Az élet nem habostorta 1.
2024.05.12.
Tegnap megkérdezte egy barátom, miért osztom meg a személyes dolgaimat blog posztokban, meg videókban. Elgondolkodtam rajta és eszembe jutottak az első felvételeim, hisz ott kezdődött ez az egész.
Két éve ilyenkor kezdtem el beszélgetni Kovács Judittal arról, hogy szeretném megtalálni újra azt, amit szívesen csinálok. A hivatásom. A sok-sok beszélgetés végére Judit azt javasolta, mutassam meg egy videós anyagban, mi van bennem. Legyen ez egy nyilvános kísérlet arra, ki is lehet ez az "új" Balázs.
„A jobb ember projekt” című beszélgetésben Judittal osztottam meg az elmúlt évek személyes és szakmai változásait. Az időszak, amelyet 2011 és 2022 között átéltem, sok mindent magába foglalt: testi átalakulás, sport, üzleti siker és családi nehézségek (talán egy életközépi válság, nekem mindegy, hogyan hívjuk).
De ha kicsit messzebbről tekintünk rá, a fő téma nem más mint az önismeret, egy férfi érzelmi fejlődése és a belső változások útja volt. Persze nem általában, hanem a személyes példámon keresztül. Az őszinte, elfogadó hangulat, amelyet Judit teremtett, lehetővé tette, hogy részleteiben meséljek tapasztalataimról, dilemmáimról és arról, hogyan vált életem központi elemévé a tudatos önfejlesztés és a spirituális útkeresés.
Érzelmek? Hogy mik?
Amikor először találkoztam Judittal 2014 körül, az épp átalakuló cégem csapatát próbáltuk finomhangolni. Az egyik beszélgetésünk során megkérdezte tőlem, hogy állok az érzelmekkel. Gyorsan lezártam a témát azzal, hogy „a fiúk nem sírnak”. Emlékszem, akkor még nem igazán értettem, miért próbálta feszegetni ezt a kérdést. A cégben nincs helye érzelmeknek, nem rinyálunk. Hisz mindenkinek megvan a feladata, munkaszerződése, mindenki időben megkapja a fizetését. Egy dolgot kérek, mindenki oldja meg a dolgát maga, azért vettem fel. És hogy én hogy vagyok? Köszi, én is megcsinálom a dolgom, teljesítek, időben kifizetek mindent, új autót is vettem. Minden faxxa.
Teljesítek, tehát vagyok
Mert hát minden faxxa. Miért is ne lenne az? Megmondtam mi lesz és az is lett. Akkor? Anyám is azt kérdezte régen, hogy hányast kaptam a suliban, utána azt, hogy van-e munkám, utána azt, hogy van-e pénzem, aztán azt, hogy a gyerek hogy tanul. A ház szép, az autó is, a család is. Meg hát az újságban is voltam. A szomszéd is büszke már rám, nem csak a rokonok. Rendes ember ez a Balázs és nem is iszik, meg ilyenek.
Csoda hát, hogy nagyon a teljesítményre fókuszáltam, mindent mérhetően csináltam? Futottam, még maratont is, meg gyalogoltam 100 km-t, meg Balatont körbe és hegyi túrákon csapattam és mindig azt néztem, mit értem el. Mert hát úgy éreztem, mindenki erre kíváncsi. Ezért vagyok, hogy teljesítsek.
Jobb ember leszek!
2018 körül fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy jobb ember szeretnék lenni. Egy barátommal ültem egy kávézó asztalánál, és azt mondtam neki, hogy van egy tervem: jobb ember akarok lenni.
Kiröhögött. De én gyorsan kinyitottam egy kismamának az ajtót és segítettem neki a babakocsival bemenni a kávézóba. Ekkor elkomolyodott: bakker, az lettél!
De komolyra fordítva a szót: emlékszem, először nem is tudtam, mit jelent pontosan „jobb embernek lenni”...
Problémák? Vannak.
Lehet, hogy csak én akartam jobban lenni. Az életemben valami nem volt a helyén, hát elkezdtem keresni, hogy mi lehet az és hol lehet a helye ha nem ott, ahol most van. Hát, lehet, hogy nem kellett volna keresni, mert valamit találtam és ez a valami vitt oda, hogy egy 25 éves párkapcsolatot lezártam. Ez volt az a lökés, amely elindított az érzelmeimmel való szembesítésre. Ott aztán volt minden. Próbáltam valahogy rendszert vinni a tapasztalataim feldolgozásába, mert éreztem, hogy máshogy ledarál az a sok trutyi, ami felszínre jött.
Először naplót kezdtem vezetni az érzelmeimről. Minden nap végén leírtam, mik voltak a meghatározó érzelmeim, és elkezdtem gondolkodni azon, hogyan működök érzelmileg. Ez a folyamat egyre inkább fókuszba hozta az érzelmi életemet, és nyitottabbá tett arra, hogy szakemberrel is beszéljek. Elmentem különböző terapeutákhoz, coachokhoz, asztrológushoz, boszorkányhoz, látóhoz és mindenféle spirituális tanácsadóhoz, de voltam családállításon is, tanultam a buddhizmusról és elvégeztem egy mindfulness képzést is.
Az élet nem habostorta
Egyszer egy barátom egy közös vacsorán mondta: olyan sok ismerősöm hülyült meg mostanában úgy, mint te (fck, ezt most át kell gondolnom, hogy értsem). Nem pont így mondta, de nekem ez maradt meg. Mondtam neki, hogy szerintem érdemes szembe nézni önmagunkkal és feltenni olyan kérdéseket, amiket eddig a szőnyeg alá söpörtünk, hogy ne kelljen állandóan pofára esni, amikor arra járunk. Ő azt mondta, hogy az élete rendben van, köszi, neki nem kell semmi ilyesmi.
Hiszek neki, miért ne tenném. Hisz mindenki maga tudja.
Ha magamra nézek és az életemre, akkor én is azt mondom: rendben vagyok. És valahogy időnként mégis pofára esek egy-egy hupliban a szőnyegen. Ha szerencsém van, arccal a tortába, hogy ne felejtsem el, milyen szerencsés vagyok. De valahogy sosincs torta, inkább egy saller, vagy csak simán a parketta.
Valószínűleg sok idő kell ahhoz, hogy mindent kitakarítsak. Szerintem pár dolgot annyira eldugtam, hogy azt sem tudom, hol keressem. Egy dolgot szeretnék: több szemetet nem betenni oda. És ehhez kell szerintem az önismeret és a határhúzás, a dolgok felvállalása... és még sorolhatnánk.
Szóval, ilyenekről beszélgettem Judittal kicsit részletesebben. Ha még nem láttad, vagy igen, de ismételnél, nézd meg a beszélgetés vágott verzióját a YouTube-on! Én nagyon szerettem.
