Te tetted ezt, király!

2024.11.10.

Egyszerűen nem érdekelnek a hírek. Nem olvasok semmi aktuális dolgot, nem érdekel, mi van az amerikai elnökválasztással, nem érdekel, mi van Brüsszelben, nem érdekel árad-e a Tisza, vagy hogy épp melyik politikusunk, egyházvezetőnk, celebünk kivel mit csinált.

Elég ebből!

Ez jön mindenhonnan, évek óta. Ezt hallgatom a baráti kávézgatások alatt, a konditeremben, ezzel hívnak a haverok, ez jön 2 videó között a YouTube-on.

Évek óta.

Az elmúlt 10 évben úgy voltam vele, hogy a napi aktuális kérdésekkel tisztában kell lenni. Olvastam a híreket, megvettem a gazdasági kiadványokat, hallgattam a podcastokat, napi szinten követtem az eseményeket. Szerettem vitatkozni arról, melyik párt mit képvisel, beleállni abba, nekem mi a fontos. Sosem volt olyan párt, aminek a dolgaival teljesen egyet tudtam volna érteni, ezért általában én valaki ellen és nem valaki mellett szavaztam…

Lehet, ez volt a baj.

Mert hát ez egy örökös ellenzéki szerep. Bár úgy érzem, pont azért, mert nem vagyok sehova sem tartozó, ezért el is tudtam ismerni, ha valami olyasvalamit csinált egy szereplő, ami nekem tetszett. De ebből a sehova se tartozásból valahogy az lett, hogy sehova se tartoztam, se politikailag, se a vitákban, se a beszélgetésekben. Így lettem a többiek szerint időnként hol liberális, hol konzervatív, hol köpönyegforgató, hol dönteni nem tudó, hol ostoba, hol egyszerűen csak egy kis buzi.

Nekem mindegy.

Egyszer egy podcastban valaki arról beszélt, hogy a politikusság az egy szakma. Pont olyan, mint orvosnak, ügyvédnek, vagy tanárnak lenni. Szakma, amit meg kell tanulni, majd egy munka, amit el kell végezni. Feladat. Feladat, aminek talán annyira egyszerű a célja, hogy mi, átlagemberek, a nép, a tömeg jól éljünk. Hogy azt érezzük, biztonságban vagyunk, ha bemegyünk a boltba, tudjunk venni magunknak, a gyerekeinknek olyan dolgokat - élelmiszert, ruhát, bármit - ami kell az élethez.

De talán az a politikusság legfontosabb feladata, hogy a nép, az Isten adta nép (ha oly boldog-e rajt' Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt?) nép legyen. Egy nagy közösség, amiben az együtt többek vagyunk, az együtt jobbak vagyunk, az együtt egyek vagyunk érzés, ennek a tudata meglegyen. És ebben az együtt tudatban legyen jövőképünk, hogy tudjuk, merre tartunk mi mind. Együtt.

Megbuktatok!

Azt hiszen, megbuktak a vezetőink. Ha ez a feladatuk és minden más - adórendszer, oktatás, egészségügy, ipar, stb. - nem más csak eszköz az ide vezető úton, akkor valahol elcsúszott itt minden. Nem csak itthon. Talán mindenhol.

Szerintem.

De sokak szerint nem. És ez teljesen rendben van. De ha a politika egy szakma, akkor miért nem hagyjuk a politikusainkat csinálni a dolgukat. Mi, átlagemberek, nem vagyunk ott a döntéseknél, nem látjuk, halljuk az egymásnak feszülő érdekek vitáját. Nincs közvetlen tapasztalatunk, nem látjuk a nagy képet. Azt látjuk, halljuk, amit egyik, vagy másik oldal mond. Láttat. Akinek több erőforrása van, az többet tud mondani, mutatni. És persze akár hazudni, ha úgy hozza az érdeke. Talán nem is tehet mást, hisz róla is hazudnak.

De te hogy érzed magad?

Lehet bármit mondani arról, ki mit csinál, miért csinálja. Lehetnek arc nélküli ellenségeink, háttérhatalmak, akik el akarják venni az életünk, a lelkünk, a gyerekeink jövőjét, bármit. Ki tudja, mi fog történni. De azt talán érezzük, hogyan vagyunk, hogy élünk. És persze lehet, hogy nem jól.

Lehet, hogy ez az egész nem arról szól, hogy szeretjük-e azt, ami épp van. Mert lehet, hogy nem. Lehet, hogy a kérdés csak arról szól, meddig hiszünk abban, hogy valaki ezt jobbá tudja tenni. Lehet, hogy a politikus az új pap. A parlament, a képviselőházak pedig ennek a világméretű új vallásnak a templomai. Hitet árulnak nekünk. Köztünk élő istenekben hiszünk és a papjaikat hallgatjuk. Minden egyes percben. Az istenek addig élnek, amíg van hívőjük.

Mit tudok tenni?

Hinnem kellene? Imádkozzak egy szebb jövőért? És a döntésem csak annyi, hogy melyik isten lába előtt borulok le?

Menjek el szavazni? Elmentem. Mindig. Bíztassam a gyerekeimet, a barátaimat, hogy tegyék meg ők is? Megtettem. Az már az ő dolguk, kire szavaznak. És nekem nem is ezzel van a bajom.

De másnak van.

Fegyverbe hát? Induljon a szent hittérítő hadjárat?! Ez megy évek óta. Azzal, ha egymásra rántunk fegyvert, kinek lesz jó? Győztesek, vagy vesztesek leszünk? Hova fogunk tartozni? Hisz mindig a győztesek írják a történelmet. De tényleg így kellene néznem az embereket magam körül?

Megtettem mindent.

Megtettem mindent, amit elvár tőlem a politika. Ami állítólag egy értelmiségi állampolgár kötelessége. Én hagyom a politikusainkat dolgozni. Nem cseszegetem őket, van hibatűrésem. Én csak annyit szeretnék kérni tőlük, hogy ők meg hagyjanak élni. Szálljanak ki a magánéletemből. Ne akarják velem állandóan elhitetni, mi a jó, mi a rossz. Azt meg főleg ne, hogy ha nem úgy élek, ahogy mondják, akkor valami szar alak vagyok. És azt se, hogy azt gondoljam, ha a másik nem így tesz, akkor ő áruló, egy senki és főleg azt ne, hogy ellenem van.

Csak máshogy látjuk.

Egyszerű ember vagyok. Élni szeretnék. Békében, nyugalomban. Szeretném azt érezni, hogy biztonságban vagyok a családommal, a szeretteimmel. Szeretnék reggel a barátaimmal olyan dolgokról beszélgetni, ami összehoz minket, nem eltávolít - egymásról, arról, ki hogyan van, ki mire vágyik, milyen öröm, vagy bánat érte az elmúlt napokban.

És persze, szívesen beszélgetek a politikáról is, hisz talán egy jó állampolgár, egy felelős felnőtt ember ezt is megteszi.

Hiszem, hogy működhet...