Téli álom

2025.01.15.

A január eleje tradicionálisan az évtervezés időszaka a privát életemben. Leülök és egy jegyzettömbbe szépen strukturálva összeszedem azt, amire az adott évben a fókuszt szeretném tenni, hogy majd az év során 1-2 hetente, havonta ránézzek, mit is tettem ezekért a célokért.

Idén valahogy nem jön semmi.

Azaz ami jön, az nagyon más, mint amiket eddig szoktam írni. Valahogy olyan ködös még ez az év, olyan, mint amilyen reggelente a város a hegyről. Az elmúlt két hétben szinte minden reggel sűrű felér ködréteg borította az utcákat, a séták során a hegy teteje hol kilátszódott ebből, hol nem. Olyan szép volt, ahogy eltakarta a reggeli város sürgés-forgását, a dolgozni sietők, az iskolába igyekvők forgatagát. Annak ellenére, hogy nem látszódtak, tudtam, hogy ott voltak, vannak.

Így vagyok az évemmel is.

Nem látom még tisztán a dolgokat, minden olyan ködös, csendes. Lehet, hogy az életem is leköveti a természet ciklusait. Lehet, hogy még tél van, hogy még be vannak fagyva a gondolataim, hogy mindenki alszik bennem, hogy csendben, egy nyugodt, biztonságos helyen próbálnak a bennem élő alkotó energiák téli álmot aludni, mert ők tudják, amíg nem fordul barátságosabbra az idő, addig nem szabad előjönni.

Persze az is lehet, hogy már aktívan dolgoznak bennem, ezt érzem, ennek a késztetésében ülök le újra és újra, hogy megtervezzem az évem. Teszik a dolgukat már, csak a januári köd eltakar mindent bennem is. Nem látom, nem hallom őket, mert én még valahol máshol vagyok. Még a hegyen, még ott sétálok és bár jó dolog magasan lenni, de ilyenkor nem vagy ott a többiekkel. Nem látom őket, nem megyek együtt a forgataggal.

Várok.

Azt hiszem, most ez a dolgom. Várni még egy kicsit. Türelemmel, békével. Ahogy ülök a gépem előtt, hiszem, hogy ez egy jó év lesz. Minden bizonytalanság ellenére hiszem, hogy ez az év valami fontos dolgot fog elhozni az életembe. Nem számít, mi fog történni, nem számít, milyen események fogják újra és újra borzolni a hangulatom, valami olyan változás érkezik, ami jó lesz.

Így lesz?

Nem tudom, fenntartom annak a lehetőségét, hogy nem. Nem tudom, mi fog történni. Elég, ha hiszek ebben, ha megértem, hogy a jó dolgok nem könnyűek, nem kényelmesek, nem mindig biztonságosak és nem kontrolálhatóak. Egyszerűen jók. És nekem elég, ha a nehéz, a kényelmetlen, a bizonytalan és befolyásolhatatlan eseményekben meglátom a jót, ha azzal tudok együtt menni és abból tudok építkezni.

És ez talán már rajtam múlik.

Azon, milyen perspektívából tudok ránézni az életemre, az eseményekre. Talán ez a hit az, ami minden reggel felvisz a hegyre, hogy az ebben lévő erő az, ami nyugodttá és türelmessé tesz. Hogy nem kell tennem most semmit. Télen nem vetünk. Télen nem érnek gyümölcsök… csak elfelejtettük ezt, mert azt hisszük, bármit bármikor, de főleg azonnal, megkaphatunk, megvehetünk.

Hát elengedem most mindezt és csak élvezem a hófehér semmit, a hideg tisztaságát és csendben, nyugalomban várom, hogy megjöjjön az álom.