Kibeszélve

2024.10.13.

“A férfiakat úgy jellemzik, mint akiknek van hasznos célja.

De mit tegyen az élete közepén lévő, magát férfinak valló lény, ha elvesztette az addig fontosnak érzett célját, saját fontosságát, lerombolta felépített álarcát?

Mit tegyünk, ha nem vagyunk hűek magunkhoz, az elveinkhez, céljainkhoz, és elkurvultunk, de félünk a mélyére menni a szégyennek, és félünk váltani, mert elvesztenénk mindent, amit eddig az életben elértünk?

Hogyan tudja újratervezni, újradefiniálni az életét, felépíteni jellemét, saját egyedi férfiasságát, hogy értelmes célokra találjon akár a szűkösség leküzdése után is? Milyen váratlan buktatók, bukások, sikerek, örömök várnak ránk, hogy ne a szégyen, az elzüllés, hanem egy addig nem is sejtett, jobb, teljesen más, felvállalt életminőségben legyünk?

Hogyan érezzük teljes értékű férfinak magunkat szabadon, a belénk ültetett, társadalmilag megbecsült célok, hasznosság, családmodell követésének szüksége nélkül? Miről kell lemondanunk, mekkora az ára, fájdalma, esetleg szégyene?

És ha nem tesszük, akkor mi lesz az ára?

Szabad-e feltenni a kérdést, hogy mit szabad, szabad-e inkább az érzéseinkre hagyatkoznunk az észérvekkel szemben, megbékélni a saját magunk, javunk választásával áldozathozatal nélkül?

Mit jelent, és kell-e erős férfinak lennünk?

Szükséges-e szenvedni ezek miatt egy minőségibb életért, kell-e a mélybe mennünk saját magunkba, megjárni a poklot, vagy ez csak bullshit, és van könnyebb, fájdalommentes út?”

Két éve…

…készült egy felvétel velem, amiben Kovács Judittal beszélgettünk ezekről a témákról. A fenti szöveget Judit egy ismerőse írta visszajelzésként nekünk, miközben készültünk arra, hogyan is foglaljuk össze a mondanivalóját a videóknak.

A HR Fest konferencia után jutott az eszembe újra ez az egész időszak, a sok bizonytalanság, hogy szabad-e, merek-e ezekről beszélni. Hogyan érint ez majd engem, hogyan fogja érinteni azokat, akik részesei a történetemnek, hogyan fogja ez megváltoztatni a kapcsolataim?

Meddig és hogyan kell felelősséget vállalnom azokért, akik fontosak? Mikor vagyok önző, áruló, vagy akár nárcisztikus az önmagam választása során? És ki leszek, ha így teszek?

Majom

Egy nagyon közeli barátom ezzel summázta. Tartalmas szó. Bántó. De jöttek máshonnan is - közeli emberektől - fájóan mélyre menő mondatok. És persze néha a csend volt a legbeszédesebb. Hibáztam?

Eltelt két év.

Két éve készült a “Jobb ember projekt”. Fontos két év volt. Ezek a beszélgetések indítottak el egy olyan úton, ami oda vezetett, hogy mára egyre több ismeretlen ismerős, egyre több vezető keres meg, hogy valahol ezeket a kérdéseket kapargassuk azért, hogy valami megváltozzon. Valami, ami nem jó. Valami, amiről sokszor azt sem tudjuk, hogy mi, csak a hatását szenvedjük meg a hétköznapokban. És sokszor csak elmesélik a saját történetük, mert valahol sorstársak vagyunk. A nem döntés, az elhazudás, a félrenézés rohasztja az önbecsülést.

Két év telt el.

Jobb ember lettem-e? Nem tudom. Remélem. Jobban érzem magam a bőrömben. Jobbak, mélyebbek, őszintébbek lettek az emberi kapcsolataim. Az élet könnyebb lett? Nem. Mégis, valahogy azt érzem, kevesebb terhet kell cipelnem. Vagy ha nem is kevesebbet, de többen visszük ugyanazt a terhet. Együtt.

És így valahogy sokkal jobb élni, megélni az életet.