Hova tovább?

2024.09.24.

Egy ideje azon gondolkodom, elköltözöm az országból. Nézegetem a nemzetközi ingatlanos oldalakat: Spanyolország, Olaszország, Portugália, talán Ausztria. Mindenhol lehet annyiért kapni ingatlant, amennyiért itthon. Vagy olcsóbban. Igazából a hely nem is annyira fontos. De ha nem az a lényeg, hogy hova, akkor valószínűleg inkább az, hogy innen el.

De miért akarok változtatni? És min akarok változtatni?

Emlékszem, amikor megvettem az első motoromat. Valamikor a kétezres évek elején. Egy gyönyörű kis 600 köbcentis naked bike… Olyan szép volt, olyan kis kezes, szerethető. Minden rendben volt, jó volt gurulgatni vele, ha gyorsan mentem, élveztem a gép lendületét, ha lassan, akkor meg fürdőztem a tekintetekben. De két év múlva valami megváltozott. Már csak arra tudtam gondolni, venni kellene egy másikat.

Így is lett, vettem egy nagyobbat. Erősebbet. Dögösebbet. Imádtam az 1500 köbcentis fekete mocit, ahogy dübörgött alattam. Igen, mindig ezt akartam érezni! Gimis koromtól biztosan. És ez a gép már tényleg az volt, amit akartam. Egy vadállat, ami egyszerre volt a szabadságom és az egyediségem vasba öntött műremeke.

Egy évig.

Utána újra elkapott az érzés, kell egy másik. Valami újabb, jobb, erősebb, dögösebb, férfiasabb. Egyedibb. Valami, amitől egyedibbnek érzem magam. Igen, ez az. Ez volt a lényeg. Mindegy volt az erő, a sebesség. Nem mentem gyorsan. Nem is igazán voltam jó motoros. Szerettem volna magamnak egy olyan motort, amilyen csak nekem van. Mit vegyek?

Vettem egy új bukósisakot.

És megoldotta a helyzetet. Nem kellett új motor, nem kellett semmi extra. Elég volt egy új bukó, hogy megérkezzen az érzés: minden király! Én vagyok a király! Ennyi? Erről lenne szó? Hogy van bennem egy örökös igény a változásra, a változtatásra? Csak arra kell rájönni, hogy min lehet, min szabad, min érdemes változtatni, hogy a bennem lévő érzés kielégüljön? Hogy megérkezzen a rendben vagyunk érzés.

Rendben vagyunk?

Sokat járok mostanában a nyugati szomszédunkban. Nézegetem az embereket, a településeket, a Spar polcait. Rend van. Nyugalom. Kolbászból készült kerítést nem láttam (de a fű zöldebb), az árak elemzésébe sem szeretnék belemenni, de valahogy egészen más az emberek egymáshoz való viszonyulása. Ez lenne a társadalmi jólét, jóllét? Hogy az az útszakasz, amit reggel feltúrtak, az délutánra rendbe van téve? Mindezt egy ember egy géppel. Hogy a boltos odaadja a teherautóját, hogy el tudjuk vinni, amit vettünk? Csak úgy? Mert tudja, visszavisszük. Nem tudja, bízik benne, bennünk. Ismeretlenül.

Én miben, kiben bízom?

Szeretem azt a helyet, ahol most élek. Szeretem az embereket, akik a környezetemben vannak. A konditermet, ahova járok, az edzés előtti reggeli kávékat a srácokkal, a péksütit, amit aközben majszolgatok, hogy őket hallgatom. Da ahogy a várost, az országot járom, valami nyomaszt. Már nem hallgatok, nem olvasok nagyon híreket. Nem tudom, ki veszélyezteti az otthonom, ki akarja elvenni a biztonságom. Nem tudom, kinek van igaza. Nem tudom, ki hazudik nagyobbat. Ma már sajnos nem is érdekel, mert nem tudom eldönteni. Nem tudom átlátni ezt az egészet. Nem tudom, kiben bízhatok, ha a jövőmről van szó. Hisz van még jövőm, szeretnék újra alkotni, tenni a dolgom. Élni, csak úgy.

Szeretnék változtatni.

De mit tehetnék? Figyeltem a közéletet. Olvastam. Néztem podcastokat. Elmentem mindig szavazni. Befizetem az adóm. Felszedem a szemetet. Odafigyelek a környezetemben lévő emberekre. Segítek nekik. Támogatok különféle szervezeteket, hol alapítványt, hol valamilyen egyesületet. Próbálok jó állampolgár lenni. És nem tudom, mit tehetnék még. Olyan jó lenne, ha valaki meg tudná mondani, min változtassak.

Hogyan legyek jó polgár?

Szívesen dolgozom azon, hogy valami más legyen. Szívesen megtanulom, teszek azért, hogy jobban érezzük magunkat. Próbálok nyugodt, kedves lenni a boltban, a benzinkúton, az utcán. Mert talán a hangulat, az ami igazán fontos. Hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz. Hogy milyen arcokat látsz a liftben, a sorban. És hogy hozzá mersz-e szólni valakihez az utcán, csak úgy, ha azt látod, nincs jól. Vagy ahhoz aki előtted dobja el a csikket, a mekis zacsit, vagy ami pont nem kell neki, hogy ne a földre, a kukába. Légyszi.

Szeretnék változtatni.

Valamit. Hogy jobban érezzem magam. Nem tudom, most miért zavarnak ezek a dolgok és hogy korábban miért nem. Jó lenne, ha nem zavarnának. Ha nem zavarnának, mert nem így lennének. És nem tudom, hogy máshol hogyan van. Szóval feltettem magamnak a kérdést. Min változtassak? Min tudok változtatni? Hogyan tudnék változtatni azon, amiben most élek? Hogy ne legyenek azok a dolgok, amiket látok.

Nekem kellene változnom?

Lehet, hogy be kellene csukni a szemem? Ez is egy megoldás. Akkor nem látom. Ha nem látom, lehet, hogy nem zavar. Vagy lehet, hogy azt kellene mondanom, ilyen az élet! Máshol is ez van! Itt legalább tudom, hogy milyen. Vagy csak simán bele kellene törődni, hogy hát bezzeg a régi szép időkben, amikor még fiatal voltam, mások voltak az emberek. Ez van, ezt kell szeretni.

Mindeközben felmerül bennem a kérdés, hogy miközben igyekszem jó állampolgár lenni, mert fontos számomra az ország, ahol élek, vajon ez kölcsönös-e. Akarja-e az állam, hogy én is azt gondoljam róla, ő is jó. Mert megteszi azokat a dolgokat, amik nekem fontosak, vagy amik a közösségemnek fontosak? Vajon értelmezhető-e a kölcsönösség ebben a relációban?

Annak kellene lennie, de azt hiszem, nem, nem értelmezhető. Hatalmi reláció van. Statisztikai adat vagyok. TAJ szám, adószám, egy szavazat. És ez szerintem máshol sincs máshogy. Kasztrendszerben élünk. Ahogy a méhek. De talán náluk mindenki számít. Számítanak egymásnak. A méheknél működik, nálunk is működhetne. Van valami, ami nem hagy nyugodni. De nem tudom, hogy pontosan mi. Még nem. Csak egy rövidke szó mocorog bennem: Elég!

Szeretnék változtatni.

A számomra fontos dolgokról szeretek saját magam dönteni. Azon vagyok, hogy legyen erre lehetőségem. Mert az életben általában nem szoktak csak úgy megtörténni a dolgok. Általában valaki csinál valamit. Szeretek a számomra fontos kérdésekben én magam csinálni dolgokat és nem megvárni, hogy valaki csináljon velem valamit.

Szóval keresem a válaszom arra, mit csináljak. Csak arra kell rájönnöm, hogy min lehet, min szabad, min érdemes változtatnom, hogy a bennem lévő érzés kielégüljön. Az, hogy min tudok, majd kiderül. Ha csinálom.

Rajta vagyok. Rajta vagyok, hogy megérkezzen a rendben vagyunk érzés. Nem csak én. Mi.

Együtt élünk. Tegyünk érte. Változtassunk.

Én biztosan fogok.