgetések, mentoráltak visszajelzései, illetve a saját önreflexiós, szakemberrel folytatott beszélgetéseim rögzített anyagai. Kb. 300 oldalnyi saját írás, 15 órányi interjú, egy kb. 300 kérdéses tematizált kérdőív alapján dolgozik a szoftver. A tervek szerint heti 8-10 órányi interjú anyaga kerül feldolgozva a szoftverbe, hogy tovább lehessen finomítani a működést.

A feltöltött dokumentumok célja nem a tartalom reprezentálása, hanem a mögöttük húzódó érzések, kérdések és minták finom jelenléte a beszélgetések hátterében.

Az MI linkjét a megjegyzésekben találod

Jelenleg ChatGPT ingyenes regisztráció kell hozzá

A rendszer elsősorban vállalkozói problémák, dilemmák feltérképezésére van hangolva

A rendszer magyar nyelvű anyagokkal lett betanítva, itt adja ki a legfinomabban az érzelmi rétegeket, de használható minden nyelven, amit a ChatGPT használ

Ha akarod, próbáld ki, van-e benne bármi egyedi.

MI PROTOTÍPUS - PRÓBÁLD KI!

Mindig érdekelt, hogy mennyit vagyok hajlandó kockáztatni a biztonságomból a szabadságomért. Vagy épp fordítva. 

Kísérletezgetek a kereteimmel, olyan dolgokat próbálok ki, amivel kapcsolatban nincs semmi tapasztalatom. Például ilyen kísérlet volt a “fizess, amennyit ért” üzleti modellem, ami bár szerintem nagyon jó, de a mai napig nem volt senki, aki kipróbálta volna. (Legyél te az első!)

Pár napja osztottam meg egy üzleti ajánlatot, ami lehetőséget ad arra cégvezetőknek, vagy vállalkozni akaróknak, hogy a konzultációimért vagy egy fix összeggel, vagy magával a beszélgetéssel, az abban elhangzottakkal fizessenek. 

“Pay or Share.” - éééés működik!

Eddig  Az elmúlt öt munkanapban kilenc megkeresést kaptam, három podcast-felkérést. A megkeresésekből két online beszélgetést és hét kutyasétáltatós találkozót szerveztünk le. A kilenc emberből egy jelezte, hogy fizetni szeretne, a többiek pedig örömmel járultak hozzá a történeteik feldolgozásához, megosztásához. 

Az első beszélgetést nem tudtam felvenni, nincs még megfelelő technikám, a mai nap végére azonban lett 2 felvételem is, és elkezdtem kísérletezni azzal, hogy az AI hogyan segíthet ezekből használható esettanulmányokat készíteni.

A 60 perces hangfelvételt feltettem a TurboScribe programba, ami kb 10 perc alatt elkészítette a magyar nyelvű átiratot

A szöveget forrásként felvittem a NotebookLM rendszerébe, 1 perc alatt feldolgozta a rendszer a szöveget, készített egy összefoglalót és egy kivonatot

A NotebookLM rendszerével kb 10 perc alatt készítettem egy 22 perces angol nyelvű podcast beszélgetést, majd ebből a TurboSribe segítségével egy átiratot, abban reménykedve, hogy egy izgalmasabb, lényegretörőbb forrást hozok létre (de nem)

A tartalmakat feltöltöttem chatGPT-be és megkértem, hogy készítsen egy esettanulmányt.

Az már látszódik, hogy a NotebookLM elképesztően jól összegzi a dolgokat. Lehet tőle kérdezni, a válaszai jól rendszerezettek, logikusak, pontosak. A chatGPT képes már egy értelmezhető, korrekt anyagot összeállítani, akár hosszabb terjedelemben, de az is látszik, hogy a hangsúlyokat még nem jól találja meg, komoly utómunka kell az anyag véglegesítéséhez.

Elképzelhetőnek tartom, hogy sokkal jobb lenne egy olyan, publikusan elérhető AI rendszert csinálni, amit feltöltenék az esettanulmányok nyers forrásanyagával és az érdeklődők szabadon kérdezhetnének tőle. Talán hasznosabb és egyszerűbben kezelhető rendszert lehetne létrehozni, mintha egy klasszikus esettanulmány gyűjteményt csinálnék. 

Egy ilyen rendszerben benne lennének az engem megkeresők történetei, dilemmái, élethelyzetei és az, ahogy ezekről beszélgetünk újra és újra... rengeteg tapasztalat, megélés, érzelem és döntés...

De addig is, ha van ötleted, hogy mit próbáljak ki, vagy észrevételed, javaslatod, kritikád... írd meg.

Mindig érdekelt, hogy mennyit vagyok hajlandó kockáztatni a biztonságomból a szabadságomért. Vagy épp fordítva. Kísérletezgetek a kereteimmel, olyan dolgokat próbálok ki, amivel kapcsolatban nincs semmi tapasztalatom. Például ilyen kísérlet volt a “fizess, amennyit ért” üzleti modellem, ami bár szerintem nagyon jó, de a mai napig nem volt senki, aki kipróbálta volna. (Legyél te az első!)

Kísérletek

Mennyire nyomasztó érzés az elbizonytalanodás. Lassan öl meg, ahogy elhomályosítja a céljaid, lassítja a lépéseid, elveszi az álmaid. Hajtod a dolgokat, jönnek az eredmények, de valami mégsem stimmel. Hiába érsz el egy-egy mérföldkövet, nem érzed azt az elégedettséget, amit vártál és már nem is tudod, akarod-e azt, amit eddig akartál.

Az elmúlt pár évben az érzéseim megismerésébe tettem a legtöbb időt, hogy hogyan vagyok ezekkel, hogyan hatnak a mindennapjaimra, a döntéseimre. Írtam erről cikkeket, szakemberekkel közösen fejlesztettünk kérdőívet, emésztgettem a témát, és próbáltam a saját tapasztalataimat rendszerezni. Az elmúlt közel egy évben pedig mások hasonló helyzeteiről beszélgetek. De valami hiányzik.

Nem találom a fókuszt. Miért is csinálom mindezt? Miért írok, miért mentorálok idegeneket, miért keresem újra és újra a lehetőségét annak, hogy más vállalkozók problémáiról beszélgessek? Mit lehetne ebből kihozni? Erről nem beszélnek a csillagok, a tarot kártya sem és a haverok is értetlenkedve néznek rám. 

Mint oly sokszor, gondoltam megdumálom ezt a dilemmám is az egyik fizetett “barátommal. Fogtam hát az eddigi írásaimat, a jegyzeteimet, a kérdőívet és minden anyagot, amit össze tudtam szedni és betápláltam a NotebookLM-be, majd ennek az összefoglalójával és pár elemzésével kiegészítve betettem a fő dokumentumokat a ChatGPT-be. Majd megkérdeztem tőle, van-e olyan információ az adathalmazban, amiből valamilyen sorvezetőt lehetne kinyerni, ami segíthet megtalálni a saját kiutam.

Ezt írta: “Az anyagaidból összeállítható egy olyan módszertani leírás, egy stratégiai keretrendszer, melynek célja, hogy a vállalkozók összhangba hozzák belső vágyaikat az üzleti céljaikkal. Az alapvetés egyszerű: ha a céljaid nem illeszkednek ahhoz, ami valóban hajt belülről, előbb-utóbb kiégsz vagy elveszíted a motivációdat.

Ez a keretrendszer segíthet a vállalkozóknak és cégtulajdonosoknak összehangolni céljaikat a belső vágyaikkal, lehetővé téve számukra, hogy fenntartható, kielégítő és nyereséges vállalkozásokat építsenek. Ez a módszertan azon az elven alapul, hogy a valódi siker az önismeretből és a személyes motivációk tudatos, üzleti célokkal való összehangolásából fakad. ...”

Ez tetszik, hát persze, hogy tetszik. Két éve én is gondolkodtam ezen, még ki is kértem pár szakember segítségét… De valahogy elengedtem. Ez az egész csak az egómról szól? Az elképzelés, a vágy, ami arról szól, hogy megalkotni valamit, és nem is akármit, egy módszert, ami segíthet valami olyasmit csinálni, ami közelebb hozza az önmegvalósítást az anyagba öntéshez, majd annak üzletté konvertálásához. 

Lehet egy saját módszertant fejleszteni? Érdemes? Mi kell hozzá? Mik a lépések? Mit tud ebben segíteni az AI? Mennyi idő, erőforrás, kísérlet kell hozzá? Van már ilyen? Biztos van! De ami van, az milyen? Tudok-e valami olyat, ami picit másabb, picit egyszerűbb, érthetőbb, szerethetőbb, mint azok, amik vannak?

És ahogy pörögtek a kérdések, azt vettem észre magamon, hogy a fókuszom kiélesedett, hogy nem azon töprengek, hogyan tovább, hanem azon, hogy ezek a kérdések érdekelnek. Hogy szeretnék válaszokat találni, falakat megmászni, pofonokat elkerülni, ha kell, felállni, menni… 

Hogy szeretnék valamit újra alkotni, létrehozni.

Pont úgy, mint azok, akik megkeresnek a problémáikkal. Olyan sokan vagyunk ezzel, hogy küzdünk, hogy érezzük, szeretnénk tenni már valamit, de nem megy és minél inkább éget a vágy az alkotásra miközben beszorulva feszengünk a tehetetlenségünkben, annál jobban fáj, szorít, tép odabenn és van hogy idekinn is. 

És talán ezért írok, ezért mentorálok idegeneket, ezért keresem újra és újra a lehetőségét annak, hogy más vállalkozók problémáiról beszélgessek. Hogy rájöjjek, mit lehetne ebből kihozni! 

És ebben tudnak segíteni a közös beszélgetések, amiről az előző, az “Üzleti ajánlat” cikkemben írtam. Minden beszélgetés közelebb vihet a megoldáshoz. Téged is, engem is és talán végül másokat is.

Belevágok, lesz, ami lesz! Egy próbát mindenképp megér. 

Mennyire nyomasztó érzés az elbizonytalanodás. Lassan öl meg, ahogy elhomályosítja a céljaid, lassítja a lépéseid, elveszi az álmaid. Hajtod a dolgokat, jönnek az eredmények, de valami mégsem stimmel. Hiába érsz el egy-egy mérföldkövet, nem érzed azt az elégedettséget, amit vártál és már nem is tudod, akarod-e azt, amit eddig akartál...

Beindulva

Olyan sokan jeleztétek, hogy szívesen jönnétek velem beszélgetni a vállalkozásotokról, de nem tudtok/akartok a “fizess, amennyit ért” modellben pénzt adni. Többen jeleztétek azt is, hogy nehézkes Pécsre leutazni a munkátok mellett. A szerdai kutyasétáltatós beszélgetéseink népszerűek, de nagyon limitált ez a lehetőség. 

Szeretem ezeket a beszélgetéseket, értékesek. 

Értékesek azok a történetek, amiket megosztotok velem. Ezek a történetek mindig sokkal többet jelentettek nekem, mint egy egyszeri beszélgetés. Ott maradtak bennem, mert a legtöbb engem is érintett: valahol én is ezekkel a kérdésekkel küzdöttem, küzdök, csak az élethelyzetünk más, de ezek megélései univerzálisak. Mert ugyanazok a kérdések, dilemmák, félelmek kísértenek mindannyiunkat, csak más-más formában. 

Ezeknek a vállalkozói történeteknek erejük van. 

Engem is sokszor inspiráltak arra, hogy átgondoljak dolgokat, sokszor ezek mentén írtam a blogomon 1-1 témáról. Ezek a beszélgetések értéket teremtenek. És ez az érték – ha megosztjuk – másokat is segíthet. Ezért mostantól úgy dolgozom, hogy minden konzultációnál, vállalkozói beszélgetésnél két lehetőség közül választhatsz.

Vagy megosztod a történetedet - azaz hozzájárulsz, hogy rögzíthetem, feldolgozhatom és anonimizálva később megoszthatom valamilyen formában (könyv, esettanulmány, podcast), így más vállalkozók is tanulhatnak belőle.

A konzultációkat három formában, de azonos áron érheted el:

Erdei séták - reggelente Pécsett, időtartam 3 óra 

Személyes konzultáció - egy kávézóban Pécsett, időtartam 2 óra

Online konzultáció - bárhonnan :) időtartam 1 óra

És hogy miért azonos az ár miközben különbözőek az idők? Mert sokkal több befektetett érték és idő van a részedről egy személyes találkozásban, főleg, ha ezért órákat kell utaznod és ezt szeretném viszonozni.

Nekem a történeted, a problémád, a dilemmád a fontos. Azt preferálom, hogy megosztható legyen a beszélgetés, nevek nélkül, figyelve arra, hogy ne lehessen személyhez kötni - hacsak nem szeretnéd. De ha ez neked idegen, te inkább fizetnél, akkor nettó 80.000 Ft egy konzultáció.

Szóval, ha van egy problémád, egy elakadásod, egy személyes történeted, amit szeretnél elmesélni azért, hogy választ kapj a kérdéseidre, vagy azért, hogy mások is tanulhassanak belőle –, akkor gyere, beszélgessünk.

Ha érdekel, vagy van egy ismerősöd, akit érdekelhet, nyugodtan írj, kérdezz itt, vagy a social media oldalaimon.

ha érdekel a lehetőség, írd meg a kérdéseid, dilemmáid, amit szeretnél átbeszélni (itt a weboldalon https://www.vendler.hu/#contact, vagy a social media felületeimen privát üzenetben)

írd meg, melyik modellben szeretnéd a beszélgetést (fizetsz, vagy megosztasz)

írd meg, melyik formában beszélgetnél (séta, kávézás, online)

ha én is ok vagyok a témákkal, egyeztetünk egy időpontot és hajrá!

Olyan sokan jeleztétek, hogy szívesen jönnétek velem beszélgetni a vállalkozásotokról, de nem tudtok/akartok a “fizess, amennyit ért” modellben pénzt adni. Többen jeleztétek azt is, hogy nehézkes Pécsre leutazni a munkátok mellett. A szerdai kutyasétáltatós beszélgetéseink népszerűek, de nagyon limitált ez a lehetőség. Ezért kitaláltam egy új ajánlatot.

Üzleti ajánlat

Valahogy egyre gyakrabban sodor össze olyan emberekkel a sors, akik érezhetően hatással vannak a gondolkodásomra. Izgalmas beszélgetések, ahol a gondolataink egymásba ölelkezve hoznak minket is egyre közelebb, arra inspirálva hogy újabb és újabb beszélgetéseket kezdjünk. Mindegy, hogy ez egy kisgyerek, aki a tisztaságával lep meg, vagy egy nyugdíj közeli férfi, aki a szenvedélyét keresi a munkájában, vagy egy nálam 10 évvel idősebb nő, aki közös játékra hívva próbálja önmagukhoz közelebb vinni a hozzá látogatókat.

Így találkoztam Heller Gáborral is. Bő egy hete Bolváry Réka javasolta, találkozzam vele, mert úgy érzi, érdemes lesz. Gyorsan megnéztem, ki is Gábor, mert csak annyit tudtam, hogy ő viszi az Igaz Történetek podcastot, ahol korábban Réka történetével is megismerkedtem. Egy gyors Google keresés: 20 év New York, ahol taxisoförködés után a világ legnagyobb reklámügynökségének volt az art directora; majd forgatókönyvírás („Csak szex és más semmi”), és cégépítés - ő volt a Bónusz Brigád társalapítója.

Elmentem hát beszélgetni, Budán a Retek utcában egy pindurka kis pékségben találkoztunk. Ő már ott volt, amikor megérkeztem, nyugodtan, kedvesen, érdeklődően indult az ismerkedésünk. Gyorsan pörögtek a percek, jöttek a témák, a kérdéseim, a dilemmáim, Gábor pedig szinte mindennel kapcsolatban tudott egy tanulságos történetet. Egy beszélgetést, amiben ő is benne volt, amiben ismeri a másik ember sztorit…

Mert Gábor évek óta építget egy projektet, amiben különböző emberek mesélnek az életük egy-egy meghatározó eseményéről. Eddig 4 történettel végeztem, de elkezdtem gondolkodni ezeken a történeteken. Hogy miről is szól ez az egész?

Úgy érzem, kezdem érteni a történetek lényegét. Nekem valahogy az volt a fejemben, hogy vagy valami tanulságnak, vagy valami csattanónak kell lennie ezek végén. Hogy legyen valami konkrét elvihető üzenet. De az eddigi videókból inkább érzem azt, hogy ezek kedves, emberi történetek, ahol inkább az a lényeg, hogy érzelmileg hogyan azonosulok a hallottakkal. És hát, volt, ami nagyon megfogott, ahol elöntöttek az érzelmek, ahol elérzékenyültem: a hajón zongorázó idős férfi, vagy a balerina kislány történetétől, aki nem írja meg a szüleinek a balesetét, hogy lehet, hogy amputálni kell a lábát.

És persze tudom, hogy mindenkinél más-más mondat talál be, vagy hogy lehet, hogy egy másik napon nálam is más talált volna be. Valahogy úgy éreztem, érzem, ők mit érezhetnek… Majd azon gondolkodtam, én mit is tettem volna... ami persze csak egy teoretikus kérdés, de talán pont ezért olyan fontosak ezek a videók, ahogy a szépirodalmi művek is, hogy olyan helyzetekbe kerüljünk általuk, ahol a saját érzelmi világunkkal kapcsolatos döntésekre nézhetünk rá. Azért, hogy ezekből a művekből, ezekből a történetekből valójában önmagunkról tanulhassunk.

Szép és egyben nagyon nehéz műfaj ez. Olyan sok dolog kell hozzá... Ha mesélők vagyunk, akkor talán a legfontosabb, hogy értékeljük önmagunkat, hogy értékesnek, érdekesnek, megosztásra alkalmasnak érezzük az életünk 1-1 részletét. Majd kell a bátorság, hogy meg merjük kockáztatni, hogy tényleg érdekes lesz-e a történetünk és hogy mi lesz, ha nem lesz az.

Tudni kell mesélni, és itt talán nem is az a lényeg, hogy milyenek a színészi képességeink, vagy a dramaturgiai gondolkodásunk, hogy hogyan tudjuk felépíteni, kiszínezni az eseményeket, hanem hogy hogyan tudunk őszintén megnyílni, visszamenni abba a pillanatba, amiről mesélünk, újra átélni, újra az eseményekkel rezegni, elérzékenyülni... mindegy, hogy ezt közönség előtt, vagy egy stúdióban tesszük, a kérdés csak az, mennyire tudunk önmagunkhoz közel kerülni. És ez teszi ezt a műfajt az elmesélő oldaláról olyan nehézzé...

És ha önmagunkat így értékeljük, ha önmagunkkal ezt meg tudjuk tenni, talán jobb hallgatóság is lehetünk mi magunk is.

Mert hát ott van a másik oldal is, a hallgató, a néző, akinek valahogy kapcsolódnia kellene ehhez az "alkotáshoz". Valaki más életéhez. De milyen az a kulturális, társadalmi közeg, amiben vagyunk? Megvan-e a kultúrája a baráti társaságokban, a családokban, hogy ítélkezés, összehasonlítgatás, megoldani akarás nélkül, pusztán kíváncsisággal tele hallgassunk meg valaki mást. Egy ismeretlent. Hogy arra a 15-20 percre egy kicsit átélhessük az ő történetét.

És ezek a történetek nem adnak gyors megoldásokat, talán lassúakat sem. Nem akar egyik sem életvezetési tanácsot adni, nincs bennük karrier útmutató, vagy sikerkalauz jellegű önfejlesztési segédlet. Egyszerűen csak szépek, természetesek.

Hogyan tudunk kapcsolódni ebben az impulzív, pörgős életben ezekhez a csendesen csordogáló, novella szerű történetekhez? Hogyan tudja átvinni az ingerküszöbünket? Hogyan lehetnek ezek a hétköznapi történetek annyira fontosak, hogy odafigyeljünk rájuk?

Elgondolkodtam ma reggel a videókon, azon, amit a kávézóban mesélt Gábor. Valóban, azt hiszem megértettem, ez a projekt sokkal több, mint egy podcast sorozat. Sokkal inkább egy társadalmi kísérlet, egy kezdeményezés, ami empátiára, nyitottságra, elfogadásra és - talán ezek elkerülhetetlen folyamányaként - összetartozásra inspirál minket és arra, hogy merjünk önmagunk lenni.

Mi történne, ha többen lennénk ilyen mesélők, hallgatók?

Lehet ennek társadalmi hatása? Valószínűleg igen, de ez nem egyik napról a másikra történne. A közbeszéd minőségét nagyban befolyásolja az, hogy az emberek mennyire hajlandók meghallgatni egymást ítélkezés nélkül, és mennyire képesek belehelyezkedni mások helyzetébe. A történetmesélés egyik legfontosabb hatása, hogy a hallgatót egy rövid időre kiszakítja a saját nézőpontjából, és ráébreszti arra, hogy minden élethelyzet mögött egy összetettebb emberi történet húzódik meg.

Ha szélesebb körben elterjedne az ilyen történetek hallgatása, az talán csökkenthetné a társadalomban az elhamarkodott ítélkezést, az „egy igazság” szemléletet, és növelhetné a nyitottságot. Gondoljunk csak arra, milyen gyakran formálunk véleményt valakiről vagy egy helyzetről anélkül, hogy valóban ismernénk a másik megélését. Ha hozzászoknánk ahhoz, hogy előbb megpróbáljuk meghallgatni, megérteni a másik felet, mielőtt véleményt alkotnánk, az hosszú távon változást is hozhatna az egymáshoz való viszonyunkban.

Persze ez nem egy mindenható megoldás. Az ítélkezési hajlam mélyen gyökerezik bennünk, a társadalmunkban, és sok tényező – például a média hatása, az oktatás, a szociális környezet – is befolyásolja. Azonban az biztos, hogy ha rendszeresen találkoznánk hiteles, emberi történetekkel, az fokozatosan formálhatná a gondolkodásmódunkat, és ez elősegíthetné egy empatikusabb, elfogadóbb társadalmi légkör kialakulását.

De nem mindegy, milyen történeteket hallgatunk. Ezért van szükség az ilyen projektekre, amit Gábor is épít már 5 éve. Érdemes picit megállni és időt szánni ezekre az Igaz történetekre és ha úgy érzed, a te történeted is olyan, ami másoknak segíthet, keresd meg őt és oszd meg vele az életed egy kis részét.

Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@igaztortenetekpodcast4450 

Valahogy egyre gyakrabban sodor össze olyan emberekkel a sors, akik érezhetően hatással vannak a gondolkodásomra. Izgalmas beszélgetések, ahol a gondolataink egymásba ölelkezve hoznak minket is egyre közelebb, arra inspirálva hogy újabb és újabb beszélgetéseket kezdjünk. Mindegy, hogy ez egy kisgyerek, aki a tisztaságával lep meg, vagy egy nyugdíj közeli férfi, aki a szenvedélyét keresi a munkájában, vagy egy nálam 10 évvel idősebb nő, aki közös játékra hívva próbálja önmagukhoz közelebb vinni a hozzá látogatókat...

Egymásra hangolva

Az alábbiakban a Growth Magazin, 2024. decemberi számában megjelent interjú szövege olvasható. Köszönöm Gosztola Beatrixnak és csapatának a lehetőséget a megjelenésre és hogy hozzájárultak a szöveg leközléséhez.

Az exit egy vállalkozó életében sokszor egy végállomásnak tűnhet, egy olyan mérföldkőnek, amely mindent megkoronáz, és a szakmai elismerés, a szabadság és az anyagi biztonság beteljesülésének szimbóluma lesz. De mi történik akkor, ha a várva várt siker nem azt hozza, amit reméltünk? Vendler Balázs, aki cége sikeres eladása után mély önvizsgálatba kezdett, pontosan erről mesél. Egy hónapja hívtuk meg az irodánkba, hogy személyesen is elmesélje azokat a belső utakat, amelyeket a cégépítés, az exit és az azt követő időszak hozott számára.

Balázst a LinkedIn bejegyzései alapján ismertük meg, ahol már akkor is lenyűgözött minket az a nyitottság, amivel a szakmai sikerek mögötti érzelmi hullámvasútról írt. Az interjú során egyértelművé vált, hogy a története nemcsak inspiráló, hanem tanulságos is: egy vállalkozói lélek küzdelmeit és újrateremtését ismerhetjük meg. Nem először olvashattok exit sztorikat nálunk, Balázs azonban egészen máshova visz minket: a vállalkozás emberi oldalára, ahol a siker, a kudarc és az újrakezdés nem fekete-fehér, hanem tele van árnyalatokkal. // Gosztola Beatrix, főszerkesztő -  Growth Magazin 

Hogyan indult a startup, és mi volt a fő motivációd az építés során?

Hm… Ez azért egy hosszabb folyamat volt. 2005-ben egy picike kis marketing cégem volt, ami akkor már 6 éve működött, jó kis csapat jött össze. Már akkor csináltunk offline és online projekteket is, saját fejlesztők is voltak a cégben, így viszonylag rugalmasan tudtuk alakítani ezeket a munkákat. Ebben az évben kaptunk meghívást egy tenderre, amit nagyon szerettünk volna megnyerni, úgy éreztem, ez lehet a kitörési lehetőség. Egy toborzási kampányt kellett összerakni és mi, az akkoriban hagyományos hirdetési felületek helyett egy online játék kialakítását javasoltuk. Szerettem volna, ha mi nyerünk, akkor a megbízónk azt a - számunkra elképesztően nagy - összeget nem media tulajdonosoknál, hanem nálunk költi el. Nyertünk és ezzel elkezdődtek a vállalati célokat támogató játékaink fejlesztése.

A következő 7 év egy szakmai sikerekkel teli, de pénzt nem igazán hozó időszak volt. A marketing cégem megnőtt, lett egy üzleti angyalom, a céget átalakítottuk, szétszedtük egy marketing és egy informatikai kft-re. Ez volt a 2008-as válság időszaka, rengeteg feszültséggel, ami oda vezetett, hogy 2012-re teljesen kiégtem, elfáradtam. Egyszerűen utáltam bejárni a saját cégembe. Emlékszem, ott ültem egyedül az irodámban és azon gondolkodtam, változtatnom kell. Ezt így nem tudom tovább csinálni! Napi 10-12 órákat dolgoztam, én feleltem a teljes értékesítésért, bőven 20 fő fölötti állandó csapattal olyan magasak voltak a költségeink, hogy állandó stressz lett az életem. Már semmi nem adott örömet a munkámban, amit korábban szerettem. Át kellett gondolnom, miért is csinálom a vállalkozásom: a szabadságom megéléséért, az anyagi biztonságom megteremtéséért és azért, hogy elismerjenek, hogy megkapjam a visszajelzést - jó vagyok, okos, sikeres. 

Ahogy ezen gondolkodtam és ránéztem a korábbi évek munkáira, úgy éreztem a vállalati játékok adják meg számomra mindezt. Nem is, pontosítanék. Úgy éreztem, hogy ezek fogják tudni mindezt megadni. Ezzel át lehet törni a vidéki lét korlátain, ki lehet jutni külföldre és nemzetközi szinten is meg tudom mutatni, mit is tudunk, mit is tudok. A gamification fogalmának akkori megjelenése remek lehetőséget sejtetett, így hát kivásároltam az angyalomat és belevágtunk a Games for Business építésébe.

Milyen legnagyobb kihívásokkal szembesültetek az építkezés időszakában, és hogyan sikerült ezeket megoldani?

A legnagyobb kérdés talán az volt, hogy egyáltalán képesek leszünk-e rá. Tudjuk-e pontosan, mit akarunk csinálni? Hogy tudom-e, pontosan hova is akarok eljutni, mi is a célom? A vágyaimmal tisztában voltam - szabadság, biztonság, elismerés -, de ezt hogyan tudja nekem megadni a cégem? Jó három év kellett hogy megtaláljam a válaszom, de 2013-ban belevágtunk az építkezésbe, elmentünk mindenhova, ahol előadást lehetett tartani a témáról. Elkezdtünk angolul publikálni, nemzetközi versenyeken indultunk, több év minden komolyabb siker nélkül. De 2015-ben váratlanul írtak rólunk - valójában egy projektünkről - az amerikai Forbes-ban, majd a magyarban, majd egyre több és több nemzetközi megjelenésünk lett. 

Mégsem volt valami oké, valami nem működött, valahogy pénzt még mindig nem tudtunk csinálni és az ügyfelek sem úgy jöttek, ahogy szerettem volna. Mert még mindig nem voltak helyén a dolgok. Ma, közel 10 év távlatából, azt mondanám, nem tudtam még mindig, mit is akarok csinálni. 2015-re ki kellett mondanom, valami nem jó. A marketing cégem csapata recsegett-ropogott már, mert a fókuszom teljesen a Games for Business projekten volt, magával az ügynökséggel nem sokat foglalkoztam. Sorra mondtak fel az embereim. Sok ismerőssel beszélgettem, hálás is vagyok azoknak, akik nyitottak voltak erre. Pécsi vállalkozók, pesti ügyfelek, konkurens cégek vezetői… és a beszélgetések mentén megérett bennem az, hogy nem tudunk 2, ennyire más dolgot csinálni egy szervezeten belül. Egy marketing cég projekteket valósít meg, a Games for Business terméket akar fejleszteni. Két teljesen más gondolkodásmód, két különböző megközelítés. El kellett gondolkodnom, hogy el merem-e engedni az ügynökségem, ki merek-e lépni onnan, amiből a pénzt keresem, ami eddig biztosította a G4B termékfejlesztéséhez a forrásokat és kitermelte a családom megélhetését is. El merem-e engedni a biztonságom, a múltam azért a jövőért, amit elképzeltem? Hiszek-e annyira a saját jövőképemben, önmagamban, a csapatomban, hogy azt mondjam, ugrunk. Ugrottunk.

Az akkori teljes családi megtakarításunk adta a fedezetét annak a 10 fős kezdő csapatnak, ami fókuszáltan belevágott a Games for Business Kft.-be 2016 januárjával. És akkorra már volt terv, 5 évre előre, 4-5 kpi-ra építve. Ehhez a tervhez közel 10 év tapasztalása vitt el minket, egy folyamatos tanulás és a vágy arra, hogy valami mást csináljunk. A csapat, aki mellettem, mögöttem állt, addigra egy jól összeszokott, összekovácsolódott gárda lett, akik Szalai Miki vezetésével darálták le a következő 3,5 évet. A 2019-es cégeladásig tartó út nem volt egyszerű, rengeteg meló volt benne, sok-sok elbizonytalanodással, stresszel. De azt hiszem, a legnagyobb kihívás az az volt, hogy el tudom-e képzelni azt, hogy hova akarok eljutni és hiszek-e magamban annyira, hogy ezért áldozatokat is tudjak hozni. 

Hogyan élted meg az exit folyamatát? Milyen érzések kavarogtak benned, amikor megtörtént?

Fura dolog ez. Az exit volt az egyik lehetséges kimenete a korábban összerakott tervemnek. Mennyire jó már, ha felvásárol egy nemzetközi cég. Az mindent megad, nem? Validálja mindazt a munkát, amit éveken keresztül beletettünk. Hiszen megadja azt az anyagi hátteret, ami képes a biztonság érzésének megélésére (91% tulajdon volt a családom kezében), kell-e annál nagyobb szakmai elismerés, ha olyan céget építesz fel, amit nemzetközileg meglátnak és meg akarják venni (négy felvásárlási folyamatban voltunk benne 1,5 alatt) és hát mindez valahogy már önmagában megerősíti az addig is jelen lévő szabadság érzését. Hát nem? Lehet-e ennél szebb teljesítmény egy férfi életében, mint megélni saját teremtő képességének a termőre fordulását és learatását?

Ebből semmi sem jött össze. Azaz de, de akkor ebből semmit sem éreztem. Elismerés? Szinte senki nem írt arról, hogy felvásárolták a Games for Businesst. Pár rövidke, szinte gyászjelentés hosszúságú valamike jelent meg. Hát ennyi lenne? Senkit sem érdekel, hogy megcsináltuk? Hogy összehoztam? Elismerés nuku. A pénz és a biztonság? Évekig rettegtem, hogy mi lesz, ha elbukom a pénzt, ha jön egy államcsőd, ha hozok pár rossz döntést. Talán sosem volt olyan anyagi bizonytalanság, vagy annyi feszültség bennem, mint abban az időszakban. És a szabadságom? Az a szabadságom, amire mindig olyan büszke voltam? Az láncra verve rohadt a szindikátusi szerződésem oldalain. Alkalmazott lettem. 25 évnyi vállalkozói lét után, 25 olyan év után, amiben mindent én dönthettem el, amiben - bár minden kockázat is engem nyomott - minden döntés végső soron tőlem jött. Riportálnom kellett, havonta, majd 1-2 hetente. Magyaráznom kellett, mit miért csinálok. Mindezt olyan embereknek, akik a legjobb szándékuk mellett sem értették, mit, miért csinálunk. Más kultúra, más iparág, más célok. 

Rettenetes volt. Rabszolga lettem a saját csapatomban. Hadvezérből zsoldos. És ez annyira messze állt mindentől, amit korábban önmagamról gondoltam, ahogy az életemet láttam, elképzeltem, hogy rengeteg dolgot megborítottam magam körül. Erről nem mesélt nekem senki korábban, erről nem olvastam a Forbesban, sem startup magazinokban, vagy vállalkozói podcastokban. És tudom, hogy ezt sokaknak nehéz megérteni, hisz olyan sokan szeretnének ide eljutni. És én is megtenném újra és újra. Ez az életesemény az egyik legfontosabb dolog volt az életemben. Kívánom, hogy mindenkinek adassék meg ez az élmény, ha vágyik rá. 

Nekem rengeteget adott ez az időszak, az exit utáni bő 2 év, amíg ügyvezetőként még együtt voltam a többiekkel. Tükröt mutatott és amit láttam, azzal valahogy nem voltam békében. De szerettem volna.

Az exit után hogyan változott meg az életed, akár szakmai, akár személyes értelemben?

Ma úgy látom, hogy az exit lezárt egy életszakaszt. Miután eladtam a céget, megérkezett a covid. A céges viszonyrendszer megváltozása, majd a covid miatti bezártság okozta feszültség elindított bennem egy folyamatot. Elkezdtem kérdéseket feltenni önmagamnak az életemmel kapcsolatban. Elértem mindent, ami a feladatlistámon rajta volt, de nem éreztem jól magam, nem találtam a helyem és valahogy egyre nőtt bennem a feszültség. Alapjaiban kérdőjeleztem meg a helyem a világban és ez kihatott egy csomó aspektusára az életemnek. Ebből a legmeghatározóbb a párkapcsolatom volt. Alig egy évvel a cégeladásom után elköltöztem az akkori feleségemtől, az akkor már 25 éve tartó párkapcsolatomból. Rettenetes volt, pedig én álltam fel. Nagyon sok fájdalom van egy ilyen szakításban. És ez a fájdalom nem kerülte el a gyerekeinket sem. Nehéz időszak volt. De talán ez az időszak hozta el azt, hogy elgondolkodtam azon, milyen apa, milyen társ vagyok. Mennyire volt a családom része a döntéseimnek. Persze, mindig is azt gondoltam, hogy értük teszek mindent. A biztonságukért, a jólétükért. De talán mindeközben kevesebbet foglalkoztam azzal, nekik mire lenne igazán szükségük. És persze ez valahogy abból is fakadt, hogy én magam sem tudtam azt, nekem mire van igazán szükségem.

A válás után elindult egy erős önismereti út. Az akkor megnyílt tér az életemben követelte, hogy töltsem fel valahogy. És valami abba az irányba vitt, hogy ez a valahogy a csend, a befelefordulás legyen. Újra elkezdtem pszichológiával foglalkozni, rengeteget olvastam, szakmai videókat néztem, elkezdtem meditálni, spirituális irányzatokkal ismerkedtem. Volt ebben minden: asztrológus, asztrozófus, tarot kártyás, boszorkány, energiakezelés, numerológus, accsess bars, családállítás, de elmnetem coachoz, pszichológushoz, terapeutához, voltam buddhista elvonuláson és csendkurzuson Pannonhalmán az apátságban. 

Kerestem azt, aki vagyok, aki igazán vagyok. Próbáltam letenni a terheket, amiket az élet adott és amiket örömmel cipeltem az évek során. Mert valahogy azt hittem, attól vagyok jó, hasznos, attól vagyok férfi, hogy elbírom ezeket. És akkor valószínűleg így is volt mindez.

Lassan három éve vagyok együtt Katával, a feleségemmel. Kb. abban az időszakban, amikor vele megismerkedtem, éledt fel bennem újra a vágy, hogy szeretnék majd céget építeni, valami újat, hasznosat csinálni. Valamit, ami én vagyok, ami - nagy szavakkal mondva - az életem célját testesíti meg. Szeretném megtalálni azt, amiért létezem és abból szeretnék céget építeni. Nagy szavak, tudom. És talán sosem lehetünk biztosak abban, hogy az, amit csinálunk, az vajon az-e. De talán nem is kell annak lennünk, elég ha hiszünk benne, elég, ha hiszek benne. Mint ahogy hittem a Games for Business sikerében. Nekem ez elég.

Milyen új célokat tűztél ki magad elé azóta? 

Ez is egy fordulatokban gazdag folyamat volt :) A legelső dolog, amit megfogalmaztam magamnak a cégeladásom környékén, hogy elengedem a vállalkozói létet. Ebből ennyi elég volt. Sportoló leszek, nemzetközileg jegyzett sportoló. Mi más :) Szerettem volna valami egészen új területen bizonyítani, eredményeket felmutatni. Bár felmentésem nem volt tesi alól a gimiben, de nem én voltam a legélesebb kés a fiókban. Innen szép nyerni. Fel is kerestem pár olyan embert, aki kimagasló eredményeket tudhatott maga mögött: olimpiai bajnokot, világbajnokot, férfit, nőt vegyesen, többféle sportágból. Szerettem volna látni, érezni, ők milyenek, szerintük, miben voltak kiemelkedők, mi segített nekik abban, hogy elérték azt, amit. Volt is 1-2 beszélgetésem, el is kezdtem gondolkodni egy 10 éves cikluson, azon, hogyan valósíthatnám meg ezt az új célt. 

Viszonylag hamar, 2020 elejére meg is volt, mibe vágnék bele. De jöttek a magánéletem változásai, ezek elsodortak a sporttól, majd mire újra belevághattam volna, rájöttem nem ez az én utam. Valahogy az fogalmazódott meg bennem, hogy ez az egész csak arról szól, hogy félek. Attól félek, ha újra belevágnék egy vállalkozás építésébe és az nem jönne össze, akkor a kudarc elvenné tőlem a korábbi sikereimet is. Attól féltem, hogy akkor majd joggal mondják az emberek: lám, lám… mi megmondtuk, csak szerencséje volt a G4B-vel, semmi több. 

Alkotni szeretnék és ma már van is egy kép bennem arról, hogy milyen területen. Azt hiszem, jó érzékem van ahhoz, hogy felismerjem a tehetséget. Felismerjem azt, ha valaki kiemelkedő valamiben, valamiben, amit ő magáról nem tud, vagy amit magáról nem hisz el. És megvan a tehetségem arra, hogy képes legyek segíteni neki abban, hogyan tudja a tehetségét az általa vágyott sikerre konvertálni. Azt hiszem, ezt csinálom önmagammal is. 

Ez a folyamat vitt el oda, hogy mára több üzleti projektben is benne vagyok tulajdonostársként. Ezek közt van gyereknevelést támogató mobilappot fejlesztő cég, étrend-kiegészítőt gyártó vállalkozás, vannak turisztikai projektjeink és benne vagyok még csendestársként abban a marketing ügynökségben is, ahonnan a G4B elindult. Mindemellett idén januárban sikeres záróvizsgát tettem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és hivatalosan is világűrpolitikai tanácsadó lettem. Ezzel lehetőséget nyitva arra magamnak, hogy megfelelő rálátással léphessek be ebbe az iparágba, ha úgy hozza az élet.

De a legfontosabbnak azt a kezdeményezésem látom, amiben az önismereti kérdéseket feszegetve segítek cégvezetőknek megtalálni a saját útjukat. Ennek keretében blogolok, a cikkeimből lett egy “ofline blog”, egy könyv is, “Párpercesek” címmel, és a kezdeményezésem szellemében két éve már, hogy vállalkozókat mentorálok, részben pro bono. Elindítottam az erdei sétákat, minden szerdán jön hozzám valaki, hogy egy 2-3 órás kutyasétáltatás során beszélgessünk a céges kérdéseiről. Három hónapra előre vannak tele a szerdáim, a vezetők bő fele Budapest környékéről utazik le a mecseki sétára. Most decemberben pedig elstartoltak a kávéházi beszélgetéseink, ahol egy-egy kávé mellett mesélünk egymásnak arról, hogyan éljük meg a vállalkozói életünk. Ezt a projektemet szeretném Budapestre is kiterjeszteni, minden hónapban egyszer a fővárosban kávézgatnék.

Szeretem ezeket az alkalmakat. Azt érzem, dolgom van ezzel. Azt érzem, hogy itt fogom megtalálni azt, ami az elkövetkezendő években meghatározza az új vállalkozásom. Hogy a megoldás bár bennem van, de a többiekkel való kapcsolódásom fogja előhívni belőlem. Bármi is legyen az. Még nem látom tisztán, de remélhetőleg hamarosan meglesz és akkor elindulhat az új cég fejlesztése.

Ha újraépítenél egy startupot, mit csinálnál másképp, és mit tartanál meg az eredeti módszereid közül?

Ezen én is nagyon sokat gondolkodom. Tavaly szeptemberben elhatároztam, hogy megalapítom az új cégem. Voltak már megkereséseim mentorálásra, tanácsadásra. De 2023-ban még szinte mindent pro bono vállaltam. Tudatosan. Egyszerűen meg szerettem volna érteni, mi is az az érték, amit adok. Ha már tudom, majd beárazom és akkor már lehet modellt is fejleszteni rá. De nőtt és nőtt bennem a vágy, hogy bele kell vágni a cégbe. Tudtam, hogy nyomást kell magamra tenni. Szerettem a nyomást, mindig elképesztően jól teljesítettem ilyenkor. Minél kockázatosabb volt régen a helyzet, annál jobban teljesítettem. Szóltam hát a jogász barátomnak, össze is rakta a papírokat, minden előkészítve. Elkezdtem a kiadásokat összeszedni, a bevételeket tervezni, elkezdtem telefonálgatni, felmelegíteni a kapcsolatokat, hogy ha megnyomom a zöld gombot, egyből pörögjön az üzlet. Alig pár hét kellett az egészhez és már éreztem, teljes fegyverzetben állok, jöhet a bevetés. 

Aztán egy ebédnél Kata, a feleségem finoman megkérdezte: azt látod, hogy tiszta feszült vagy azóta, hogy céget akarsz indítani? Uhh, tényleg. De ezt akartam, nem? Nyomást tenni magamra és újra teljesíteni. Ezt akartam? Ezt akarom? 

Szeretem az életünket, a nyugalmat, a harmóniát, ami körülöttünk van. Megtaláltam a hasznosságom, mára már 100 fölötti cégvezetőnek segítettem, sok visszajelzést kapok, érzem, hogy van valami értelme annak, amit csinálok. A cégek, amikben benne vagyok, haladnak. A feleségemmel közös cégünk, a Lost Garden Kft. számos nemzetközi díjat nyert. Ezzel még egy nagy álmom teljesült: férjként ott tudtam lenni a számomra legfontosabb nő mellett olyan társként, aki mellett a nő, Kata bele mert vágni a saját álmainak a megvalósításába. Nem is akárhogy!

Semmi okom a rohanásra. És talán ez az, ami a legfontosabb változás. Nem akarom magam nyomás alá tenni azért, hogy gyorsabban haladjak. Nem akarom leigázni az életem és olyanná tenni, amilyennek akarom. Sokkal inkább arra vágyom, hogy felfedezhessem, milyen lehetne az életem, hogy aztán a megtalált lehetőségekből, ha módom van rá, elindulhassak azon az úton, ami a leginkább hív. Sokszor nehéz így kezelni a napjaim. Nehéz, ha nem látom az utakat, ha azt érzem, túl régóta vagyok egy helyben. Ilyenkor bekapcsolnak a régi reflexek, ilyenkor elővenném a hódító, az alfa oldalam és beindítanám a régen jól bevált gépezetet. 

Mert az a gépezet működik, ma is. Hisz tudok tervezni, célokat kijelölni, lényegi kpi-okat meghatározni, erőforrásokat tervezni, stratégiát építeni és utána végrehajtani, kiszámlázni minden egyes tételt. És erre is szükség van. Csak még nem most. 

Előbb szeretném megérteni, hova is visz az utam, szeretném tesztelni, megismerni és bízni, hinni benne. Ehhez idő kell. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van erre időm. Szeretnék jól élni vele.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik most készülnek hasonló útra?

Pár hete elhívtak a pécsi közgázra egy beszélgetésre, hogy meséljek arról, honnan hova jutottam, mi vitt előre, mi volt a céges innovációnk motorja. A beszélgetés végén megkérdezte az egyik diák, hogy mit tudnék javasolni nekik, fiataloknak. Azt hiszem, mindegy mit mondok :) nekem is olyan sok dolgot mondtak, de én csak a saját fejem után voltam hajlandó menni. Szerettem megtapasztalni saját magam az életet, sosem hallgattam senkire. Csak ritkán. Sajnos.

Persze akkor is válaszoltam a kérdésre, most is fogok. Három dologra figyelnék, szerintem ezek a lényeges pontok, ha saját céget szeretnél indítani. Az első, hogy legyél tisztában önmagaddal. Értsd meg, mire is vágysz, mi a fontos a számodra. Szerintem mindenkinek van egy piros gombja, egy belső sérülés, egy hiátus, vagy egy nagy vágy, ami felé törekszünk, aminek az irányába mutat minden döntésünk. Jó ezzel tisztában lenni. A vágyad az, ami húz előre az életben. Érdemes megismerni a félelmeinket is, hisz ezek azok a dolgok, amik visszatartanak minket, amiktől menekülnénk. Nem jó, ha a félelmed és a vágyad összekapcsolódik, mert akkor egy örökös totyogás lesz az utad. És persze ismerjük meg az erőforrásainkat, a képességeinket. Mindebből már tudhatjuk, hova akarunk eljutni, kitalálhatjuk, ehhez mit adhat egy vállalkozás, mink van meg hozzá és mi az, amit máshonnan kell beszereznünk. Erre már lehet stratégiát építeni.

Ehhez kapcsolódik a második dolog, a kapcsolataink. A legritkább esetben lehet egy életet egyedül leélni úgy, hogy abban jól érzed magad. Egyedül lenni, nem kapcsolódni máshoz ebben a végtelen univerzumban, rendkívül magányos és elveszett érzés lehet. Hát figyelj a kapcsolódásokra, hogy kikkel, hogyan tudsz jól és kikkel, hogyan nem tudsz jól együtt lenni. Figyelj azokra az emberekre, akik mellett feltöltődsz és próbáld meg elkerülni azokat, akik leszívják az életet belőled. Bárhogy is van, ha céget akarsz sikerre vinni, az mindig emberi kapcsolódásokon keresztül fog menni. Egy jó ideig még biztosan.

És ott van még egy dolog, ha céget szeretnél építeni. Értsd meg, milyen a viszonyod a pénzhez. Ez az az energia, vagy erőforrás, aminek a termelésére született meg a vállalkozás, mint jogi entitás. Nekem hosszú éveken keresztül volt olyan igazán “se veled, se nélküled” kapcsolatom a pénzzel. És ez nem egy jó szitu, ha én felelek a bevételekért. Nézz erre rá, ha céget szeretnél építeni. A pénz fontos. Lehetsz bármennyire spirituális és tiszta lélek, ha céget építesz, a pénzzel tudnod kell bánni. Hát figyelj rá!

Mit gondolsz, az exit utáni időszakot mennyire nehéz jól menedzselni? Volt valami, ami különösen váratlanul ért?

Az egész váratlanul ért. Két fiam van, hamarosan 23 és 20 évesek. Ott voltam mindkét srác születésénél, végig ott álltam az anyukájuk mellett. Rengeteg dolgot láttam, hallottam, éreztem belőle, részese voltam a történéseknek, de… de nem tudom milyen szülni. Pont így voltam az exittel. Azt hittem, felkészültem. Tudatosan haladtam abba az irányba, hogy eladható legyen a cég. Mindenünk digitalizálva volt, minden anyagunk, számlánk, szerződésünk, dokumentációnk elő volt készítve a cég indulásától arra, hogy auditáljanak minket. Minden befektetői megkeresést elfogadtam, örömmel tárgyaltam, mert minden beszélgetés picit közelebb vitt ahhoz, hogy megértsem, hogyan gondolkodik, működik a tőke. Beszélgettem sikeres cégvezetőkkel, mi több, mentorom is volt. A cégeladás meg is történt, majdnem pont úgy, ahogy azt évekkel korábban elképzeltem. 

De az űr, ami utána jött, arra nem voltam felkészülve. Az átminősülésemre. Erről senki sem beszélt, de ha beszélt is volna, se biztos, hogy segített volna. Majd az igazán durva rész akkor jött, amikor végleg kiléptem a cégből. Megszűnt a fontosságom. Nem jöttek e-mailek, nem kaptam telefonhívásokat, nem volt mit csinálnom. Hajnalban keltem, kávéztam, kitakarítottam a házat, elmentem edzeni, majd ahogy hazaértem az edzésből még csak reggel 9 volt. És már mindent megcsináltam, amit aznapra terveztem. Néztem, ahogy nőtt a fű. És januárban nagyon lassan nőtt. 

Nem volt produktumom. Ki vagyok én, ha nem teljesítek? Egyáltalán, mi értelme van annak, hogy vagyok, ha nem csinálok semmit? Olyan szinten üresedett ki az életem, olyan szinten porladt szét mindaz, ahogy addig éltem, hogy… hogy igazából nem is tudom jól leírni ezt. Értelmetlennek és üresnek láttam mindent. Három hónapig. Persze, az én történetem happy endes, azaz ez nem a legjobb kifejezés, mert még nincs vége. A terveim szerint majd csak 2067-72 környékén fogok elköszönni végleg. 

Hogyan lehet felkészülni erre a változásra? Kellenek ezek a történetek. Kellenek azok az őszinte beszámolók, azok az őszinte sztorik, amikből megismerhetjük, ki hogyan élte meg a cégeladását. Kinek, hogyan változott meg az élete, ha megváltozott. És mit tett azért, ha nem. Jó ezekről beszélgetni. 

Hogyan látod a magyar startup ökoszisztémát, és milyen üzenetet küldenél azoknak, akik most vágnak bele?

Jajj, én nem igazán követem a startup ökoszisztémát. Még a Games for Businesst sem soroltam be soha a startup kategóriába. Így nem is nagyon vállalkoznék arra, hogy kielemezzem. Főleg azért, mert erőteljesen befektetés szkeptikus vagyok és ahogy látom, a befektetői folyamat jelentős szerepet tölt be ebben az ökoszisztémában. 

Ha vállalkozás indításáról beszélünk, akkor azt mondanám, hogy mielőtt belevágsz egy cég indításába, értsd meg, ki is leszel te benne, mi is a te értéked. Értsd meg, hogyan viszonyulsz a saját értékedhez. Ne feledd, a te felelősséged, a te feladatod megmutatni az értéked a piacodnak, neked kell rájönni, mit is képvisel az értéked. Ha ez megvan, értsd meg, mire is akarod konvertálni ezt az értéket: elismerésre, kapcsolatokra, figyelemre, szeretetre, pénzre? Mi adja meg neked az örömet? Mert a vállalkozás akkor lesz egy örömteli része az életednek, ha értékesnek érzed magad benne és megkapod tőle azt, amire vágysz. És ez nem jelenti azt, hogy ha mindezzel tisztában vagy, akkor könnyű lesz és azt sem, hogy sikerül, de azt igen, hogy tudod, érdemes lesz érte dolgozni.

Egy excel cella lettem az exit után

Szeretem a reggeleket, a csendet, az egyedüllétet. Mintha az egész világ aludna, csak én lennék ébren. Hajnali négy körül valahogy mások a rezgések, az érzések. Nem zavar semmi. Valahogy szabadabban áramlanak a gondolatok, valahogy frissebben, élénkebben jönnek-mennek a képek a fejemben. Talán azért, mert olyan közel vagyok még az almáimhoz ilyenkor. Talán ezért olyan filmszerű, plasztikus minden, amit ilyenkor látok. És mostanában egyre hosszabb, élénkebb a film, ami bennem pörög. 

Látok valamit. S ahogy nézem a mozimat, felmerült bennem a kérdés, tudok-e olyan dologról gondolkodni, ami nincs, ami nem létezik? De talán ennél is sokkal jobban érdekel a másik oldala a kérdésnek: ha meg tudok magamban valamit fogalmazni, ha valamiről képes vagyok gondolkodni, akkor az már van, az már létezik?  

Már jó ideje. Keresem, hogy merre tovább. Ebben a nagy keresésben talán az egyik legjobb dolog, hogy rengeteget gondolkodom, filózgatok, el-elképzelek dolgokat magamnak, magamról. Egyre inkább formálódik egy érzés, egy kép bennem. Látok magam előtt egy jövőt és felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan is állok ehhez a jövőképhez.

Hát elkezdtem feszegetni ezeket a kérdéseket, mert azt hiszem, az életem fontos döntési helyzetek előtt áll és a hozzáállásomat alapvetően az fogja alakítani, milyen válaszaim lesznek. Céget szeretnék indítani, új vállalkozást építeni, valami olyanba vágni, ami még nincs. 

Ha azt gondolom, hogy ez a valami még nincs, nem létezik, akkor azon kell gondolkodnom, hogyan hozhatok létre valamit, ami még nincs. De vajon képes vagyok létrehozni valamit a semmiből? Testbe, formába önteni egy nem létező dolgot? 

Ha azt gondolom, hogy ez már van, hisz, kitaláltam, hisz minden nap gondolkodom róla, elképzelem a részleteit, talán még nevet is adok neki, s akkor így már "valamiről" tudok beszélni és a valami az már van. És ha ennek a valaminek még neve is van, akkor már hivatkozni is tudok rá. 

Ha elmondom a többieknek, mesélek róla, nevén nevezem, akkor ezután a többiek is egyszerűen tudni fogják, hogy ez mi, nem kell hosszan magyaráznom. Így erősödik meg bennem ez a kép, így lesz az, hogy majd érdeklődnek a többiek, hogy mizu ezzel a dologgal, és persze anyám is meg tudja majd kérdezni, hogy “na, fiam, hogy halad ez a dolog”? Így bővül majd ez a kép, így csatlakoznak rá egyszerűbben mások, így tudok majd írni róla, lesznek gondolatok, cikkek, kapcsolódó érzések és érdeklődő emberek körülötte. Körülöttem.

Ezek a tapasztalások építik bennem azt a tudatot, hogy ez már nemcsak hogy van, de 

És nem csak bennem, de a többiekben is. A kérdés hát nem az, hogy létrejött-e már - hisz beszélek róla, van, érdeklődnek -, hanem az, hogy hogyan fejlesztem, hogyan segítek neki, hogy a gondolati síkból átkerüljön az anyagi síkba, hogy megfogható legyen, hogy egyre többen ismerjék a nevét, tudjanak hozzá kapcsolódni.  

És ezeken a kapcsolódásokon keresztül kezd el növekedni, kezd el szép lassan egyre erősebb és élettelibb lenni. Nem kérdés, hogy létezik-e, hisz itt van, itt van bennem, majd benned. A kérdés csak az, hogy milyen. És ezt a milyent a cselekedeteim fogják formálni. A cselekedeteimet pedig meghatározzák a gondolataim. Így nem mindegy, hogy mit gondolok erről: 

A nincs nem tud kapcsolódni, a van, a valami igen. És ha a valaminek már neve is van, akkor már asszociálunk is dolgokra, így elkezdjük a gondolatainkkal felruházni, kiszínezni és ettől még több kapcsolódási pontot hozhatunk létre, ami ezek után felgyorsíthatja az egész folyamatot.

Ahogy közeledik a reggel 7 és világosodik odakinn, úgy kezd ez a film elhalványulni, jönnek a zajok, indulnak a szomszédok a munkába, Ottó is az ajtóban áll már, menne sétálni. Indul az élet és én mindeközben a kanapén ülve egyszerűen tudom:

A film, amit látok, nem egy kitaláció, inkább egy dokumentumfilm. Egy történet, ami már van, ami már megtörtént, csak még nem értem oda az életemben.

Szeretem a reggeleket, a csendet, az egyedüllétet. Mintha az egész világ aludna, csak én lennék ébren. Hajnali négy körül valahogy mások a rezgések, az érzések. Nem zavar semmi. Valahogy szabadabban áramlanak a gondolatok, valahogy frissebben, élénkebben jönnek-mennek a képek a fejemben. Talán azért, mert olyan közel vagyok még az almáimhoz ilyenkor. Talán ezért olyan filmszerű, plasztikus minden, amit ilyenkor látok. És mostanában egyre hosszabb, élénkebb a film, ami bennem pörög. A film a jövőmről.

A létezés határa

"Fizess annyit, amennyit ért" üzleti modell és a hullámok, amiket generál...

Lassan egy éve, hogy elkezdtem különböző alternatív üzleti modellekkel kísérletezni. Ebben vannak jól működő kezdeményezések és vannak olyanok, amikről még nem tudom eldönteni, hogy mi lesz a sorsa...

Írtam az egyikről tegnap egy cikket, Reciprocitás címmel. Olvasom az üzeneteket, a kommenteket a Linkedinen és a Facebook posztom alatt is és felmerült bennem, hogy összefoglalom, hogyan is megy ez a "fizess-amennyit-ért" modell. Mert ez egy nagyon egyszerű dolog, nem hálapénz, nem ajándék, teljesen transzparens, több ponton is van egyeztetés.

És ami az egész folyamat megítélése szempontjából fontos, én sosem ajánlom magam senkinek, minden tárgyalás úgy kezdődik, hogy a vevő keres meg engem, ő szeretne valamit.

Első körben átgondolod, mi a problémád és hogy szerinted tudnék-e segíteni.

Ha nincs problémád, vagy nem hiszed, hogy tudnék segíteni, meg sem keresel.

Ha igen-igen a válasz, akkor gondold át, mekkora a probléma és mit nyernél azzal, ha megoldódna. Ezt egyébként is érdemes megtenned, hiszen ez az alapja annak, hogy tudatosan dolgozz a problémád megoldásán. Van, hogy az derül ki, nem is probléma igazából az üzlet szempontjából a dolog, csak valamilyen személyes beakadás.

Majd ez alapján gondold át, mekkora a valószínűsége-kockázata a tőlem kapható megoldásnak. Hiszel-e abban, hogy van kapcsolódó tudásom, tapasztalatom. Szerintem ez megint egy alapvetően fontos dolog, hisz így választunk más üzleti modellben dolgozó beszállítókat, szakembereket is.

Ezt árazod be. Te és nem én. Ez az egyetlen dolog, ami eddig más, mint a megszokott. Hidd el, nekem tényleg mindegy, hogy mennyit mondasz. Nem az összeg érdekel, hanem a magyarázatod. Volt, aki nem pénzt ajánlott, hanem egy számára nagyon fontos tárgyat. Azzal szerette volna viszonozni a segítségem. Elfogadtam.

Ha megvan az ajánlatod, megbeszéled velem. Lesz kérdésem, de csak azért, hogy a fentieket megértsem.

Ha az egyeztetés után mindketten benne vagyunk, leülünk a problémáról beszélni.

Majd a beszélgetés végén eldöntheted, kaptál-e segítséget és milyet. Ez alapján fizetsz annyit, amennyit gondolsz, akár semennyit.

A hagyományos üzleti modellben ezt megteheted? Ha a fodrászod nem jól találta el a hajszíned, ha a kaja nem volt most olyan jó, mint korábban, fizethetsz kevesebbet? Nem, csendben, vagy hangosan méltatlankodsz, hogy már ez sem a régi...

Én vállalom ezt a kockázatot és elfogadom, hogy nem kapok semmit. De csak akkor ülök le veled beszélgetni, ha bízom benned.

Te is ezt tedd. Vagy ne, ez már a te döntésed.

Ellenállás

A reciprocitás az egyik legelemibb, ha nem a legelemibb etikai norma, amely a kölcsönösségre alapozva az adni és kapni gyakorlatára értendő. - Heller Ágnes: Morálfilozófia

Hat hónapja vágtam bele abba az üzleti modellbe, hogy nem kérek pénzt az engem megkeresőktől, azt ajánlom, fizessenek annyit, amennyit ért nekik a beszélgetésünk. Csak magyarázzák el, miért annyit, amennyit. Még nem volt ügyfelem, még senki nem akart így üzletelni. Volt, aki azt mondta, ez így nem jó. Mondjam meg, mennyit kérek és majd eldönti, kell-e. Volt, aki azt mondta, nem tudja, mennyit szoktak ilyenkor adni, attól tart, túl keveset adna. Így inkább nem jön. De senki nem mondta meg, neki mennyit érne meg és senki nem kérdezte meg, nekem az megfelelne-e. Miért van az, hogy ha valamiért bármennyit fizethetnél, az nem a szabadság érzését hozza meg, hanem a bizonytalanságét, az ellenállásét?

Bárkit kérdeztem a témában, senki sem biztatott semmi jóval. Ez nem így működik, az emberek nem ilyenek, ez nem tud fenntartható modell lenni. Miért? Mi lehet a hátterében? Talán nem szoktunk hozzá, hogy mi magunk határozzuk meg egy szolgáltatás árát. Nem találkozunk ilyen helyzetekkel a “piacon”, nincs tapasztalatunk, nincs jó példa előttünk. Talán a szolgáltató oldali árazás egy társadalmi konvenció, amit megszegtem ebben a modellben, és ez zavart okozott, okoz.

Talán ez az egész szituáció egy döntési szorongást generál: az ár meghatározása felelősségérzetet szül, egy felesleges nyomást, amit igyekszünk elkerülni, mert nincs iránymutatás arra, hogyan is kellene ezt kezelni, ezért inkább elkerüljük.

Talán félünk attól, hogy túl keveset, vagy túl sokat fizetnénk: ha túl keveset adnánk, bűntudatunk lehetne. Ha túl sokat, akkor attól tartanánk, hogy „balfékek” vagyunk. Ez az egész egy belső konfliktust generál, ami inkább eltántorít, minthogy cselekvésre ösztönözne.

Ez az egész csak megnehezíti a helyzetet.

De könnyűvé kellene tennem? Ez dolgom volna? Szeretném valahogy jobban megérteni a vevői oldal érzelmi megélését. Szeretném megérteni, milyen helyzetben lehetnek azok, akik bár szeretnének velem dolgozni, nem teszik, mert nem okés nekik ez a modell.

Én élnék egy ilyen lehetőséggel? Mihalik Judit hívta fel a figyelmem egy érdekes kezdeményezésre a Facebookon. Van egy hölgy, aki társasjátékozásra invitál idegeneket az otthonába. Egy önismereti játékra, a Gráptóra. Időnként csak nőket, időnként csak férfiakat, s van amikor vegyes csapatokat.

Mindezt Pilisszentlászlón, egy csöppnyi kis faluban, Szentendrétől 15 percre az erdők ölelésében egy gyönyörű környezetben. Azonnal megfogott az ötlet, megnéztem a posztokat, a visszajelzéseket, rákerestem a google-ben, próbáltam minél több infót gyűjteni, hogy megértsem, ki is lehet ő, Bolváry Réka, a házigazda.

Viszonylag gyorsan találtam egy podcast beszélgetést, amiben Réka az életéről, egy magával ragadó szerelmi történetről mesélt, majd arról, hogyan kapcsolódott ez a regénybe illő történet később a már felnőtt gyermekeihez. Mindez egy 60-hoz közelítő nő visszaemlékezése volt, de a hangja sokkal inkább volt egy 20-30 évesé. Az a finom, lágy, kedves, szerelmes, hol szomorú, hol bolondos hang olyan mélyre ment, olyan közel került, hogy szerettem volna jobban megismerni a tulajdonosát.

Még akkor hajnalban írtam neki a Facebookon, majd hamarosan már telefonon beszélgettünk. Ugyanaz a fiatal, energikus, de lágy hang, már-már érzed, ahogy átöleli a lelked. Érzed, hogy otthon vagy benne, hogy biztonságban vagy, hogy ez a hang neked szól. A bő egy órás beszélgetésben kiderült, nagyon hasonló dolgok foglalkoztatnak minket, s bár egészen más a motivációnk, talán picit másfele is tartunk, de érezhetően egy az út, az az út, amit mostanában járunk.

Réka a maga kalandos és sokrétű életének tapasztalataival segíti az őt megkeresők életszemléletét formálni. Nézőpont váltó. Éééés...

Csak azt kéri, ha úgy érzed, hasznos volt a vele töltött idő, hagyj ott annyit egy kehelyben, amennyit szeretnél. Ezt ki akarom próbálni! De mennyit adjak neki? Végre abba a szituációba kerültem, amibe azok kerülnek, akik engem is megkeresnek. Végre átélhetem azt, amiben ők vannak.

Szóval leültem és átgondoltam hát, hogy mennyit adnék ezért a beszélgetésért akkor, ha nem lesz számomra hasznos és mennyit, ha igen… Szerdán felkeltem hát hajnali 4-kor és elutaztam reggel 8:30-ra Pilisszentlászlóra, Réka otthonához. Nem gondolkodtam azon előtte, hogy milyen lesz a hely, de talán pont ilyet képzeltem volna el. Illet Rékához, az ő szépségéhez, a természetességéhez.

Réka az az ember, aki mellett megpihenhetsz, aki mellett egy picit elengedheted azt, hogy elég jó vagy-e, hogy minek hol, hogyan kellene lennie, egyszerűen csak elég ott lenned, lenned.

VENDLER AI - 6. nap
2025.03.28.

2025. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.

VENDLER AI - 6. nap2025.03.28.

2025. VENDLER BALÁZS

Minden jog fenntartva.

VENDLER AI - 6. nap
2025.03.28.